II. SZÍN.
Sz.-Albans.
Riadó, Csatározás. Warwick jő.
WARWICK.
Én, Warwick, hílak, cumberlandi Clifford!
Medvém elől hahogy el nem buvol,
Most, a midőn bősz harsonák riognak
S haláljajok eltöltik a leget:
Mondom, jer, Clifford, víj meg én velem!
Cumberlandi Clifford, éjszak büszke lordja,
Warwick rekedt már a kiáltozástól!
York jő.
Hogy vagy, nemes lord? Mi! csak így gyalog?
Én, Warwick, hílak, cumberlandi Clifford!
Medvém elől hahogy el nem buvol,
Most, a midőn bősz harsonák riognak
S haláljajok eltöltik a leget:
Mondom, jer, Clifford, víj meg én velem!
Cumberlandi Clifford, éjszak büszke lordja,
Warwick rekedt már a kiáltozástól!
York jő.
Hogy vagy, nemes lord? Mi! csak így gyalog?
YORK.
Leszúrta ménem’ gyilkos kezü Clifford;
De szeget szeggel visszafizetém,
És dali kedves paripája most
Dögkeselyűk és varjak martaléka.
Clifford jő.
Leszúrta ménem’ gyilkos kezü Clifford;
De szeget szeggel visszafizetém,
És dali kedves paripája most
Dögkeselyűk és varjak martaléka.
Clifford jő.
WARWICK.
Ütött órája mostan egyikünknek.
Ütött órája mostan egyikünknek.
YORK.
Warwick, megállj! Keress te más tusát,
E vadat itt majd én üzöm halálra.
Warwick, megállj! Keress te más tusát,
E vadat itt majd én üzöm halálra.
WARWICK.
Hát rajta, York! A trónért vísz te most.
A mint ma, Clifford, harczsikert reménylek,
Oly igazán fáj, hogy nem víhatunk. (El.)
Hát rajta, York! A trónért vísz te most.
A mint ma, Clifford, harczsikert reménylek,
Oly igazán fáj, hogy nem víhatunk. (El.)
CLIFFORD.
Mit látsz te rajtam? mért e tétovázás?
Mit látsz te rajtam? mért e tétovázás?
YORK.
Beléd szeretnék, daliás vitéz,
Ha nem volnál oly rögzött ellenem.
Beléd szeretnék, daliás vitéz,
Ha nem volnál oly rögzött ellenem.
CLIFFORD.
S magasztanám én hős szived’, ha nem
Rút pártütésben tüntetnéd ki azt.
S magasztanám én hős szived’, ha nem
Rút pártütésben tüntetnéd ki azt.
YORK.
Ugy legyen az most védem kardod ellen,
A mint jogért küzd és igaz ügyért.
Ugy legyen az most védem kardod ellen,
A mint jogért küzd és igaz ügyért.
CLIFFORD.
A harczra lelkem’ s testem’ fölteszem.
A harczra lelkem’ s testem’ fölteszem.
YORK.
Szörnyű merénylet! – Fel, siess a harczra!
Szörnyű merénylet! – Fel, siess a harczra!
CLIFFORD.
La fin couronne les oeuvres.
(Vínak. Clifford elesik és meghal.)
La fin couronne les oeuvres.
(Vínak. Clifford elesik és meghal.)
YORK.
Igy harcz adott békét, nyugtot tenéked;
Ifjú Clifford jő.
Igy harcz adott békét, nyugtot tenéked;
| Lelkének, Isten, adj te békeséget! | (El.) |
IFJU CLIFFORD.
Bomlás, gyalázat! Szerteszét tolongnak:
A félelem zavart szűl, a zavar
Sebesit, nem óvmeg. Oh pokol fia,
Az égharag szolgája, háború!
Izzó szerét dobd népünk jégszivébe
A boszunak! A harczos meg ne fusson:
Ki igazán a harcznak él, nem ismer
Az önszerelmet; önmagát szeretve
Véletlenül s nem lényegére nézt
A vég itélet ígért lángjai
Földet, eget egygyé olvaszszanak!
Riadva zengjen a köz-harsona,
Külön, silány hang hadd némuljon el!
Oh jó atyám, ez volt hát szabva rád,
Hogy békeségben éld át ifjuságod’,
Ezüst ruháju bölcs vénségre juss,
S most halj meg tisztes, pihenő korodban,
Otromba harczban? E látvány szivem’
Kővé mereszti, és mig az enyém,
Kő is marad. York öli véneinket,
Én csecsemőiket; a szűz könyét
Olybá veszem, mint tűz a harmatot;
És női szépség – zsarnoklágyitó –
Csepű s olaj lesz lángoló boszúmra.
Az irgalomhoz nincs közöm ezentúl:
Ha a York-házból kisdedet lelek,
Annyi falatra szerte vagdalom,
Mind vad Medéa Absyrtus fiút:
Hogy hirre jussak, kegytelen leszek!
