NEGYEDIK JELENET.
NEGYEDIK JELENET.
Fuad, Szumurud, majd Hamduna.
Szumurud: A boldogság virágai nyíljanak kertedben, ó, bölcs Fuad! Úrnőm rögtön itt lesz. Most lépett ki az illatos feredőből és fekete rabnői patyolatkendőkkel szárítják harmatos testét.
Fuad: Nekem szárad! Mert Allahé a hatalom és az igazság! És az ő végtelen kegye juttatja nekem ezt a gyönyörűséget, akiért az ifjak elemésztik magukat, a férfiak harcolnak, az aggastyánok tovatűnt ifjúságukat siratják.
Szumurud: Ha téged szeret!
Fuad: Csak egyszer látott.
Szumurud: Elég az érző szívnek… És bölcsességed híre… és verseid, melyeket a költők énekelnek… és dicső műved, melyet az asszonyok ravaszságáról írtál… ennyi jelességnek, ki tud ellenállni?
Fuad: Allahé minden dicsőség! Én csak a toll vagyok, amelyet az ő keze vezet.
Szumurud: De már jő is! (Az ajtó nyílik Hamduna belép.)
Fuad: Ó, én gazella-szemű szépségem:
Hamduna (belépve): Köszöntlek, tudós Fuad!
Fuad (mélyen meghajol): Hívattál ó, holdsugár és eljöttem.
Hamduna: Szenvedek, Fuad, az ajkam tikkadt sivatag, melyet elkerül az eső… (Szumurudhoz.) Menj ki a ház elé és vigyázz, nem jő-e valaki?
Fuad (szánakozó mosollyal): Könyvem hetedik fejezete!
Szumurud: Azt teszem, amit parancsolsz! (Meghajol, el jobbra.)
