december 17. 348. sz.,
december 17.
348. sz.,
348. sz.,
OZMÁN PASA
A török nemzet hőse elhunyt tegnap, Fratestiben. Meghalt a halhatatlan! Szabad nagy lelke nem bírt tovább ellakni abban a testben, mely az orosz cár rabságába került: elköltözött belőle, otthagyta.
Jobb volt az így, szebb volt az így!…
A hős küzd emberfeletti erővel, elbukik, de az eszme diadalt ülend…
A nibelungi legendának kell hogy ez – legyen a vége.
A lélek otthagyta a porhüvelyt, s millió és millió részre válva, s mégis mindenütt egészben maradva, elszállt messze, messze, a sivatag pusztákra, kelet tündérregéinek igéző színhelyeire, a kupolás város karcsú minaretjeibe, hol a hivők ajkán imádság fakad Allahhoz, hogy nevelje szívükben világot elborító lánggá a honszerelmet.
S Allah meghallgatja az imádkozókat: módja van hozzá; az ott lebegő lelket felosztja közöttük, úgy hogy mindenkinek egy rész, s mégis egy egész jut: s világot elborító lánggá növekszik tőle a honszeretet…
S az Ozman hősi lelke száll, száll odább egyre… viszi a felhőknek villámterhes szárnya keletről nyugatra, a három bérc honába, hol a testvér nemzet zokogása hallik… Felhő, amely hozza, magyar nép könnyétől növekedett naggyá…
S egyszerre fölszárad, mint villámütésre minden arcon a könny, egyszerre fölvillan minden szemben a tőz, s egyszerre rengeti a mozduló földet óriás mennydörgés:
Fegyverre! Fegyverre!
S Budapestről messze az országban lázasan hömpölyög a merész orkánná dagadó kiáltás:
Ozman pasa lelke itt van immár köztünk!
Mikszáth Kálmán
