SZÁSZ DOMOKOS
SZÁSZ DOMOKOS
SZÁSZ DOMOKOS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr, és nagyon köszönöm kollégámnak, hogy átengedte az időt, aminek nyilván nemcsak az a magyarázata, hogy koalíciós képviselőként szólhassak hozzá a témához, hiszen hozzászólásom elég különleges lesz. Én megpróbálok csupa olyan gondolatot felvetni a törvény kapcsán, ami egyéb törvényekhez vagy egyéb törvényes gyakorlatokhoz kapcsolódik, és esetleg problémákat vethet fel. Teszem mindezt azért, hogy képviselőtársaim majd a módosító javaslatok készítése során, annak szavazása során vagy a végszavazásnál ezen gondolatokat figyelembe vehessék.
Történetesen egy olyan tanácskozásról jövök, ahol az önkormányzatokkal foglalkoztam, ezért nem tudtam pontosan a beszédem beosztását sem, és ott mindjárt a törvényhez kapcsolódóan felmerült egy gondolat. Tudomásom szerint már törvény szabályozza azt, hogy bizonyos kórházi létesítmények, bizonyos minimális feltételekkel kell hogy rendelkezzenek ahhoz, hogy elláthassák feladatukat, továbbá hogy az OEP-pel, tehát az egészségbiztosítással szerződést kötve működhessenek.
Ez a törvényi szabályozás július 1-jét határoz meg, ugyanakkor feltételezem - legalábbis a törvényi anyag olvasása közben feltételeztem -, hogy odáig ez a kérdés nem oldódik meg, hiszen csak a költségvetés tárgyalhatja azt, hogy az önkormányzatok ezen pluszfeladatukhoz megkapják-e a pluszpénzt vagy sem. Felhívom tehát a figyelmet arra, hogy itt egy törvényes szabályozási hiányosság mutatkozhat július 1-jét követően, hiszen az önkormányzatoknak nincs elegendő pénzük, hogy beruházásként, fejlesztésként év közben esetleg azt a pénzt előteremtsék azon szakmai feltételekhez, amelyek egy kórház működéséhez szükségesek.
Ismeretes már itt a Házban, hogy többnyire nekem dilim szokott lenni - ezt a szót szoktam használni - a nyilvántartások szükségessége, államtitkár úr is utalt erre a dologra. Ennek természetesen ezen törvény kapcsán több vonzata is van. Eddig mindig abban az összefüggésben beszéltem, hogy követhető-e az, hogy ki vesz igénybe szolgáltatást, és ki járul hozzá ezen szolgáltatások fenntartásához, magyarul: a járulékfizetés és az ennek kapcsán keletkező jogosultság kérdését vitattam. Azt a tézist állítottam fel, miszerint mindegy, hogy milyen reformot csinálunk, amit most kibővítek, mindegy, hogy milyen témában csináljuk a reformot, a nyilvántartások szükségessége nem kérdőjelezhető meg.
Néhány újabb szempontot mondanék most, hogy az egészségügy mint szakma a téma. Történetesen személyes tapasztalatom, hogy Kanadában hogyan és miként működhet jól egy ilyen rendszer. Tekintettel arra, hogy csak két kórházat láttam, nem merek általánosítani, de feltételezem - ismerve az ottani viszonyokat -, hogy az működik. Államtitkár úr említette ezt a protokoll-ügyet, amit ha lefordítok, körülbelül azt jelenti, hogy a szükséges eljárások, azok sorrendje és azok milyensége foglalódik össze egy leírásban, és ezt kapja meg a jelentkező biztosított akkor, ha jelentkezik. Természetesen ha ennél többet kér, azért bizonyos eljárási szabályok szerint fizethet.
