VÁNDORMUNKÁSOK
VÁNDORMUNKÁSOK
A szénakaszálás olyan idénymunka, amelynek elvégzésére vándormunkásokat fogadtak fel ott, ahol nem volt elegendő munkaerő. Ilyen terület volt az Alföld, a Kelet-Dunántúl, s részben a Kisalföld is. A vándorkaszások zöme viszont a Nyugat-Dunántúlról, az Északi-Kárpátok és Erdély hegyvidékeiről indult útnak év mint év. Nagyobb részük nem magyar nemzetiségű volt. Megjelenésük az Alföldön nem a 19. századi tőkés fejlődéshez kapcsolódott, hanem már a 16–17. században elkezdődött. Ennek a mezőgazdasági vándormunkás-mozgalomnak az irányai a 16. századtól az első világháborúig változatlanok maradtak, azaz a peremvidékek felől a Kárpát-medence középső részeire tartottak. A 19. században a vándormunkás-útvonalak a régi nyomokon haladtak, de a rajtuk haladó munkások létszáma erősen megnövekedett. Különösen a tőkés útra lépő nagybirtok tartott munkájukra igényt. Bérezésük teljesítmény szerint történt. Például a kisjenői uradalom az 1860-as évek elején holdanként 1 Ft 50 krajcárt és 1 meszely pálinkát fizetett a bihari hegyekből érkezett román kaszásainak (Paládi-Kovács A. 1979a: 387). Vándormunkások esetében a szakmánymunka, a teljesítménybérezés már a 19. század első felében (s minden bizonnyal már előbb is) előnyben részesült.
A kelet-dunántúli uradalmak a 19. században bugernak nevezett felvidéki szlovák 283kaszásokat alkalmaztak. Akadtak közöttük morva, hanák csoportok is. Sok vidéken (például Somogy megyében) a dűlőnevek még mindig őrzik a bugerok emlékét. Bérezésükben meghatározó szerepe volt a teljes ellátásnak. Például a nagydorogi uradalom (Tolna m.) 1842-ben mindössze 24 krajcár napszámot fizetett egy-egy buger kaszásnak az ellátáson felül. Ennél többet kaptak a vajdáik, azaz a munkavezető bandagazdák.
Voltak persze magyar ajkú vándorkaszások is. Zala és Vas megye munkáskibocsátó járásaiból még az 1960–1970-es években is kirajzottak tavaszonként a summások rajai Kelet- és Dél-Dunántúl, illetve Budapest irányába. A palóc napszámosok és summások Nógrád, Heves, Borsod falvaiból főként az Alföldre jártak le seregestül. Székelyföldről a fölös munkaerő inkább Moldva, Havasalföld felé indult, mint a Mezőség irányába (Paládi-Kovács A. 1979a: 388–389).
