GELLÉRT OSZKÁR: VIHAR-VERS
GELLÉRT OSZKÁR: VIHAR-VERS
– Maradjunk. „Menjünk.” S az arcod halvány, sápadt.
– Maradjunk. „Ne már. Menjünk.” – Ne még.
Fogaid vacognak s viszolyog a hátad.
– Oly szép e tükör. „Oly rút a fenék.”
S gyötrelem az, mi szemedben ég.
– Maradjunk. „Ne már. Menjünk.” – Ne még.
Fogaid vacognak s viszolyog a hátad.
– Oly szép e tükör. „Oly rút a fenék.”
S gyötrelem az, mi szemedben ég.
Jaj, fekete lángja van ennek a tűznek…
„Jaj, nyitott szájak, kitárt karok.
A partnak, a partnak riasztanak, űznek,
Hivogató, bús, temető-dalok.
A partnak, a partnak akarok!”
„Jaj, nyitott szájak, kitárt karok.
A partnak, a partnak riasztanak, űznek,
Hivogató, bús, temető-dalok.
A partnak, a partnak akarok!”
– Hogy várhatsz viharra ily betegen, véznán,
Kis szirmagyürődött rózsaszál?
Hogy reszket az ajkad. Hát nézz rám, hát nézz rám…
Fázol? Hisz a nap még magasan áll:
Közel az isten! „Meg a halál.”
Kis szirmagyürődött rózsaszál?
Hogy reszket az ajkad. Hát nézz rám, hát nézz rám…
Fázol? Hisz a nap még magasan áll:
Közel az isten! „Meg a halál.”
S csak kérlelsz s gubbasztasz a csónak farában
Könnyesen, vádlón, védekezőn.
Ejh, lánc nyikorogj hát! S megvetve a lábam.
Tekintetemmel a mélybe veszőn,
Megmártom lassan két evezőm.
Könnyesen, vádlón, védekezőn.
Ejh, lánc nyikorogj hát! S megvetve a lábam.
Tekintetemmel a mélybe veszőn,
Megmártom lassan két evezőm.
