DR. WIENER GYÖRGY
DR. WIENER GYÖRGY
DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Tulajdonképpen egyetlen kérdéshez szeretnék hozzászólni, ez pedig az, hogy igényel-e kétharmados többséget a törvényjavaslat elfogadása, avagy sem.
Ha magát a szabályozási tárgyat nézzük, akkor első közelítésben úgy tűnik, hogy valóban itt egy feles döntéssel meghozható törvénymódosításról van szó. Amennyiben azonban mélyebb összefüggéseket is figyelembe veszünk, akkor látnunk kell azt, hogy a módosítási elképzelés alapvetően érinti az önkormányzatok és a központi állami szervek viszonyát, alapvetően befolyásol alkotmányos, illetőleg az önkormányzati törvényben rögzített intézményeket. Nem vitatom Juharos Róbert képviselőtársam elképzelésének társadalompolitikai megalapozottságát, vitatom azonban azt a jogi eszközrendszert, amellyel az általa kitűzött célt el kívánja érni.
Ennek a vitának az egyik mozzanata az, hogy a jelenlegi önkormányzati törvény nem teszi lehetővé azt, hogy az önkormányzat mulasztását valamilyen államigazgatási szerv akár jogalkotással, akár más módon pótolja. Jelenleg az önkormányzatok felett az állam kizárólag törvényességi ellenőrzést gyakorol, mégpedig az alkotmány 35. §-a (1) bekezdésének d) pontja alapján. Ezt az alkotmányos rendelkezést konkretizálja az önkormányzati törvény, amikor lehetőséget ad arra, hogy a fővárosi vagy megyei közigazgatási hivatal vezetője felszólítsa az önkormányzatot a törvénysértés kiküszöbölésére, a törvénysértés kiküszöbölése érdekében összehívja az önkormányzati testület ülését, illetőleg, ha ezen lépései eredménytelenek, vagy más módon kíván eljárni, akkor az Alkotmánybírósághoz forduljon az önkormányzat rendeletével szemben, illetőleg a bírósághoz forduljon az önkormányzat határozatával, szabályzatával vagy más döntésével szemben. Arra azonban, mint az előbb már említettem, nincs lehetőség, hogy pótoljon mulasztást, vagy a belügyminiszterhez forduljon, hogy a miniszter pótolja az önkormányzat elmaradt döntését.
Azért tudok ilyen határozottan állást foglalni a kérdésben, mert ismerem az önkormányzati törvény keletkezéstörténetét, részese voltam azoknak a vitáknak, amelyek arról folytak, helyes-e, szükséges-e, hogy az állam pótoljon önkormányzati mulasztást, avagy sem. Az akkori szakmai és politikai előkészítés során az egyik álláspont az volt, hogy a nyugat-európai önkormányzati rendszerek többségéhez hasonlóan Magyarország is alkalmazza ezt az intézményt. A másik nézet viszont azt hangoztatta, hogy a most létrejövő önkormányzati önállóságot nem lenne célszerű ilyen módon állami korlátozásnak alávetni, s ezért úgy foglalt állást azok köre, akik nem helyeselték a pótlás intézményét, hogy a veszélyek ellenére is az állam erről a központi beavatkozási eszközről mondjon le.
A német rendszer, melyet feltehetően Juharos Róbert képviselőtársam indítványának megfogalmazásakor mintaként alapul vett, jól ismeri a pótlás intézményét, és valóban a német önkormányzati rendszerben ez a megoldás teljes mértékben helytálló, szakmailag is és alkotmányjogi szempontból is. A magyar önkormányzati rendszer azonban decentralizáltabb a németnél, nem teszi lehetővé, mint az előbb már jeleztem, ezt a fajta felügyeleti vagy ellenőrzési beavatkozást. A magyar önkormányzati rendszer nem ismeri az aktus felfüggesztésének jogát, nem ismeri az aktusmegsemmisítési jogot, nem ismeri az aktusmegváltoztatási jogot, és nem ismeri a pótlás lehetőségét sem.
