Várkastélyok, községek, parasztházak. Moro Miksától, fordította Boncz Ödön
Várkastélyok, községek, parasztházak.
Moro Miksától, fordította Boncz Ödön
Moro Miksától, fordította Boncz Ödön
Kevés országnak van kiterjedéséhez képest annyi vára, mint Karinthiának, hol kivált azon vidékeken, melyek a középkoron át nevezetesebbek voltak, minő pl. a régi főváros, St.-Veit környéke, bőviben találunk ilyen emlékeket. Oka e körűlménynek bizonynyal kivált abban keresendő, hogy itt hajdan a fejedelmekkel a salzburgi és bambergi egyháznagyok, továbbá a görczi és ortenburgi grófok is osztozkodtak az uralmon, és nemcsak ezen hatalmasok építettek maguknak úri székhelyeket, hanem főembereik és hűbéreseik is közelökben szállottak meg. Ily módon Karinthia földje számos kisebb terjedelmű jószágra oszlott föl, minek folytán igen sok lovagi nemzetség kapott adománybirtokot. Ezeknek egykori lakóhelyei természetesen nagy részt már csak romjaikban láthatók, melyek azonban még mindig részint mint műemlékek, részint mint most is élő híres nemzetségek fészkei, részint mint festői pontok, vagy végre mint nyers, de erőtől duzzadó középkor tanúbizonyságai, mindenkire nézve vonzók.
Torony Mansberg vár szomszédságában.
Bernt Rudolftól
A mi a várak ismertetésének tisztán történelmi és erődítési fejlődését illeti, e tekintetben a szomszédos Stiria leírásának hasonló tárgyú czikkére hivatkozhatunk, és itt csak arra szorítkozunk, hogy ezen tartomány legnevezetesebb várait korbeli egymásutánban röviden bemutassuk.
A még most is jó karban levő Mansberg vár közelében levő toronyrom a várépítés legrégibb korából való várat tűntet elénk; kétségtelenűl e sokszögű alaprajzú torony volt az eredeti Mansberg vár, mely sem körfalakkal, sem árokkal nem volt ellátva. Nagy nyers kövekből épült falai négy-öt lábnyi vastagok, és a torony belső világossága öt-hat ölnyi. Magasságát illetőleg több emeletes volt ezen torony, s volt benne hely a várúr családja, az őrség és a készletek számára. A körívvel zárúló bejárat néhány lábnyira van a földszín fölött.
A XII. század folyamán a várak ezen kezdetleges alakjukból már tekintélyes épülettömegekké fejlődtek, melyek az eredeti tornyot erős védelmi művek gyanánt zárták körűl. A tornyot német földön Berchfriednek nevezték, s az ilyenek közt bizonyára a legkiválóbbak egyike a Friesachban levő Petersberg várrom tornya. A XIII. századtól fogva a várépítészet úgy az erődítési, mint a lakásúl szolgáló helyiségek dolgában egyre fejlődött és lényegében egészen a XVI. századig meglehetősen egyforma maradt. A Glan völgyében fekvő Liebenfels várrom szép példája ezen korszak várépítésének.
A friesachi Petersberg erőd belseje (román maradványok).
Luntz Viktortól
A lakó helyiségek legfontosabbja a lovagterem volt, melynek kiállítására a vár ura módjához képest legtöbb gondot fordított. A mi elhelyezését illeti, ezen teremből vagy a várudvart lehetett áttekinteni, mint Taggenbrunnban, Nussbergben, vagy a körűlfekvő tájékra nyílt onnét kilátás, így Finkensteinban, Neudensteinban, Liebenfelsben, stb.
A legtöbb várnak kápolnája is volt, mely itt-ott a körfalakon kivűl, de közel eső, védett helyen állott, mint a Görtschitz völgyén Horenburgban és a St.-Veit melletti Hoch- és Nieder-Kraigban, rendszerint azonban a körfalakon belűl állott, még pedig részint mint önálló épület, pl. a Görtschitz völgyén fekvő Grünburgban, a Velden melletti Hohenwartban, a Spittal melletti Ortenburgban, részint magában a várépületben volt elhelyezve, mint a St.-Veit melletti Frauensteinben, a Dráva völgyén Hollenburgban, stb.
