ELNÖK (dr. Gál Zoltán)

Full text search

ELNÖK (dr. Gál Zoltán)
ELNÖK (dr. Gál Zoltán): Tisztelt Országgyűlés! Ennek megfelelően soron következik a Magyar Köztársaság 1993. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat zárószavazása. Az előterjesztés T/44. számon, az egységes javaslat pedig T/44/29. számon került kibocsátásra. Felhívom képviselőtársaim figyelmét, hogy az egységes javaslatban a 21. §-nál apró leírási hiba történt. A 21. § helyesen így szól: "Az Országgyűlés felkéri a kormányt, hogy a jogtalanul, illetve a rendeltetéstől eltérően igénybe vett központi költségvetési támogatások visszafizetésével kapcsolatos eljárási szabályokra az államháztartási reform keretében tegyen javaslatot". A zárószavazás a helyesbített szövegnek megfelelően történik.
Emlékeztetem önöket, hogy a múlt héten sor került a miniszteri válaszadásra.
(10.30)
Bejelentem, hogy a zárószavazás megkezdéséig senki sem nyújtott be a Házszabály 107. § (1) bekezdése szerinti módosító javaslatot. Így a mai zárószavazás egyetlen döntést igényel.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a Magyar Köztársaság 1993. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslatot az egységes javaslat szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 194 igen szavazattal, 35 ellenszavazat mellett, tartózkodás nélkül a törvényjavaslatot elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem, hogy a Házszabály 50. §-a (6) bekezdése szerint kíván-e valamelyik képviselőcsoport élni a háromperces indokolás lehetőségével. (Szólásra jelentkezik Varga Mihály.)
A Fidesz élni kíván az indokolás lehetőségével? (Igen.) Tessék! Megadom a szót Varga Mihály képviselőtársunknak.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť