A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM LEVÉLTÁRI OSZTÁLYA HIVATALOS ÉRTESÍTŐ.
85A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM LEVÉLTÁRI OSZTÁLYA
HIVATALOS ÉRTESÍTŐ.
HIVATALOS ÉRTESÍTŐ.
A Magyar Nemzeti Múzeum Levéltári Osztályának anyaga az 1934. év I. felében vétel útján 581, ajándékozás révén 9865 megszámlált darabbal és 93 doboz meg nem számlált darabjával; más osztályból való áttétel által 1, hivatalos másolás útján 1, örökletéteményezés által pedig 1080 megszámlált darabbal és 5 ládának meg nem számlált anyagával, vagyis 11,528 megszámlált és 18–19 ezerre tehető meg nem számlált darabbal, összesen tehát hozzávetőlegesen 30,000 darabbal gyarapodot.
A jelzett gyarapodásból 3 drb esik a külföldi iratok osztályára, a gyarapodás többi: túlnyomó nagy része pedig a hazai iratok osztályára. Ez utóbbin belül a M. N. Múzeum tulajdonát képező Törzsanyag 10,445 darabbal és 93 dobozzal, az örök letétképen elhelyezett iratok nagy csoportja pedig 1080 darabbal és 5 láda irattal szaporodott.
A törzsanyag alcsoportjai szempontjából az új gyarapodás a következőképen oszlik meg: a) A törzsanyag nem csoportosított, általános gyüjteményének középkori részére esik 3 eredeti oklevél és 4 drb másolat, újkori részére pedig 172 drb. b) A törzsanyaghoz tartozó családi levéltárak vagy a tárgyi összefüggés alapján elkülönítve őrzött gyüjtemények alcsoportjára jutnak a következő szerzemények: 1. A Bogyay-családra vonatkozó iratok (31 drb), 2. A Berzeviczy-családra vonatkozó iratok (165 drb). 3. A Gyóni- és Dabasi Halász-családra vonatkozó iratok (36 drb). 4. A Csikszentmihályi Sándor-család levéltára (7318 drb + 93 doboz). 5. Szatmár-Németi városra vonatkozó iratok (17 drb). 6. Szilágyi Virgil hagyatékából származó iratok (190 drb). 7. Szmida Viktor és Szmida Mátyás iratai (907 drb). 8. Kiegészítés a Detrich-család irataihoz (15 drb). 9. Kiegészítés dr. Szádeczky Kardoss Lajos levelezése című zárt iratanyaghoz (1470 drb). c) A címeres levelek és nemesi bizonyítványok gyüjteménye 7 címeres levéllel és 2 nemességi igazolvánnyal szaporodott. d) A céhiratok gyüjteménye 1 darabbal gyarapodott. e) Az 1848–49-es és emigrációs iratok és nyomtatványok gyüjteményének gyarapodása 14 drb, f) A gyászjelentések gyüjteményéé: 89 drb. g) A pecsétgyüjternényé: 1 drb. h) A fényképgyüjtemény szaporodása: 3 drb.
Az örök letétképen elhelyezett iratok főcsoportjának gyarapodását egy, 1 darabból álló letét, 3 új családi levéltár anyaga és 9 régebben letéteményezett családi levéltárhoz kiegészítésképen beküldött iratok alkotják. Kiegészítést a következő régebbi letétek nyertek: az Abaffy- (38 drb), gr. Hugonnai- (31 drb), Jósa- (249 drb), Kolosy- (1 láda), Péchy- (12 drb), Péterffy- (70 drb), Podhradszky- (1 drb), Szilvay-(14 drb) és Thaly- (77 drb) családok levéltárai. Újonnan letéteményezett családi levéltárak, a beérkezés sorrendjében, a következők: a Gyóni és Dabasi Halász-család levéltára (434 drb), Keöpeczi Nagy-család levéltára (153 drb) és a Krasznikvajdai Szent-Imrey-család levéltára (4 láda). A felsorolt 3 új letéttel a letétképen őrzött családi levéltárak és egyéb hasonló gyüjtemények száma az 1934. év közepén 176-ra emelkedett.