Érdekesek a gyakran előforduló kettős kápolnák, melyeknél a felső kápolna a vár urai számára, az alsó pedig, melyet négyszegű nyílás kötött össze az előbbivel, a várnép számára való volt. A drávavölgyi Steinnek ilyen kettős kápolnája még ma is megvan.
Igen szép vár az ezen várépítési korszak végéről való s még teljesen jó karban levő Frauenstein vára.
Liebenfels vár romjai a Glan völgyében.
Luntz Viktortól
A lövő fegyverek elterjedése után az erődítési műveknek természetesen lényegesen más rendszer szerint kellett épülniök. Ezen korszakban, és pedig a XVI. század második felében, épültek Karinthia legnagyobbszerű várai: a Villach melletti Landskron és a St.-Veit melletti Hoch-Osterwitz, melyeket legutóbbi alakjukban a Khevenhüller nemzetség emeltetett. Landskronban a sok földalatti helyiség, a szép boltozatok, az összes épületek földszinti helyiségei, a kapuk, ajtók és ablakok faragott kövei, és a vár összes részeinek nagy arányai mutatják, milyen fényűzéssel kiállított pompás épület volt ez egykor. Ugyanezt mondhatjuk Hoch-Osterwitzről is.
Alján azon hatalmas bércznek, melynek ormán e vár áll, van az első kaputorony, s ettől kanyarodik fölfelé, a bérczet megkerűlve, nagyobb részt erős tornyok és részben fölvonóhídak által védett 14 kapun át az út a felső várkastélyba. Ez egyszerű, dísz nélkűli, de tágas épület, mely sem erődítés, sem ékesség dolgában nincs összhangban a kaputornyokkal. Ellenkezőleg emezek egy részt védelem czéljából lőrésekkel, ormózattal és a kapuk fölött szuroköntő lyukakkal, a kapu-közben pedig lebocsátható rácscsal voltak ellátva, más részt díszűl képes ábrázatokat és fölirásokat mutató faragott kövekkel voltak ékesítve. Hoch-Osterwitz ekként egy középkori, a várerődítési összes korszakok védelmi műveivel ellátott várnak a példaképe.
Frauenstein vára.
Luntz Viktortól
A XVI. század végén elvégre megszűnt a várak építése; az urak elhagyták a magaslatokat, és lakásaikat, mivelhogy a jogállapot mindinkább biztossá vált, a völgyekben építették. Ez időtájt támadtak azon, sarkaikon tornyokkal ellátott, rácsozott ablakú nehézkes kastélyok, minők a Klagenfurt melletti Welzenegg és a St.-Veit melletti Wayer.
Karinthiát, kivévén a klagenfurti s nehány más jelentéktelenebb síkságot, minő a St.-Veit és Friesach közti Krapfeld, aztán a Villach, Bleiburg, stb. melletti lapályok, számos, hol szélesebb, hol keskenyebb völgy szeldeli át, s ámbár az alantas helyeken, kivált a dombokon és földhátakon számos paraszt tanya és falu fekszik: a völgymenti hegyek déli oldalain, olykor magasan a hegyhátakon is, sok magános tanyát láthatunk elszórva. Ezen paraszt tanyákat leginkább szépen fekvő, tágas és tetszetős kilátást nyújtó pontokon szeretik elhelyezni, úgy, hogy sokszor arra a föltevésre adnak okot, mintha helyük megválasztásában inkább a szépészeti tekintet határozott volna, mint a gazdasági érdek.
A paraszt háznak, melyet a hozzá tartozó telkekkel együtt „Hube” néven is neveznek, két körűlménytől függ a nagysága; az egyik az, vajon a környező telek alkalmas-e a gabonatermesztésre, avagy rosz minőségű-e, melynek silány termését is fáradsággal kell kierőszakolni; a másik pedig az, hogy vajon vannak-e azon a tájon marhatenyésztésre való rétek és legelők, vagy sem. Különösen fontos ez utóbbi körűlmény, mert a hol marhatenyésztéssel foglalkoznak, ott már csak ebből az okból is tágasabbaknak kell lenniök a gazdasági épületeknek, de különben is terjedelmesebbek ez esetben az épületek azért, mert Karinthiában többféle okból jövedelmezőbb a marhatenyésztés, mint a gabonatermesztés. Egyébként a karinthiai paraszttanyai házak bármelyik faját az jellemzi, hogy a lakóház rendszerint nincsen egy haj alatt a gazdasági épülettel és a tanya-telek nem körűlzárt egész. Karinthia jómódú vidékein, hová névszerint St.-Veit környéke, a Krapfeld, a Gurk-, Metnitz- és Lavant-völgy tartozik, a lakóháznak nemcsak a földszinten, hanem az emeleten is rendes falai vannak; e falak fehérre vannak meszelve, a mi a zöld zsalukkal együtt barátságos színt ad a háznak.
