december 24. 355. sz.,
december 24.
355. sz.,
355. sz.,
A kórórul a bodzára.
A bodzáról a kóróra…
Hétköznap Tiszát szidjuk, vasárnap aztán egy kis változatosság okáért Andrássyra kerül a sor. Igaz, hogy amikor Tiszát szidjuk, éppúgy értetődik alatta Andrássy, mint ahogy Tisza is hallgatagon benne van Andrássyhoz intézett jókívánatainkban. Hiába, ők egy cégnek »stille Gesellschafter«-jei.
A mesterséges ködből mindinkább kezdenek kifelé bontakozni a keleti politika szirmai. Mondhatom, gyönyörű rózsaszál, amit az orosz cár kebelére tűznek.
Ilyen virág számára bűn volt felhasználni virágcserépnek Ausztria-Magyarországot.
Amit Tisza nem mert elmondani, Andrássy eltagadott, – megtudtuk Bismarcktól.
Legújabb jegyzékében arra figyelmezteti Andrássyt, hogy a budapesti tüntetések által ne hagyja magát eddigi keleti politikájától eltántoríttatni.
Elég volt. Most már helyén vagyunk. Most már tudjuk, milyen volt az az eddigi politika, melynek a pesti tüntetések általi megváltozásától tart Bismarck herceg…
Most már iszonyodó tekintettel állhatunk meg Andrássy kártyái előtt. Minden elveszett; egyetlen ütésünk sincs!
Most pedig emeljük fel még az »écarté«-t is: megszűnt már titok lenni.
Andrássy a delegáció előtt úgy nyilatkozott, hogy Ausztria-Magyarország érdekeit addig nem látja veszélyeztetve, míg Hercegovina és Bosznia nem támadtatik meg. Ezt tartja azon érdekvonalnak, mikor az osztrák gyíklesőt nekiszalasztja a beavatkozásnak.
Erre természetesen azt hitték jámbor török testvéreink: »no, ha Andrássy nem hagyja Hercegovinát és Boszniát érinteni a háború által, akkor oda be sem üt a szerb, s ha be nem üt, minek tartsuk ott hiába hadainkat; húzzuk ki onnan«.
És mint egy mai távirat jelenti, a porta ki is adta a rendeletet, hogy katonasága vonuljon ki. Minden török karra nagy mostan a szükség, az egész világtól elhagyatva, egyedül harcolnak utolsó csöpp vérig. Vétek volna ott hevertetni a hősöket, mikor a dicsőség várja őket másutt. A dicsőség, – a halál.
Ez után a gyönyörű leleplezés után, melyben a »vaskezű« herceg részesített Andrássy politikájára vonatkozólag, egy iszonyatos gyanú kezd belopódzni lelkünkbe, mely már több mint gyanú, mert hiszen önként következik a »három császár szövetség«-ből, és a kapzsi osztozkodási politikából.
Éspedig attól félünk, hogy Andrássy szánt-szándékkal játszotta a hódítók kezébe Hercegovinát és Boszniát e kiszámított nyilatkozatával, tudván, hogy annak folytán védtelenül fogja a porta e két tartományt hagyni.
A csapda jól volt kiállítva. A szegény török belement.
*
És mit fog Andrássy tenni, ha csakugyan megtámadják a hódítók a nyitvahagyott két tartományt? Azt, hogy olyanná teszi magát, mint a »Kelet Népe« egy szorgalmas olvasója (de ez lehetőleg nem tetette magát), kitől ilyen tartalmú levelezési lapot kapott hír szerint tegnap a szerkesztőség:
Igaz-e, hogy az oroszok bevették Plevnát?
Nagy János s. k.
r. kath. lelkész s a »Kelet Népe« buzgó olvasója
Andrássy is akkor fogja majd hivatalosan észrevenni, hogy Hercegovina és Bosznia galád kézbe jutottak, mikor majd az osztozkodásnál – őt főzik le vele.
