ILLYÉS GYULA: HAJNAL
ILLYÉS GYULA: HAJNAL
Csorg vissza már az éj, fut ablakrésen, ajtón -
emelkedik velünk szobám
súlyosan és aranylón,
akár a tengeraljból
egy ezredév után
kiemelt bárka -
Ébredj szép áldozat, meséld el,
kalandodat a sűrű örökléttel.
Mit kóstáltál, hogy szem-lezárva
lefordultál az édes pusztulásba?
emelkedik velünk szobám
súlyosan és aranylón,
akár a tengeraljból
egy ezredév után
kiemelt bárka -
Ébredj szép áldozat, meséld el,
kalandodat a sűrű örökléttel.
Mit kóstáltál, hogy szem-lezárva
lefordultál az édes pusztulásba?
Mit kaptál ott kiváncsi? Mutasd, mit karcolt ma
foglaló jelként odalent
az alvilág arcodra?
Hogy jussom elharcolja
a szörny-had mit üzent
veled, mily átkot?
(Míg önnön szobrunkként, mint márvány
sírboltra vésett királyfi-királylány,
mi kéz-kézben, mosolyba vásott
szájjal romoltunk, csaltuk a világot.)
foglaló jelként odalent
az alvilág arcodra?
Hogy jussom elharcolja
a szörny-had mit üzent
veled, mily átkot?
(Míg önnön szobrunkként, mint márvány
sírboltra vésett királyfi-királylány,
mi kéz-kézben, mosolyba vásott
szájjal romoltunk, csaltuk a világot.)
Gyülölöm én az éjt. Mindent, mi volt! Az álom
torz akvárium-tájait,
az árnyakat e tájon,
kik egykor a világon
mi voltunk és akik
levonnak, húznak -
Már nem vagyunk ők! Nem, nem! Ha az éj le:
fölránt a hajnal is egy öröklétbe!
Én vagyok honn. Higyjed. Vagy ne szólj, csak
kövess, Eurydicé, talán kihozlak.
torz akvárium-tájait,
az árnyakat e tájon,
kik egykor a világon
mi voltunk és akik
levonnak, húznak -
Már nem vagyunk ők! Nem, nem! Ha az éj le:
fölránt a hajnal is egy öröklétbe!
Én vagyok honn. Higyjed. Vagy ne szólj, csak
kövess, Eurydicé, talán kihozlak.