Kanadában olyannyira jól működik ez a rendszer, hogy nemcsak a biztosított tudja ezen protokollból, hogy milyen ellátásra számíthat, mit kell fizetni, ha ennél többet kér, hanem a kezelőorvos vagy orvosok aznap, miután befejezik a munkájukat, otthon egy kis naptárba pontosan be tudják írni, az elvégzett munkájuk kapcsán - mivel a protokoll azt is szabályozta, hogy mi az ő közreműködésük - ők maguk is meg tudják mondani azt, hogy aznap mennyi pénzt kerestek, hiszen a protokollhoz kapcsolódó szerződések rögzítik azt is, hogy miért mennyi jár a tulajdonosnak vagy Magyarországon használatos szóval a fenntartónak - mert nálunk még ez a honos, nem feltétlenül a tulajdonos -, és mennyi jár a kezelőorvosnak. Ily módon tehát nemcsak azt hangsúlyoznám ki, hogy a nyilvántartásnak azért van jelentősége, hogy egyáltalán tudjam, hogy ki a jogosult, ki veheti igénybe, hanem annak milyenségét is eldöntheti, ami szerintem egyelőre a kártyáról nem derül ki, és a kommunikációs eszközök sem elegendőek ahhoz, hogy ezt eldönthessem. Ha mondjuk orvos vagyok, és valaki jelentkezik egy kártyával, azt, hogy részlegesen vagy teljesen, vagy mire jogosult, egyelőre nem fogjuk tudni eldönteni, de a törvény ebbe az irányba mutató kezdeményezéseket tartalmaz, és természetesen ezt támogatjuk.
Néhány egyéb, nyilvántartáshoz kapcsolódó gondolat. Kénytelen vagyok az over-ügyre, a vényellenőrzési számítógépes rendszerre visszautalni. Történetesen szakmabeli volnék, már ami az informatikát illeti.
(13.10)
Máig sem értem - soha nem került rá sor -: én, amikor elvégeztem annak idején egy munkát, mindig megvolt az az ember, aki tőlem annak teljesítését átvette. Azt is protokollnak hívtuk természetesen, mert az angol szót vettük át itt is. Ott valaki tőlem átvette, hogy ezt a munkát a szerződés szerinti ilyen és ilyen feltételek mellett teljesítettem. Ez soha nem a vezérigazgató és soha nem a gazdasági igazgató volt; minden esetben az a személy kellett legyen, aki az általam készített rendszert átvette üzemeltetésre, hiszen ő lesz az, aki saját bőrén érzi: ha most aláírtam valamit, abból baj lesz. Nyilvánvalóan a nyilvántartáshoz kapcsolódó probléma ez is, és szerintem azt az egyetlen kérdést kellene ebben az ügyben is eldönteni: ki volt az, aki aláírta a teljesítési jegyzőkönyvet, és csak azt az embert kell megkérdezni, hogy akkor most mi a helyzet. Egyértelműen kiderül, hogy ki a felelős.
Ez lényeges kérdés. És lehet, hogy kicsit nevetséges lesz, amit most ki fogok fejteni, hiszen a teljes működésében olyan nagy mértékű pazarlások fordulnak elő, amit egy nagyon egyszerű hétköznapi példával tudok illusztrálni: Mondjuk támad valami betegségem, elmegyek a háziorvoshoz, és a háziorvos fölír nekem 7x3 darab valamit. Szerencsére nemigen kerül rá sor, azért nem tudok konkrét orvosi példákat mondani. 3x7 bogyót vagy pirulát fölír nekem, azt kell beszedni. Az élettársam elmegy a patikába, ahol is azt mondják, hogy 21-es kiszerelés nincs ebből a valamiből, 50-es levél van, 15-ös levél van, minden van, csak 21-es nem. Mi történik? Értelemszerűen kevesebbet nem válthatok ki a patikából, mint 21-et, mert a kezelésemhez az orvos felelősséggel ennyit írt elő. Fogok kapni egy 50-es levelet. Mi fog történni a maradék 29-cel? Tekintettel arra, hogy meggyógyultam a bogyótól, ki fogom dobni, vagy legalábbis bizonyos idő után ki fogom dobni.
Nem akarok ebből az ügyből is tézist fölállítani, de a gyógyszerpazarlásból fakadó többletkiadás, ami az országot, illetve ezt a rendszert sújtja, az ismételten szerintem legalább 30 százalékos; ezen egyszerű példa kiterjesztésével bármikor igazolható. Ezen 30 százalék hatalmas összeg lehetne akkor, ha a nyilvántartással nyomon követhető lenne, és ezt a célt szolgálná az over rendszer, ez a vényellenőrzési rendszer, amivel - ha normálisan működik - hatalmas pénzeket lehetne keresni. Ezért van az a dilim, hogy a nyilvántartások helyesen és jól működjenek.
Mivel két törvényről beszélünk, áttérnék a másikra, mert arról is van néhány sajátos gondolatom. Ezek a rokkantnyugdíjassággal kapcsolatos ügyek, amiben - hangsúlyozom - nem vagyok szakértő, de rendszerében szemlélve az ügyeket, itt is találtam néhány olyan gondolatot, amivel érdemes foglalkozni.