Azért kétharmados ez a törvénymódosítás, mert csak az önkormányzati törvény kiegészítésével nyílna lehetőség arra, hogy az állami törvényességi felügyeletet ellátó központi államigazgatási szerv egy ilyen eszközt megkapjon. Ez esetben nem lehet alkalmazni azt a polgári jogi, magánjogi jogágazatban alkalmazható elvet, amely szerint mindent szabad, amit nem tilos. Az államigazgatási jogban ennek pontosan a fordítottja az érvényes. Az államigazgatási, közigazgatási szerv csak azt teheti meg, amire jogszabály felhatalmazza. És mivel a kétharmados önkormányzati törvény ilyen beavatkozásra nem hatalmazta fel a központi államigazgatási vagy kormányzati szerveket, ennek következtében ezzel az eszközzel csak akkor lehet élni, ha egy kétharmados törvény megadja az államigazgatási szerv számára ezt a felhatalmazást. Ez tehát az egyik oka annak, ami miatt megítélésem szerint az előttünk fekvő törvényjavaslat kétharmados döntést igényel.
Van azonban egy másik ok is. Ez az ok pedig az, hogy a hatályos jogalkotási törvény nem ismeri a jogalkotási hatáskör elvonásának vagy szubdelegálásának a lehetőségét. És ezen túlmenően e jogalkotási törvényi előírás hátterében egy alkotmányos alapelv áll, mégpedig magának a hatalommegosztásnak az elve. A hatalommegosztás elvéből fakadóan a jogalkotási hatáskörök éppúgy pontosan meghatározottak, mint más jogosítványok. Ha valamilyen feladatot önkormányzat számára nevesítenek, akkor a hatalommegosztás elve alapján azt a feladatot nem végezheti el más hatalmi ághoz tartozó szerv, például egy miniszteriális szerv. Ennek következtében a másik oldalról, a jogalkotási törvény oldaláról nézve is, és a mögötte lévő alkotmányos alapelv oldaláról nézve is legalább egy kétharmados döntést igényelne egy ilyen módosítás, bár hozzá kell tennem, hogy mivel alkotmányos alapelvről van szó, ezért esetleg nem egyszerű kétharmadra, hanem egy abszolút kétharmadra is szükség lehet.
De meg kell azt is jegyeznem, hogy amennyiben meg is kapná a kétharmadot a törvényjavaslat, akkor is felmerülne egy alapprobléma, mégpedig az, hogy ezzel a törvénymódosítással teljesen új megvilágításba helyezzük a hazai önkormányzati rendszert, jelenleg ugyanis, mint már említettem, ilyesfajta beavatkozásra nincs lehetőség. Ez a törvényjavaslat egyetlenegy konkrét ügy esetében, amennyiben azt kétharmaddal elfogadnák, lehetővé tenné a beavatkozást, de nem tenné lehetővé ezt általában. Ennek következtében az egész kérdéskörnek a rendezése az önkormányzati törvény alapelveinek felülvizsgálatát igényelné. Az álláspontom továbbra is az, mint tíz évvel ezelőtt, hogy nem helyeselném azt, hogy az állami közigazgatás pótoljon önkormányzati döntést. Nem biztos azonban, hogy a parlament többsége is így látná ezt a kérdést.
(17.30)
Ezért azt javaslom, hogy függetlenül attól, hogy mennyire sürgető szükség ennek a kérdésnek a rendezése, a törvényjavaslat beterjesztője fontolja meg, hogy ezt az elképzelését egy átfogó önkormányzati reformkoncepció keretébe ágyazza, s annak alapján folytassa le a parlament a vitát.
Egy ennél mérsékeltebb álláspont úgy fogalmazható meg, hogy próbálja meg a törvényjavaslat beterjesztője a parlament kétharmadának támogatását megszerezni, azzal a feltétellel, hogy egy majdani koncepcionális vitában ezt a kérdést még egyszer megtárgyaljuk; ebben az esetben határidőt szabna a törvényjavaslatában, ameddig egy ilyesfajta rendelet életben maradhat - ez egy vagy két éve lehetne, szemben a törvényjavaslatban foglaltakkal -, és a rendelkezésre álló időszak alatt történne meg a koncepcionális felülvizsgálat feladatának elvégzése. Hozzá kell tennem, hogy módosító indítvány, illetőleg alkotmányügyi bizottsági kapcsolódó módosító indítvány keretében látom a kérdést rendezhetőnek.
Visszatérve arra a kiindulópontra, hogy a felvetéseim egy fontos társadalompolitikai cél megvalósítását akadályozzák, azt kell hangoztatnom, hogy - miként ezt már a hozzászólásom bevezetőjében elmondtam - egyet lehet érteni a törekvéssel, de csak akkor lehet egyetérteni vele, ha a hatályos alkotmány és az önkormányzati rendszer kereteibe illesztve történik mindez. Erre hívnám fel képviselőtársam és a jelen lévő többi országgyűlési képviselő figyelmét.
Köszönöm, hogy meghallgattak.
