A szerelmi líra
A szerelmi líra
A népies költészetnek másfajta termékei voltak azok, melyekről Újfalvi előbbi nyilatkozatában, mint az »Amorrul valók«-ról beszélt, s azokat fajtalanoknak nevezte. Ezek voltak a szerelmi költészet termékei, talán durvább ízlésű korukba beleillően, talán erőteljesebb kifejezésekhez szokva, nyersebb nyelven írva, de mindenesetre költészetet lehelve. Alig néhány maradt meg ilyen, s arról ítéljük meg az egészet, mely mint a század költői irányainak egyike, a maga korában kemény elítélésben részesűlt. Testi énekeknek nevezték azokat s az előző század hagyományához híven erősen elnyomták, mindenütt inkább vesztették, mint Újfalvi írja. Gelei Katona hűségesen kifejezi a papi rend elítélő véleményét, mely szerint megvetik és lenézik a virág-éneket, hajdú-nótára dúdolt dalokat, világi (tisztátalan) szerelemről írt pajkos énekeket, fajtalan lutrikámos fűzfapoétáknak szemtelen beszédét, mert »más ének az, melyet a templomban énekelnek s más peniglen amaz, a mit a szolgáló leány danógasson, mikor a gyermeket rengeti«.
Az egyháziak e ridegsége nagy veszteséget okozott népies költészetünknek, különösen a szerelmi lírának, s gondossága csak némileg kárpótol bennünket azzal az egyházi ének-készlettel, melyet megtartott. Pedig ez nagyon tekintélyes, s közötte sok szép és kiemelkedő van. Mindamellett e korban az egyházi költészet már teljesen az isteni szolgálat és szertartások megszabott korlátai közé kerülve, bár csak lassú fejlődés útján, beleolvad a felekezetek rítusába, elveszti üdeségét, közvetlenségét, népies zamatát. Főképen ebben a pontban különbözik a XVI. századnak méltán emlékezetes egyházi lírája a XVII. századétól, mely a század végén már a régi jó énekekből is csak keveset tart meg, s a hiányt mesterségszerűen készűlt tudós szerzők énekeivel pótolja. Szerencsére, a század első tizedei még szoros egybehajlást mutatnak a XVI. század utolsó éveivel, s annak szent hagyományait nagy gonddal őrzik és szeretettel ápolgatják. S valóban 1636-ig, a Graduál megjelenéseig, még annak élénk szellemét, nemzeties hangulatait és erős szenvedélyét árulják el, míg utóbb a Graduál tekintélye előtt meghajolva, az Énekes-könyv majdnem kizárólag a gyülekezet és a család ájtatosságának emelésére szolgál.
