HÁNY ÓRA? • 1891 (40. kötet)

Full text search

HÁNY ÓRA? •
1891
(40. kötet)
Ma a képviselőház órája felől az a hír terjedt el, hogy rosszul jár; pedig fontos terminusaim voltak a nap hátralevő folyamára: hát elhatároztam, hogy valami perfekt órához igazítom a magamét. E célból megszólítom a folyosón Tisza Kálmánt, aki beszélgetésbe volt merülve Busbachchal:
– Kegyelmes uram, hány óra?
Tisza szórakozottan felelte:
– Egy bizonyos, és ez az, hogy dél elmúlt.
Hanem e szerint persze mégse tudtam az órámat megigazítani.
Szerencsére éppen arra fut Hegedüs Sándor.
– Hány óra, Sándorkám?!
– Mindjárt, mindjárt! – kiáltá szaladás közben és még most is szalad, ha azóta meg nem állott.
Megfordultam a sarkamon, a miniszteri szoba felé lépdegélve. Útközben szembe jön Szapáry Gyula gróf.
– Kegyelmes uram, hány óra?
A miniszterelnök mosolyogva felelte:
– Hát már ezt is én mondjam meg?
Ezen a réven se tudtam meg tehát az időt, de hiszen ott ül egy szögletben László Mihály, majd megmondja az.
– Hány óra, Miska?
Miska barátunk gyanakodva nézett rám.
– Hm – szólt óvatosan körültekintve. – Mért kérdezed éppen éntőlem? Kérdezd meg Gajáritól.
Csakugyan ott közel mesélte legközelebbi vadászkalandjait Gajári. (Mert a vadászkalandokat Beksicstől sorba öröklik a Nemzet szerkesztőségében.)
– Ödönkém, lelkem, hány óra?
Gajári, az örökké kedves és udvarias Gajári minden gondolkodás nélkül feleli:
– Mennyit parancsolsz?
Mire kielégítetlenül fordulok a mogorván föl s le sétálgató Tibádhoz, hogy hány óra.
– Tudja a fene!
No, már látom, hogy itt semmire se megyek, s megfogom a korridoron Apponyit.
– Ugyan mennyi idő lehet most?
Apponyi kiveszi az óráját s így szól:
– Tekintettel arra, hogy tegnapelőtt 10 óra 20 perckor igazítottam meg az órámat a politechnikum órájához, de már tegnap déli 11 órakor kilenc perc differencia mutatkozott, föltéve, hogy e differencia permanens jellegű, jelenleg még nincs egészen egy óra; de miután e differencia valószínűleg fokozatos, mert a differenciák fejlődésképesek, véleményem szerint, a konkrét esetet véve, ugyanazon eredmény jön ki, in ultima analysi, hogy még nincs egészen egy óra.
Ebből se lettem okos. Mégis csak jó lesz a magam pártbelijéhez fordulni. Ni, ahol döcög Kőrösi Sándor.
– Hány óra, Sándor bácsi?
Öreg bátyánk elkeseredve dünnyögi:
– Nekünk már azt se mondják meg!
Ott hagytam az elkeseredett szittyát, s előtaláltam Jókait.
– Hány óra, Móric bácsi?
Jókai tréfás kedvében volt.
– Hát órád vagyok én neked? Járok, ütök, de nem mutatok.
S ezzel jól hátba ütött és tovább ment.
A föld is rengni látszott e pillanatban. Szilágyi Dezső jött fújva, lihegve.
– Kegyelmes uram, kérlek, hány óra?
Rám nézett lesújtón és felförmedt:
– Miféle szamár kérdés ez?
Igaza volt. Persze, hogy szamár kérdés, most a reformok küszöbén.
Elsompolyogtam, és a sok közömbös hideg alak közt csak az egyetlenegy Lukács Béla nézett rám nyájasan, ismerősen.
Végső kísérletül megszólítottam:
– Méltóságos uram, hány óra?
Gondolkodott, kihúzta óráját, rátekintett, majd hirtelen visszacsapta a födelet.
– Ha éppen akarod – szólt habozva –, megkérdezhetem Barosstól.
…Baross azonban már elment volt az ülésből.
*
Egy szó, mint száz. Az egész ülés alatt még annyira se bírtam vinni, hogy megtudjam pontosan, hány óra van, e titkolódzó, diplomatizáló, begombolt pártban; s azért csodálkozom én a Linder György ügyességén, ki naponkint egy kosár kulisszatitkot tud összegyűjteni éppen ezen a mezőn. Valami különös, csodálatos talentum ez az övé!

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť