A tapsonc
A tapsonc
A legkiállhatatlanabb az önkéntes tapsonc. Akár van rá ok, akár nincs – tapsol. És hogyan! Ha mozsarakat sütnének el a füled mellett, nem szólna nagyobbat, mint mikor ő összecsapja két nagy vörös tenyerét. Amint valahol elejt valaki egy halk tapsot, mint a vadászeb a nyúl után, úgy rohan ő is utána tenyérütegeivel – de többször ő kezdi s végzi. Taps közben többször a markába fú az erő és hangzatosság növelésére. Tenyerei kivörösödnek, szemei kidüllednek, liheg, és szuszog, de nem enged.
Legtöbbször azonban, mikor már kidühöngte, kitapsolta magát a színész egy rögtönzésén, ártatlan arccal fordul hozzád:
– Ugyan kérem, mit is mondott?
– Kicsoda?
– A színész… mi volt az, aminek tapsoltunk?
Javíthatatlan.
Szomszédok réme, színészek öröme.
