MÁSODIK JELENET.
MÁSODIK JELENET.
Szumurud (egyedül) majd Hamduna.
Szumurud (előre jön, meghajol): Nevem Szumurud, vagyis Zafir. Rabnő vagyok, ti komornának mondanátok. De nem egy a kettő? Én öltöztetem úrnőmet és ha rosszkedvében fejemhez vágja kis piros papucsát, hálásan csókolom meg fehér kezét. Ma este elküldte hazulról a férjét, hogy egyedül lehessen Fuaddal, a költővel. Ó mily kiszámíthatatlan az asszonyok ravaszsága!
Hamduna (belülről): Szumurud!
Szumurud (ijedten): Úrnőm! (A közönséghez.) Ő az! Kérlek, ne áruljátok el, hogy fecsegtem róla! (A baloldali ajtó felé megy.)
Hamduna (belép, balról): Még mindig itt lustálkodol?
Szumurud: Megterítettem, ó szépek szépe!
Hamduna: És én? Magam öltözködjem? Magam fésülködjem? Karcsú testemet magam permetezzem illatos olajjal?
Szumurud: Inkább halálomat kívánd! Itt vagyok már, ó legfehérebb minden galambok között!
Hamduna: Tudod, hogy ma szép akarok lenni.
Szumurud: Légy nyugodt. Szerelmesed nem fog panaszkodni!
Hamduna (kacagva): Szerelmesem! Ó, te együgyű cseléd, kit Allah vaksággal vert meg! Tudd meg, ó, legostobább minden libák között, hogy utálom ezt a Fuadot, az utálatok utálatával és gyűlölöm a gyűlöletek gyűlöletével.
Szumurud (álmélkodva): És mégis rabnőt szalasztasz érte és szerelmes üzenettel, vacsorára várod. Szép akarsz lenni, és hazug ürüggyel elküldöd az uradat hazulról. Ó, mily kiszámíthatatlan az asszonyok ravaszsága!
Hamduna: Éppen erre akarom megtanítani!
Szumurud: Azt mondod, gyűlölöd. Hát vétett ellened?
Hamduna: Ellenem? Ellened! Minden asszonyok ellen. De hiába magyaráznám neked, úgysem értenéd meg. (Megvetőn.) Az asszonyok ravaszságát csak ostobaságuk múlja felül… Gyere és fésülj meg! De vigyázz! Ha a hajamat cibálni mered…
Szumurud (alázatosan): Vigyázok, úrnőm. Azt fogod hinni, hogy a tavaszi szellő könnyű lehelete érinti. (El mindketten balra).
