MILYENEK A VÁLASZTÓK? • 1886 (38. kötet)
MILYENEK A VÁLASZTÓK? •
1886
(38. kötet)
1886
(38. kötet)
A választások előtt két nappal a következő sürgönyt kaptam mint jelölt a kerületbeli szabadelvű párt elnökétől:
»Induljon az esti vonattal, de okvetlenül hozzon dohányengedélyt Gelencsér Mihály részére. Ettől függ minden.«
Elég baj az. Mikor a sürgönyt kaptam, két óra múlt délután. Ilyenkor már nincs a miniszteri bürókban senki. Ha minden ettől függ, hát minden elveszett.
Legfeljebb azt tehettem még, írtam egy érzékeny levelet Wekerlének, hogyha az életem kedves nekik, hát adjanak sürgönyileg dohányültetési engedélyt bizonyos Gelencsér Mihály részére. Ne menjek oda, üres kézzel.
Este felültem a vasútra, éjfélkor értem oda, lefeküdtem a vendéglőben, és aludtam egyet.
Reggel nagy kopogtatás ébresztett fel az ajtómon.
– Ki az? Mi az?
– Én vagyok – szólt egy kenetteljes hang –, Gelencsér Mihály.
– Gelencsér Mihály? Aha, maga az?
Beeresztettem.
Egy köpcös, potrohos alak gurult be, kék pitykés dolmányban, bőrfoltokkal kitarkázott nadrágban, két kis gyereket tolva maga előtt. Nagy bajusza csurgóra állt, szemei, arca, még a tokája is ragyogott az örömtől.
– Ezek az unokáim, nagyságos jelölt úr… A legkisebb unokám… Csókoljatok kezet, gyerekek a nagyságos úrnak, a mi legnagyobb jótevőnknek.
Az egyik egy mályvarózsákból kötött bokrétát nyújtott át betanított susogással, amelyből persze egy szót sem lehetett érteni.
Hát megkapta? – kérdém.
– Megjött az éjjel, kezét csókolom, telegráfon. Bizony nagy istenáldása rajtam, nagy jót tett velem a nagyságos úr. Nem is felejtem el holtig, még az imádságomba is beleszövöm a becses úri perszonáját.
– Hát csak adjon aztán az isten jó termést!
– Iszen persze. Minden az istentől függ, meg a finánctól.
Nagy hálálkodások mellett búcsúzott el. Nem is láttam többet őkegyelmét, csak a választás után itt Pesten.
A választáson tudniillik megbuktam, és elszontyolodva jöttem haza a kerületből.
A sok átvirrasztott éj és tivornyák után egy mélyet, keserveset aludtam odahaza.
Reggel kopogtatás ébresztett fel az ajtómon.
– Ki az? Mi az?
– Én vagyok – szólt egy kenetteljes hang –, Gelencsér Mihály.
Rosszul esett most ez a név, de víg ábrázatot vágtam hozzá. Ejh, ne tudják meg a kerületben, hogy nagyon le vagyok verve.
– Hozta isten, édes Gelencsér bácsi. No, mi a baj?
– Nagy baj van, kérem alássan.
– Ugyan?
– Elvették a dohányengedélyemet… Visszavették.
Bántam is én már most – de már csak szokásból tettettem a megütődést.
– Ugyan? és miféle alapon?
– Amiért a szélsőbali jelöltre szavaztam.
– Micsoda? Hát nem énrám szavazott kegyelmed?
– Nem, amoda szavaztam. Erre aztán rögtön elvették tőlem az engedélyt.
Nagy bosszúsan megvakarta a fejét Gelencsér Mihály.
– Hát már most mit csináljak, gondoltam magamban, felülök a vasútra, és felutazom az én kedves jótevőmhöz. Itt is vagyok, kérem alássan, hogy hát ha már felkötöttük a kolompot, ne maradjon annyiba. Most már a nagyságos úr becsülete forog ám kockán…
Olyan bolond jó ember vagyok, hogy ezt is elismertem neki, s megígértem, hogy majd beszélek Wekerlével – mire megint nagy hálálkodások közt csoszogott ki Gelencsér Mihály uram.
… Hanem hát csak azt várja Wekerle, hogy én beszéljek vele.
