I. A szoknyaemelés költészete
I. A szoknyaemelés költészete
A »szegedi Blaháné« múlt szombaton a Serpolette szerepével próbálkozott meg.
Nem neki való szerep; hamisan énekelt és ügyetlenül játszott… de azért mégis szép asszony volt s szívesen néztük mindvégig.
A gyengébbek (köztük e sorok írója is) még ki is tapsolták a gyújtó »Tekints ide, tekints oda« után.
Pedig szerepének éppen ez a része sikerült legkevésbé. Ez a része mely a magyar színpadokon annyi diadalt szerzett a »Kornevilli harangok«-nak.
A szoknyabillegetés rendesen meg szokta perzselni a férfi szíveket.
Csakhogy azt bizonyos költészettel kell tenni nem pedig holmi inaestetikus ízléstelenséggel, ahogy Rónaszékyné cselekedte.
A fátyolt sohasem szabad végképp szétrántani… mert a realizmus csak négyszemközt szép.
A szombati Serpolette minden kecs nélkül emelgette a szoknyáját, túlságosan magasra. Nem volt sem gracieuse, sem ingerlő…
Vannak dolgok, amiket csupán sejtetni szabad.
A szoknyaemelést idealizálni kell, s inkább csak markirozni pajzán illegetéssel, s egy dévajabb kánkán mozdulattal…
Egy hét előtt még Peterdinét tartottam a világ legrosszabb Serpolettjének.
Csalódtam.
*