A Krasznikvajdai Szent-Imrey-család levéltára e félév szerzeményei közül különösen nagy terjedelme által tűnik ki. Egy XV. sz. és 2 drb XVI. századbeli, mohácsi vész előtti eredeti oklevelet is tartalmaz. Újkori része elsősorban Abauj-Torna vármegyére, a családnak e vmegyében főszolgabírói, megyei követi, alispáni stb. minőségben valamint a katonai pályán szerepelt tagjaira vonatkozó adatokat tartalmaz nagy számban. Érdekes egy családi napló is, melyet Szent-Imrey Gábor kapitány kezdett meg 1702-ben, ki résztvett az olaszországi hadjáratban, 1709. febr. 10-én pedig «Lauretonis Szent háznál az Adriaticumi tenger mellett az Pápa birodalmában lett Romanus Catholikussá és ott tért meg az Calvinus eretnekségéből» és 1739-ben halt meg. A napló 1829-ig folytatódik. A még rendezetlen levéltárnak részletesebb ismertetése azonban csak az egész levéltári anyag feldolgozása után válik lehetővé. Letéteményezője Szent-Imrey Pál, Abauj-Torna vm. alispánja.
A Gyóni és Dabasi Halász-család levéltára e családi levéltárnak csak egy töredékét foglalja magában. Ennek a kisebbik része (36 drb) vétel útján, másik része (434 drb) pedig örök letétképen került a M. N. Múzeumba. A megvásárolt rész 2 drb XIV. és 2 drb XV. századi eredeti oklevéllel is szaporította középkori okleveleink számát. Nagyon értékes különösen a budai káptalannak egy 1477. XI. 19. kelt, terjedelmes kiadványa, mely rendkívül sok érdekes magyar nyelvű kifejezést, nevet őrzött meg számunkra. Említésre méltók még az 1735. évi Peró-féle lázadásra vonatkozó iratok. A megvásárolt iratok különben elsősorban Pest, Solt, Bács, Krassó vármegyékre és a Halász-, Ócsai Balogh-, Bottyán-, Ragályi-, gr. Teleki- stb. családokra nézve nyujtanak felvilágosító adatokat. A letéteményezett iratok is legnagyobbrészt Pest vármegyére, a gyóni birtokra és a Halász-családra vonatkoznak, ezenkívül pedig Abaúj-Torna, Borsod, Gömör, Komárom, Krassó, Nyitra, Veszprém és Zemplén vármegyékre, továbbá a Doby-, Eszterházy-, Hegyi-, Liska-, Naményi-, Nemes-, Nyáry-, Segesváry-, Szűcs- stb. családokra. Köztörténeti szempontból itt is a Peró-féle lázadással kapcsolatos és a Halász-család katonatagjairól szóló iratok említendők.
A Keöpeczi Nagy-családlevéltára túlnyomó részben legújabbkori (XIX. és XX. századi) iratokból áll. Habár a család háromszéki eredetű, a levéltár pest és- nógrádmegyei adatokat is tartalmaz. A következő idegen családok nevei is szerepelnek az iratokban: 86Bartholomeides-, Bisztricsányi-, Kanizsai Borbély-, Elefánty-, Hankus-, Jekelfalussy-, Szárazajtai Józsa-, Kinczler-, Melczer-, Pászthy-, br. Prónay-, Skonda-, Szilassy-család. A XIX. sz.-i kéziratok között ág. ev. papoktól származó néhány beszéd, vers is található.
A régebbi családi levéltárak kiegészítésére beküldött iratok nagyrészben az illető családok legújabb történetére vonatkozó adatokat tartalmaznak. Kivétel a Szilvay-kiegészítés, melyben egy mohácsi vész előtti XVI. sz.-beli eredeti oklevél, továbbá 4 drb mohácsi vész utáni XVI. sz.-beli és 9 drb XVII. sz.-beli irat van. Ez oklevelek leginkább Trencsén és Nyitra vármegyére és a Gluchowszky-, Dobrassovszky-, Demény-, Kolozsváry-, Mednyánszky-, Jakosyth-, Pothornyay-, Latkóczy-, Hölgyi-, Szilvay- stb. családokra vonatkoznak.