Jer, ős Clifford-ház újabb romja te;
Miként a vén Anchisest Aeneas:
Ugy viszlek én most férfi vállamon;
Élő tehert vitt ámde Aeneas:
Oh nincs olyan terh, mint az én keservem! (El.)
Plantagenet Rikhárd és Somerset jőnek viaskodva; Somerset elesik.
Bomlás, gyalázat! Szerteszét tolongnak:
A félelem zavart szűl, a zavar
Sebesit, nem óvmeg. Oh pokol fia,
Az égharag szolgája, háború!
Izzó szerét dobd népünk jégszivébe
A boszunak! A harczos meg ne fusson:
Ki igazán a harcznak él, nem ismer
Az önszerelmet; önmagát szeretve
Véletlenül s nem lényegére nézt
| Hord hős nevet. | (Megpillantja atyja holttestét.) |
| Dűlj szét, czudar világ! |
Földet, eget egygyé olvaszszanak!
Riadva zengjen a köz-harsona,
Külön, silány hang hadd némuljon el!
Oh jó atyám, ez volt hát szabva rád,
Hogy békeségben éld át ifjuságod’,
Ezüst ruháju bölcs vénségre juss,
S most halj meg tisztes, pihenő korodban,
Otromba harczban? E látvány szivem’
Kővé mereszti, és mig az enyém,
Kő is marad. York öli véneinket,
Én csecsemőiket; a szűz könyét
Olybá veszem, mint tűz a harmatot;
És női szépség – zsarnoklágyitó –
Csepű s olaj lesz lángoló boszúmra.
Az irgalomhoz nincs közöm ezentúl:
Ha a York-házból kisdedet lelek,
Annyi falatra szerte vagdalom,
Mind vad Medéa Absyrtus fiút:
Hogy hirre jussak, kegytelen leszek!
| (Fölveszi a holttestet.) |
Miként a vén Anchisest Aeneas:
Ugy viszlek én most férfi vállamon;
Élő tehert vitt ámde Aeneas:
Oh nincs olyan terh, mint az én keservem! (El.)
Plantagenet Rikhárd és Somerset jőnek viaskodva; Somerset elesik.
RIKHÁRD.
Igy, itt feküdj’ te:
Mert Somerset egy szurtos kocsmaczímer.
„A sz.-albansi vár” alatt tevé
Halála által a jóst hírnevessé.
Maradj boszús, szív! és szilárd, te kard!
Elleniért a pap imádkozik,
Riadó; csatározás. Henrik király, Margit királyné és mások jőnek hátrálva.
Igy, itt feküdj’ te:
Mert Somerset egy szurtos kocsmaczímer.
„A sz.-albansi vár” alatt tevé
Halála által a jóst hírnevessé.
Maradj boszús, szív! és szilárd, te kard!
Elleniért a pap imádkozik,
| Fejdelmi hősök őket megölik. | (El.) |
MARGIT KIRÁLYNÉ.
El, el! ily lassan! el! szégyeld magad’!
El, el! ily lassan! el! szégyeld magad’!
HENRIK KIRÁLY.
Elfuthatunk az ég elől? Maradj!
Elfuthatunk az ég elől? Maradj!
MARGIT KIRÁLYNÉ.
Minő szeszély! nem harczolsz, el se futsz!
Most bölcseség, vitézség, védelem
Futnunk s magunkat biztosítanunk,
A hogy lehet, s csak futván teszszük azt.
Ha foglyúl esnék, fenekére jutnánk
Bal végzetünknek; ám ha menekűlünk
(És megtehetjük, ha nem tétovázol),
Londonba szállunk, hol szeretve vagy,
S melyet itt szerencsénk szenvedett, a rést
Betömjük csakhamar.
Ifjú Clifford jő.
Minő szeszély! nem harczolsz, el se futsz!
Most bölcseség, vitézség, védelem
Futnunk s magunkat biztosítanunk,
A hogy lehet, s csak futván teszszük azt.
| (Távolról riadó.) |
Bal végzetünknek; ám ha menekűlünk
(És megtehetjük, ha nem tétovázol),
Londonba szállunk, hol szeretve vagy,
S melyet itt szerencsénk szenvedett, a rést
Betömjük csakhamar.
Ifjú Clifford jő.
IFJU CLIFFORD.
Ha nem forralnék boszut, ajkam inkább
Káromlana Istent ily tanács helyett;
De futnotok kell: végtelen zavar
Hatalmazott el feleink szivében.
El! menekűlj! Megérjük azt mi még:
E mi bukásunk lészen az övék.
Ha nem forralnék boszut, ajkam inkább
Káromlana Istent ily tanács helyett;
De futnotok kell: végtelen zavar
Hatalmazott el feleink szivében.
El! menekűlj! Megérjük azt mi még:
E mi bukásunk lészen az övék.
| El, el! királyom, el! | (Mind el.) |
