VIII. SZÍN.
Jót állok érte, lovaggá akarják ütni kapitány úr.
Fluellen jő.
Isten akaratja és tetszése, kapitány, megkeresem önt most, jőjön ezennel a királyhoz: talán nagyobb jó áll előtte, mint tudományában volna álmodni is róla.
Uram, ismeri ezt a keztyűt?
Ismerem-e keztyűt? Ismerem, hogy a keztyű keztyű.
Én is ismerem ezt s így követelem viszsza. | (Megüti.) |
Terremt! Kaz áruló, a milyen csak lehet a kerek világon vagy Francziaországban vagy Angliában.
Hogyan, uram? Te gazember!
Azt gondolja, esküszegő leszek?
Félre, Gower kapitány, ütlegekben fizetek meg az árulást, fogadom.
Áruló nem vagyok.
Hazugság ez torkodban. Felhivom önt ő felsége nevében, fogja el: ez Alençon herczeg barátja.
Warwick és Gloster jönnek.
Hogyhogy? mi a baj?
Mylord Warwick, dicsőség Istennek! Látja, itt szörnű árulás jött napfényre, minőt csak kivánni lehet a világon. Im itt jön ő felsége.
Henrik Király és Exeter jönnek.
Nos hát mi baj?
Felséges uram, itt egy kazember, egy áruló, a ki, látja felséged, leütötte azt a keztyűt, melyet felséged Aleçon sisakja mellől vett.
Felséges uram, ez az én keztyűm volt; itt van a társa, s az, a kivel cseréltem, megigérte, hogy sapkája mellett fogja viselni; én meg megigértem, hogy nyakon ütöm, ha azt teszi; keztyűmet ez ember sapkája mellett találtam és én szavamnak ura maradtam.
Hallja most felséged, megkövetve felséged méltóságát, mily hitvány, aljas, nyomorúlt, férges gaz ember ez. Remélem, felséged pizonítani, kezeskedni, tanúskodni fog mellettem, hogy ez a keztyű Alençoné, mit felséged nekem adott legjobb lelkiismerete szerint.
Add a keztyűd’ vitéz, im itt a társa;
Kinek pofont igértél, én valék;
Igen kemény szókat váltál velem.
Méltóztassék, felség, a nyakával meglakoltatni érette, ha utyan hati törvény mekvan e világon.
Hogy adhatsz nekem elégtételt?
Minden sértés a szívből ered, felséges uram; az enyimből sohasem eredt olyasmi, a mi felségedet sérthetné.
Magunk valánk, a kit szidalmazál.
Felséged nem a maga formájában jött. Úgy jelent meg előttem, mint valami közember; tanúm az éjszaka, meg aztán a felséged ruházata és viselete; a mit felséged ezen formában kapott, tulajdonítsa azt a maga hibájának, ne az enyimnek: mert ha az lett volna, a kinek tartottam, bizony nem követtem volna el hibát. Könyörgök felségednek, bocsásson meg.
Töltsd a keztyűt tallérral, Exeter,
S add e legénynek. Vedd el azt, fiú,
S viseld a sapkád mellett díszjelűl,
Míg visszakívánom. Tallért neki.
Ki kell békülni véle, kapitány.
E napra és napfényre mondok, e kölöknek elég pátorsága mekvan a gyomrában. Nesze, itt egy shilling, aztán légy istenfélő, őrizkedjél a zűrzavar és zenebonától, perlekedés és czivakodástól, akkor pizonosan jobb lesz dolgod.
Kell is nekem a maga pénze.
Jó szándékból történik, megfoldathatod belőle csizmádat. No hát mért lennél oly párgyú? A te csizma nem iken jó; ez meg jó shilling, pisztosíthatlak; vagy felváltom.
Angol Hírnök jő.
No, hírnök, megszámlálvák a halottak?
Im, itt a megölt francziák jegyzéke. | (A jegyzéket átadja.) |
Miféle főbb foglyok vannak, rokon?
Orleans Károly herczeg, a király
Unokaöcscse, Bourbon János, és
Bouçiqualt főúr, és más főurak,
Bárók, lovagok, vitézek, ezer
Ötszázan, a közemberen kivül.
E jegyzék tízezer frankról beszél,
Kik a csatán elestek; és ezek közt
Száz huszonhat herczeg s zászlós nemes
Fekszik megölve; ezeken felűl
Lovagok, apródok, vitéz urak
Nyolcz ezren és négy százan, kik között
Tegnap ütöttek ötszázat lovaggá:
Úgy, hogy az elhullt tízezer közűl
Csupán ezer hatszázan zsoldosok;
A többi herczeg, gróf, báró, lovag,
Apród, és rang meg vér szerint nemes.
Az ő elhullt főbbjeik nevei:
Charles de la Bret, Frankhon nagy constableja,
Jaques Chatillon, Frankország admirálja,
Az ijászok első vezére, Rambures,
Guischard herczeg, Frankhon rendmestere,
Alençon János herczeg, és Brabant,
A Burgundi herczeg testvére, és
Edvárd, a Bári herczeg, a vitéz gróf
Grandpré, Roussi, Fauconberg és Foix,
Beaumont és Marle, Vaudemont és Lestrale.
Királyi társaság ez a halálnak.
Angol halottaink jegyzéke hol van? | (A hírnök más jegyzéket nyújt át.) |
Sir Richard Ketly, Gam Dávid lovag;
Több senki más; a többiek közűl is
Csupán huszonöt. Oh Isten, karod
Volt itt jelen, s nem is nekünk, hanem
Karodnak kell mindezt tulajdonítni.
Mikor volt, minden harczi terv ne’kül,
Nyilt, egyszerű csatán, csak összecsapva,
Ily nagy, meg ily kevés a veszteség
Egyik s másik felen? Fogadd el, Isten,
Mert ez csupán tied.
Csodálatos. |
Vonuljunk a helységbe körmenettel,
S a hadseregben hirdessünk halált
A kérkedőre, vagy ki Istenünktől
Megvonná e dicset, mely csak övé.
Nem lenne helyes, fölséged engedelmével, megmondani, hányan estek el?
Igen, kapitány; ámde megjegyezve,
Hogy Isten harczolt értünk.
Igen, lelkiisméretemre, ő nagy jót tett velünk.
Végezzünk minden szent foglalkozást;
Hadd zengjen a Non nobis s Te deum;
Temessük el szépen a holtakat;
Aztán Calaisba, s aztán Angliába;
Frankhonból nem tértek még így hazánkba. | (El mind.) |