november 21. 322. sz.,
november 21.
322. sz.,
322. sz.,
Swippsz Pepi
A Nemzeti Kaszinó némely méltsás tagjai mulattak.
Mégpedig nemesen mulatnak…
Főúri sport egy szegény színésznő ellen.
Nem tudom, ki lehet az a H. J. úr, akit a »Budapesti Hirnök« egyik újdonsága »kis úr«-nak nevez, ma pedig a »Pesti Napló«-ban megjelent nyilatkozat H. J. kezdőbetűkkel jelez, – de majdnem kétségtelen dolog, hogy ugyanazon úr az, aki ha a német színházba megyünk, ott gesztikulál a színfalak között, kicsiny gnom-termete, mint egy perpetuum mobile örökké izeg-mozog, barna, keleti szabású arca elmaradhatatlan satirungja a színfalaknak. Ahol balett-táncosné és színésznő van, ott eo ipso nem hiányozhat ő sem. Félóra múlva már ott láthatod a Népszínházban, műértő arccal vizsgálni a lábikrákat, a karokat, a lábak nagyságát, illetve kicsinységét, a portékának ő szabja meg értékét s ebben »Swippsz Pepi«-nek csodálatos gyakorlata van.
Ha Swippsz Pepi azt mondja cincogó hangján, hogy ez a táncosnő vagy művésznő ennyit ér… az meg van mondva, az olyan szabott ár, hogy egy garassal sem több, sem kevesebb.
Ha a Nemzeti Színház kulisszái mögé vetődöl, ott is ráakadsz Pepire. Pepinek ott kell lenni. Én nem tudom, mi lesz, ha majd az Operaház felépül? Akkor tán kétfelé szakad Swippsz Pepi, hogy oda is jusson belőle!
Ugyanazon úr lesz az, aki nemrégen a »Kapitány kisasszony« spanyol királynőjét detronizálta egyszerű »hercegnő«-nek. Mondják. Ő kísérte el a szomszéd vasúti állomásra, hogy vissza ne jöhessen. Bizony háladatos lehet neki érte a publikum.
Csakhogy Swippsz Pepit annyira elkapatta a szervezés, hogy most már Nikó Lina asszonyt szerette volna eltávolítani a Népszínházból; bizonyosan van már neki in petto egy eddigi pályájáról lefogyatkozott szépsége, akit Nikó Lina helyére, át kell adnia a nemzeti köztiszteletnek.
Swippsz Pepi furfangos gavallér, aki háladatos azért, hogy per tu lehet a Kricsi gróffal és a Niki báróval, s még több olyan »jux«-csináló firtlivel, akik iránt olyan charmant-ul viselte magát a Nemzeti Kaszinó, hogy tagjai közé »fölvette«.
Swippsz Pepi kimondta, hogy Nikó Linának »menni kell«.
S erre minden eszköz jó.
Felkeresi őt magát, és azzal fenyegeti, hogy ha nem távozik, egy olyan párt van a kaszinóban, mely ki fogja fütyülni. A szegény művésznő megijed s zavarában szabadkozik, hogy neki szerződése van, azt ő nem bonthatja fel, hacsak 500 frt bánatpénzt nem fizet.
Swippsz Pepi egyet gondol, visszaszalad a kaszinóba, s egy gyűjtőívet csinál az ötszáz forint összeteremtésére, ezen cím alatt: »Nikó Linának meglepetésül«.
Pepi hamarosan össze is hoz kétszáz forintot, s rohan vele a Népszínház igazgatójához.
De, oh, sors! Itt szenved hajótörést a terve, mert az igazgatónak nem elég argumentum az, hogy Swippsz Pepi- és társainak Nikó Lina nem tetszik…
Csodálatos igazgató ez!
Swippsz Pepi dühöng és azt mondja, hogy a Népszínházat most már meg kell buktatni, mert neki nem tetszik, s féktelen dühében könnyen meg is teszi, ha nem vigyázunk.
Méltó bosszú, mert ez az eset, nagy szennyfolt a hírnevén… Dehát az ő hírneve olyan már, mint a pecsétes kabát, egy zsírfolttal több, vagy kevesebb, az mit sem tenne; – de a legnagyobb baj az, hogy a Kricsi gróf és Niki báró azt fogják mondani »a Pepi ügyetlen«… a Pepi »már erre sem« használható… túl kell adni ezen az emberen.
