KASZÁS BANDÁK
KASZÁS BANDÁK
A bérért dolgozó kaszások, különösképpen a vándormunkások munkaszervezeti formája volt már a 19. század elején is a banda, melyet a bandagazda fogott össze. Főleg a Dunántúlon, s itt-ott Hevesben és Borsodban vajda, kaszásgazda volt a munkacsapat irányítójának a neve. Ő toborozta a munkásokat, tárgyalt a munkaadóval vagy annak képviselőjével, írta alá a munkaszerződést és járt el a csoport ügyeiben. Ő határozta meg a napi munka kezdetét, a pipaszünetek, a pihenők idejét. Együtt dolgozott a többiekkel, s többnyire ő kaszált elöl. Többletmunkájáért az uraságtól ún. talpalóbért kapott, rendszerint egy boglya szénát vagy annak árát. Az évről évre együtt dolgozó kaszások összeszokottan dolgoztak, ismerték egymás erejét, ügyességét.
Az alkalmilag szerveződött munkacsapattól is elvárták az egyenletes munkát. Az első rendet mindig a legjobb kaszás „vitte”. Szép munkának azt tartották, ha egyszerre lendültek a kaszák még akkor is, ha húsz ember vágta a rendet egymás után. A Kiskunságban a tempót diktáló előcsajhosnak egy pohár pálinkával több járt, mint a többieknek.
A kaszás bandák a munkában saját szerszámot használtak, bármilyen bérmunkaformában is dolgoztak. Munka végeztével áldomást ittak a kocsmában. Az italt a részelésnél fennmaradó 1–2 boglya széna árából fizették (Paládi-Kovács A. 1977a: 124–125; 1979a: 389–390).
