Protestáns énekes-könyvek
Protestáns énekes-könyvek
Énekeink tömege, néhány kézirat kivételével, nyomtatott forrásokban maradt ránk. A protestáns istenitiszteletnek s vallásos életnek az ének mindenkor előkelő tényezője volt s az egyház részéről mindig gondos ápolásban részesűlt. Az ember dicsérje istenét tettel, istennek tetsző, igaz élettel, és szóval, még pedig saját szavával, s »a mesterséges szólásnak neme szerint verssel és énekszóval«. Mert az éneklésnek az a haszna, hogy az isten dicsősége tündöklőbbé tétetik, gyönyörűséget okoz, fölvidámít és fölemel, a munkát megrövidíti, buzgóságra visz, s a Szentlelket közelíti hozzánk. (Gelei.) Az egyháznak ily szépen fogalmazott elvei mellett, Szent Pál intésének hangoztatása és Szent Dávid zsoltárainak idáig elhangzó édes szava alatt, a protestáns ének nagy gazdagságra emelkedett. Énekes-könyveink hirdetik a protestáns ének bő tenyészetét. Három csoportra válnak: a cancionale a hívek kezében forgott s magános órák ájtatosságának gyakorlására meg a templomban a köz-éneklésben való részvételre volt rendelve; hasonló célú volt az impressum, csakhogy formájában megkisebbűlt s inkább a század derekától kezdve kerűlt forgalomba; a graduále az egyháziak, papok, mesterek kezében a rituális ének kincsestára volt. A cancionaléval és társával később együtt járt a zsoltárok könyve, mely Szenci Molnár Albert fordításának gyorsan hírre kapott kiadásával erős küzdelemben állott, mert a graduálokban a Huszár Gál-féle prózai zsoltár-fordítások a század végéig megmaradak. Énekes-könyveink még mindig a Gönczi-féle szerkesztés nyomában járnak, hagyományos beosztásukon alig változtatnak valamit; inkább az énekkészleten, mely a folytonos gyarapodás következtében nagy választékban állott rendelkezésre. Kiadásaik gyorsan következtek, sőt azt hiszszük, hogy repertóriumuk sem teljes. Véleményünk szerint sokkal több kiadásnak kellett lenni, mint a mennyi tényleg ismeretes. Debrecen, Bártfa, Várad és Kolozsvár csak úgy öntötték az énekes-könyveket. Tartalmukat a következő énekfajok teszik: ünnepi énekek, himnuszok, dicséretek, zsoltárok, antifonák, reponsoriumuk, benedictiók, invocatiók, litánia, próza, lamentáció, passió, melyek bár hivatalosan még az Öreg Graduálban is be vannak cikkelyezve, mind jobban és jobban megapadnak, a kisebb műfajok kiválnak s a himnusz, dicséret és zsoltár diadalmasan küzd meg a latin szertartásra emlékeztető énekfajokkal. Ide kell számítanunk a halotti énekeket, melyek Szilvás-Újfalvi Imre Énekes-könyvében az egész századot végig kisérték.
Gönczi »Énekes-könyv»-ének címlapja.
(Lőcse, 1642.)
A protetáns felekezetek énekei még a század derekáig nem igen tértek el egymástól, csupán a dogmatikus énekekben tapasztalunk dogmai különbségeket, mi által az ágostai evangélikus s az evangélium szerint reformált hívek minden türelmetlenkedés nélkül vegyesen használták a bártfai és a debreceni énekes-könyveket, de már az erdélyi felekezetek korán, még a múlt században, átdolgozták énekeiket.
Péchy Simon névaláírása.
