VII. SZÍN.
Mekölni gyermekeket és málhákat! Ez már csakugyan hati törvény ellen van; ez már, higye ön, oly rendkívüli gazság, minő csak lehet. Lelkiismeretére támasztom, nem az?
Valóban az. Egy gyermeket se hagytak életben. S azon gyáva gazemberek követték el e gyilkolást, kik a csatából elfutottak. Ezen kívül mindent fölégettek s elhordtak, mi a király sátorában volt; miért a király méltán rendelte, hogy minden katona messe el nyakát a maga foglyának. Oh, be derék király ez is!
Igen, Monmouthban született, Gower kapitány. Hoty is hívnak azt a várost, a hol a Vastag Sándor született?
Nagy Sándor az.
Ej, kérem, hát a vastag nem naty? A vastag, a naty, vagy a hatalmas, az erős, vagy a vitéz, mind egyre mety az ki, csak épen hoty a kifejezés változik egy kicsit.
Úgy vélem, Nagy Sándor Macedóniában született. Az apja macedóniai Filep volt, ha jól jut eszembe.
Gondolom, Macedonia az, a hol Naty Sándor született. Azt mondok önnek, kapitány, ha a világ földképére tekint, bizonyosan találja, hoty Monmouthot és Macedoniát összehasonlítva, a helyzete mind a kettőnek egyforma. Macedoniában van egy foló; azon szerint van egy foló Monmouthban is; Monmouthban azt Wyenak hívják; hogy a másik folónak mi a neve, az bizom kiesett elmémből; de mindegy, úgy hasonlít az, mint egyik ujjam a másikhoz, s mind a kettőben vannak lazaczok. Ha Sándor életét jól megvizsgálja, Monmouth Henrik élete iken jól jön azután: mert minden dologban megvannak figúrák. Sándor, tudja Isten és ön is tudja, haragjában, dühében, mérgében, epéjében, szeszélyében, kedvetlenségében, poszankodásában, s minthogy egy kissé mámoros is volt a feje, sörivás közben és poszúságában, megölte legjobb parátja Klytust.
A mi királyunk nem hasonlít ebben hozzá. Ő egyik barátját sem ölte meg soha.
Látja, nem szép dolog kivenni szót a számból, mielőtt végzem és megmondom. Én csak figúrákban és hasonlatokban beszélek arról: a mint Sándor sörös kancsónál levén, megölte parátját Klytust, épen úgy Monmouth Henrik, egészséges esze és józan ítéleténél levén, eltete láb alól azt a naty pókhasú kövér lovagot, a ki tele volt tréfával, élczekkel, gonoszsággal és gúnynyal; a nevét elfelejtettem.
Sir John Falstaff.
Azt mondhatok önnek, terék emperek megszületnek Monmouthban.
Itt jön ő felsége.
Harsonaszó. Henrik Király, az angol csapatok egy részével, Warwick, Gloster, Exeter és mások jönnek.
E perczig nem valék boszús, mióta
Frankhonba jöttem. Hírnök! trombitát végy,
S száguldj ama lovassághoz a halmon:
Ha harczolni óhajtanak velünk,
Hivd el; ha nem, hagyják el a mezőt;
Sértik szemünket; vagy ha egyiket sem,
Oda megyünk s oly gyorsan szétrepítjük,
Mint ó assyr parittyák a követ.
Nyakát elmessük, kiket már birunk,
S a kiket elfogunk, egy sem talál
Kegyelmet. Menj és mondd meg ezt nekik.
Montjoy jő.
Itt jő, uram, Frankország hírnöke.
Szokottnál csüggedettebb most szeme.
Hogyan? mi ez, hírnök? hát nem tudod, hogy
Csontjaim’ ajánlottam váltságdijúl?
Váltságért jösz megint?
Nem, nagy király! |
Hogy átmehessünk e véres mezőn,
Fölszedni s eltemetni holtjainkat
S elkülönítni pórtól a nemest.
Mert, jaj, sokan hevernek főbbjeink
A zsoldosok vérében elmerülve
(S szintúgy a közrend durva tagjai
A fők vérébe mártva); sebhedett
Lovaik csürkig vérben, vad dühvel,
Hegyes patkókkal tombolnak halott
Gazdáikon, ujont megölve őket.
Oh nagy király, adj engedélyt nekünk,
Hogy nyugton nézzük át a harczmezőt
S rendezzük holtjainkat.
Nem tudom, |
A győzelem? mert sok lovasotok
Száguld még a mezőn.
A nap felségteké. |
Istennek hála, nem saját erőnknek.
Hogyan hivják e várat itt közel?
Agincourt a neve.
Agincourti legyen hát e csata,
Mit Crispián Crispin napján vivánk.