A rokkantságnál két dolgot tartanék fontosnak. Nagyon támogatom és nagyon helyes az a gondolat, hogy amikor megállapítunk egy rokkantságot, akkor az ne úgy történjen, mint eddig, hogy megállapítom, mennyire nem jó valaki valamire, hanem majd az új rendszerben azt kell megállapítanunk, hogy a maradék képessége, maradék adottsága mire jó még, tehát egy pozitívabb hozzáállást sugall. Ráadásul, ha ezt normálisan meg tudnánk csinálni - és ez ismét a nyilvántartási rendszerekre visszautaló gondolat volna -, akkor az orvosnak azt is kéne tudni, hogy bizonyos meglevő képességek, adottságok milyen munkaterületre alkalmasak; tehát egy úgynevezett munkaügyi minisztériumi adatbázissal vagy valami ilyesmivel összekapcsolandó lehetne.
Mondok egy konkrét példát, hiszen annak idején, amikor kutatóintézetben dolgoztam, előszeretettel foglalkoztattunk egészségkárosodott embereket, akik mondjuk nem tudtak járni, de a fejük kiválóan működött. Egy kutatóintézetben a fejüket kiválóan lehet használni, és ebben az értelemben száz százalékos képességű munkavállalók voltak, ugyanakkor a rokkantsági fokuk elérhette a 60-70 százalékot, hiszen mi magunk hoztuk be őket reggelenként dolgozni.
Az új szemléletet tehát nagyon helyeslem, miszerint a megmaradt képességek vizsgálatánál dőljön el az, hogy jogosult-e és milyen mértékben rokkantsági nyugdíjra. Viszont nagyon szeretném, ha ez a tevékenység összekapcsolódnék egy olyan nyilvántartási rendszerrel és adatbázissal, ami biztosítja ezen képességek hasznosítását a társadalom vagy az egyén javára is; tehát a Munkaügyi Minisztérium vagy a munkaügyi központok adatbázisával való összekapcsolódást is. Okozhat szakmai problémát egy orvos számára eldönteni azt, hogy a megmaradt képesség mire alkalmas, de ebbe az irányba kell elmennünk, és a törvény ebbe az irányba is indult. Ezt helyesnek tartom.
Még egy utolsó gondolatom van, és ez szintén a rokkantsági üggyel kapcsolatos. Egy életpálya igen változatos lehet ezen vonatkozásában is, tehát elképzelhetők olyan megrokkanási esetek, amikor törvény hatálya alá esvén rokkantsági nyugdíjat kap valaki, viszont egy meghatározott rehabilitációs eljárás és időszak után a munkavégző-képessége följavulhat. Nem vagyok orvos, de nyilván számos ilyen eset elfogadható példaként. Ez esetben mondjuk visszakerül száz százalékos munkavégzőként, és bizonyos idő után eléri a nyugdíjkorhatárt, és elmegy nyugdíjba.
A másik törvényünk, amelynek tárgyalását már befejeztük, viszont kimondja, hogy egyértelmű kapcsolatot kell teremtenünk a járulékfizetés, a szolgálati idő között - de inkább az én személyes véleményem szerint a járulékfizetés egy nagyon fontos dolog - a jogosultságszerzéshez. Ez esetben ha valaki hosszabb ideig tartozott a rokkantsági nyugdíj hatálya alá, és közben utána senki nem fizetett járulékot, ő maga sem, meg az állam sem, akkor lehet, hogy a másik szervezet, a nyugdíjbiztosító ily módon a méltányolhatónál kisebb nyugdíjat állapít meg. Természetesen, ha jobban utána nézünk az esetnek, ez a jelen törvény hatálya alatt is módosító javaslattal kiküszöbölhető, de feltételezem azt, hogy más életpályák is elképzelhetők. Magyarán a rokkantsági nyugdíj és az öregségi nyugdíj közötti átjárhatóságot mindkét irányban, és az esetleges többszöri átjárások tekintetében is megvizsgálandónak tartom, és a szükséges módosító javaslatokkal ilyen értelemben ki is fogjuk javítani.
Köszönöm szépen, hogy lehetőséget kaptam gondolataim elmondására. Azt szeretném, hogy képviselőtársaim azt, amit ebből leszűrni lehetett, hasznosat, próbálják meg hasznosítani. Köszönöm szépen.