Belűl a földszinten a ház közepén pitvar vezet keresztűl. Ebből ajtó nyílik egy nagyobb szobába, melyben a parasztnak családja és cselédsége étkezés idején vagy a hosszú téli estéken szokott összegyülekezni házi munkákra, példáúl fonni, stb. Étkezni négyszögű keményfa asztalnál szoktak, mely a szoba egyik sarkában áll, s mely fölött rikító színekkel üvegre festett szentképek függenek. A szoba másik sarkában áll a nagy kályha-kemencze, körötte fapad, fölötte pedig rudak vannak, melyekre ruhákat és szárítandó fehérneműeket akgatnak. Ezen szoba mellett van a konyha, mely a régibb házaknál nincs beboltozva, hanem füstfogóval van befödve. A pitvar túlsó oldalán van a paraszt családjának vagy cselédségének lakó- és hálószobája, továbbá egy kis helyiség, melyet éléstárnak és nyáron át a tej eltartására használnak. Ezenkivűl a pitvar egyik oldalán a pinczébe, a másikon pedig az emeletre vezető lépcső van. Az emeleten nehány helyiség a kicsépelt gabona tartására, mások pedig lakó- és hálószobák gyanánt szolgálnak.
Hoch-Osterwitz vára.
Bernt Rudolftól
A gazdasági épület földszíntje boltozatos; ebben vannak a lovak, szarvasmarhák és disznók istállói, továbbá a takarmánytartó és fáskamrák. A férficselédek is az istállókban hálnak. Az emeletet, melyre falazott följárat (az úgy nevezett Tennbrücke) vezet föl, s melynek nyilásai különböző alakban arányosan rakott téglákkal vannak rácsszerűleg elzárva, a gabona kicséplésére, mellékhelyiségeit pedig a szalma elhelyezésére használják. Az ilyen nagyobb tanyai házat, melynek tulajdonosát nagy-gazdának (Grossbauer vagy Höfler) nevezik, rendszerint cseréppel, kivételesen pedig zsindelylyel födik be. A tetőzeten ritkán hiányzik a szélkakas, melyet olykor valamelyik szent alakja helyettesít.
Nagy paraszttanya St.-Veit mellett.
Charlemont Húgótól
A kisebb paraszttanyai ház többnyire csak földszintes kőépület; egyébként a nagyobb tanyai házak módjára van berendezve, csakhogy összes helyiségei szűkebbek.
Rendszerint minden kisebb-nagyobb parasztháznak veteményes és gyümölcsös kertje is van, s nem ritkán az épületekhez közel szép terebélyes diófa vagy hársfa áll. Azon vidékeken, melyek gyümölcstermesztésre alkalmasak, példáúl a Lavant völgyén, a parasztházak körűl nagy gyümölcsösök vannak, melyek jó esztendőben igen jelentékeny termést hoznak a gazdának. Legegyszerűbbek, kivált a hegyek közt, a vagyontalan parasztok házai, melyeket e vidéken általában „Keusche” néven neveznek. Ezekben lakószoba, istálló, pajta kicsinyek, egymáshoz építvék és közös tetőzet alatt állanak.
Kisebb paraszttanya a klagenfurti síkságon.
Charlemont Húgótól
Karinthia némely, főkép hegyes vidékén a parasztházaknál górékat is láthatunk, melyeket „Harpfe” néven neveznek. Ezek tetőzetet tartó falpillérek és faoszlopok, melyek közei vízszintesen be vannak léczezve. Ezekre hányják föl mindjárt aratás után a gabonát, hogy az eső ellen megóvják és ezen szellős helyen megszárítsák, minek megtörténte után alkalmas időben kicséplés végett a pajtába szállítják.