Felséket enketelmével, ticső emlékezetű nagyatyja és nagypátya, Edvárd, a walesi fekete herczeg, mint krónikában olvasom, terék harczot állottak itt Francziaországban.
Úgy van, Fluellen.
Natyon ikazán peszél felséged. Ha felségtek arra mekemlékszik, a vallonok vitézül viselték magokat egy kertben, hol hatyma termett; hatymát tűztek monmouthi sapkáig mellé; a mi, mint felséged tudja, mai napig ticsőséges harczi jelvény, s azt hiszem, felséged sem rösteli a hatyma viselését szent Dávid napján.
Sőt hordom azt díszemlékjel gyanánt;
Tudod, jó földi, hogy vallon vagyok.
A Wye folyóban levő minden víz se moshatná ki felséged testiből a vallon vért, azt már mondhatok. Isten áltya is meg, tartsa is mek azt, a meddig csak ő kegyelmességének vagyis ő felségének tetszik.
Köszönöm, jó földim.
Jesszusz ucscse! földije vagyok felségednek, akár tudja valaki, akár nem. Pevallok ezt egész filág előtt. Nincs mit szétyeneljek fölségeden, hál’ Istennek, míg felséged pecsületes emper mekmarad.
Tartson meg engem Isten úgy, Kisérjék
Őt hirnökink: vegyétek számba mindkét
Részen a holtakat. Ama ficzkót ide! | (Villámra mutat, Montjoy s mások el.) |
Harczos, jer a királyhoz.
Harczos, miért viseled sapkád mellett e keztyűt?
Engedelmet kérek, felséges uram, ez valakinek a záloga, a kivel meg kellene verekednem, ha még életben volna.
Angol?
Engedelmet kérek, felséges uram, valami pimasz, a ki a múlt éjjel szájaskodott előttem, a kinek, ha még él és keztyűjét valaha visszakivánni merészkedik, megesküdtem, hogy arczul vágom; vagy ha én a magam keztyűjét sapkája mellett látom (pedig megesküdött, hogy ott fogja viselni, a mily igaz, hogy katona), istenesen leütöm azt onnan.
Mit gondol ön, Fluellen kapitány, illő-e, hogy ez a katona megtartsa esküjét?
Az én lelkiiismeretem szerint kaz és gyáva megvolna különben. Felséged engedelmével.
De hátha ellenfele magasrendű nemes, s alól esik rangján, hogy helyt álljon?
Ha mindjárt oly nemes is, mint az ördög, mint Lucifer és maga Pelzepúb, mégis meg kell fogadását és esküjét tartania, látja felséged. Ha szavát megszegi, látja, oly hitvány gaz és bitang lesz a hírneve, a milyen csak valaha fékete czismában tapodta az Isten földjét és mezejét, az én lelkiisméretem szerint.
Akkor, hé, csak tartsd meg szavadat, ha ama ficzkóval találkozol.
Meg is akarom, felséges uram, ha csak élek.
Ki alatt szolgálsz?
Gower kapitány alatt, felséges uram.
Gower derék kapitány, derék tudománya és olvasottsága mekvan a háborúkban.
Hivd ide őt, harczos.
Azonnal, királyom. | (El.) |
Nesze, Fluellen; fogadd e kegyjelt tőlem, tűzd sapkád mellé. Midőn Alençon és én együtt hevertünk a földön, sisakja mellől vettem el e keztyűt: ha valaki visszaköveteli, az Alençon barátja s személyünk ellensége lesz. Ha ilyennel találkozol, csípd nyakon, ha engem szeretsz.
Oly nagy kegyben részesít felséged, mint csak egy alattvalója szive kivánhat. Szeretnék látni azt az embert, ha ugyan két lábon jár, ki magát e keztyű által sértve találandja, ez az egész; ikazán, szeretnék látni; adná a kegyelmes Isten, hogy láthatnám.
Ismered Gowert?
Kedves barátom, felséged engedelmével.
Keresd föl, kérlek, és hozd sátoromba.
Hívni fogok. | (El.) |
Lord Warwick s Gloster testvér, menjetek,
Fluellennek nyomában járjatok.
A keztyű, melyet tőlem kegyjelül
Kapott, tán még pofot szerez neki
Egy harczostól, a mit kötés szerint
Nekem kén’ kapnom. Jó Warwick, kövesd.
Ha a harczos megütné (s mint goromba
Lényéből látom, megtartja szavát),
Baj támadhatna abból hirtelen:
Mert Fluellent bátornak ismerem,
S fölingerelve, mint lőpor, tüzes,
És a bántalmat visszaadni gyors.
Kövesd, s vigyázz, ne légyen per közöttük.
Ön, Exeter rokon, velünk jövend. | (El mind.) |