Reményi József: Amerikai Vallomás
Reményi József: Amerikai Vallomás
Közel tíz éve élek Amerikában. Valamikor Gyulai Pál kézszorításával indultak magyar írók Bécsbe, mert az már messze volt, én Osvát Ernőt kerestem fel, hogy az Európai kultúrlelkiismeretet elvihessem magammal a tengerentúlra.
Kétféle Amerika van. A Morgané, Rockefelleré, amely a lelkemnek mindig idegen maradt és a Walt Whitmané, akin keresztül a szívem belekapcsolódott az amerikai életbe.
Osvát Ernő kézszorítása és a nyugat Walt Whitmanhoz vezetett és nem a dollár Krőzusokhoz. Mennyivel természetesebb, mennyivel magától értetődőbb így amerikai életem! Goethei értelemben „jó európai”-nak lenni csakis úgy lehet, ha az amerikai szellemi élet zenekarának jazz muzsikájából kiérezzük a harmóniát. És szükségem volt a Nyugatra és éreznem kellett a több ezer mérföldnyi távolság ellenére a Nyugat irányító kezét, hogy amerikai lelki élményeimet megalkuvás és disszonancia nélkül össze egyeztethessem legbensőbb énemmel, hajlamaimmal a gerinces őszinteségen csüngő kultúrélettel.
Ezért én, a messzire szakadt magyar író, hálát érzek Osvát Ernő iránt. A cigányt, a mámort, a megszokott környezetet, az elődeim múltjából táplálkozó gondolat anyagot, a magány enyhítését jelentette valami gyakran a Nyugat, Amerikában, ahol a művészileg kifejezett gondolat és érzés vazullusában, emberi és művészi lelkiismeretességében, ha angol nyelven szólalt is meg, azokat az értékeket fedeztem fel, amelyek megismerésére részben Osvát Ernő vezetett rá.
De jó köszönteni azt a magyar irodalmi szerkesztőt, aki huszonöt esztendőn át következetes tudott maradni saját magához. A Szépség gladiátora Magyarországon! Csodálatos életpálya! Megnyugtató ebben az aggasztó nyugtalanságban! Szeretném, kedves Osvát Ernő, ha érezné, hogy velem együtt még vannak néhányan odakinn, akiknek lelkében működése valóban megértő visszhangot kelt.