Felső-Karinthia némely völgyében, pl. a Lesach-völgyben, a parasztházak a leírtaktól annyiban különböznek, hogy ezeknek a falazott földszinten és első emeleten kivűl még fából összerovott második emeletük is van. Ezt fafolyosó veszi körűl, mely fölé a tető szintén kiterjeszkedik. Továbbá itt a gazdasági épület összefügg a lakóházzal. A tetők itt alacsonyabbak és deszkadarabokkal vannak fedve. Az úgy nevezett „Gegend”-en, vagyis azon keskeny völgyben, mely a Villach melletti Treffentől éjszaknyugatra Radentheinig húzódik, s melyben Afritz, Wiesen, stb. községek fekszenek, olyan paraszttanyák is vannak, melyeknek nagy lakóházai egészen fából rovottak, emeleteiken fafolyosók futnak körűl, sőt a mellettök levő gazdasági épületeknek is csak alapzata falazott. Ezek mellett még egy toronyszerű faépület is áll, melyet gabonacsűr-padlásúl használnak.
Kis parasztház (Keusche) Karnburg mellett a Zollfelden.
Charlemont Húgótól
A karinthiai falvak legnagyobb részt szabálytalanúl egymás mellett fekvő telkekből állanak, de a házak nem olykép vannak egymás mellé állítva, hogy útczasort képezzenek. A falvak nem nagyok, közönségesen alig állanak öt–tíz háznál többől; de azért a rend és szabály nélkűl csoportosúló udvarok, szintén szabálytalanúl álló épületeikkel, a hozzájuk tartozó kis kertekkel, a közös, marhaitatásra is szolgáló forráskútakkal és az alkalmas helyen álló, paddal körűlvett nagy diófával vagy hársfával, összevéve mégis vonzó, festői képet nyújtanak. Nagyobb falvak végén, lehetőleg kissé magasabb helyen a többnyire temetővel körűlvett templom és mellette egyszerű, egyemeletes papi ház áll. Csakis Karinthia éjszaknyugati részének némely tájékán, példáúl Gnesauban, Reichenauban állanak a házak kettős sorban olykép, hogy az egyik sorban a lakóházak, azokkal átellenben pedig a gazdasági épületek és fából rovott gabonacsűrök vannak. A falvak részint a síkságokon, részint a közép hegység fensíkjain, vagy a hegyek szelidebb lejtőin fekszenek, de csak bizonyos magasságig, melyen túl fölfelé már csakis egyes tanyák találhatók.
Parasztudvar Felső-Karinthiában.
Charlemont Húgótól
Ezektől csak a nagyobb községeknek, az úgy nevezett mezővárosoknak (Märkte) elrendezése tér el, a mennyiben itt a házak egymás mellé sorakoznak, s útczákat és kis tereket alkotnak. Ezen helységekben a gazdasági épületek is ritkábbak, vagy pedig a lakóházak mögött, a hol a kertek és földek vannak, állanak, míg a kézművesek, boltosok stb. által lakott házak és korcsmák annál gyakrabban fordúlnak elő. Ilyen helységekben olykor a középkorból származó erődítési épületek romjaira is akadunk, melyek toronyból vagy várszerű épületből állanak, s kétségtelenűl a magyaroknak és törököknek a XIV. és XV. században gyakori betörései ellen való menedékekűl emeltettek. Nagyobb városokban ezen védelmi művek sehol sem hiányzanak, s néhol, pl. St.-Veitban, Friesachban, stb. körfalak is voltak. Sajátságos, hogy Karinthiában falvak és nagyobb községek leginkább ott keletkeztek, a hol a magas hegységből jövő patakok a síkságra ömlenek, mi miatt a községek állandóan árvíz-veszélynek vannak kitéve. Oka az elhelyezkedés ezen módjának, nem tekintve azon kényelmet, hogy a háztartásban szükséges vizet könnyen lehetett megszerezni, főként abban volt, hogy a patakokat, mint mozgató erőket, őrlő és fűrészmalmok, s egyéb effélék hajtására annál jobban fölhasználhatták.