A Jósa- kiegészítést legújabbkori, XIX. és XX. századi anyag alkotja, nevezetesen: 1. Jósa Bélára vonatkozó iratok, levelek, emlékek, fényképek; 2. Jósa György vegyes levelezése, genealogiai feljegyzései és különféle kegyeletes kiadásokról szóló elismervények; 3. Jósa György kéziratban lévő 2 családtörténeti műve; 4. A Jósa- és vele rokon családok gyűrűs címeres pecsétjeinek viaszlenyomatai. Itt a Jósa-családon kívül még a következő családokat illető adatok fordulnak elő: Vecseszéki Ferenczy, Felsőszopori Kovács, Mádi Kovács, Bodóbáari és Nagylucsei Mészáros, Nagylucsei Orbán stb.
A Thaly- kiegészítés legnagyobbrészt Thaly Kálmánhoz és Lászlóhoz túlnyomóan édes anyjuktól a XIX. sz. második felében irt levelekből áll s így tartalmilag az ugyancsak a múzeumi levéltár által őrzött nagyterjedelmű Thaly Kálmán-féle levelezést hivatott kiegészíteni.
A Péterffy-kiegészítés XX. századbeli igen értékes iratokat tartalmaz, nevezetesen Tordai Imre ny. helyettes államtitkár törökországi működéséről szóló jelentéseket.
A törzsanyag általános, nem csoportosított gyüjteményébe kerülő új szerzeményekben leginkább a következő családokat érdeklő adatok fordulnak elő Magyarbéli Aczél, Domonkos, Galcsik, Galovits, gróf Nádasdy, Oberschalek később Környey, Pálóczi, Siskovich stb.
Az új törzsanyagbeli családi levéltárak és egyéb külön felállításban részesülő iratok és gyüjtemények közül a Csikszentmihályi Sándor-család levéltára a legnagyobb. Hat, másolatban lévő középkori iratot is tartalmaz, továbbá több XVI. és XVII. sz.-i iratot és közel 7 ezer darabot a XVIII. és XIX. sz.-ból, ezenkívül őrzi 93 dobozban Sándor Imre elhúnyt kiváló erdélyi genealogusunk értékes genealogiai és heraldikai jegyzeteit, kartonra ragasztott pecsétmásolatait, címerrajzait, kliséit, gyászjelentés-gyüjteményeit stb. Mivel e levéltár tényleges átvétele és feldolgozása későbbi időponthoz van kötve, tartalmának és jelentőségének részletesebb leírására is csak későbben kerülhet sor.
A Bogyay-családra vonatkozó, vétel által szerzett iratok nagy jelentősége abban rejlik, hogy 30 eredeti darabbal szaporították középkori okleveleink számát. Ez a 30 drb a következő évekből származik 1235, 1265, 1338, 1366, 1391, 1393, [1312, 1397] 1400, 1454, 1460, 1465, 1467, 1471, 1472, 1475, 1476, 1483, 1487, 1489, (2 drb), 1491, 1498 (3 drb), 1514, 1515. 1516 (2 drb), 1519 (2 drb), 1520. A 2 árpádkori oklevél közül különösen kiemelendő Endre comes alnádor 1235-ki ismeretlen ítéletlevele a Ghiczy-család ősei és Románd veszprémmegyei község bajvívója között lefolyt párviadal ügyében. Unikumszámba menő pecsétje által ez az oklevél sphragistikai szempontból a legnagyobbfokú érdeklődésre tarthat számot. Az oklevél ugyanis pajzsalakú kis függő pecséttel van ellátva, melynek egyik oldalán 3 szögű pajzsban egy ötágú csillag látható: a Hunt-Pázmán nemzetségbeli Endre alnádor címere; másik oldalán pedig: a pecsét hátulján be van nyomva ellenpecsétképen Tomaj Dénes nádornak griffmadarat ábrázoló kámeás gyűrűs pecsétje, amelyből – középkori sphragisztikának egyik kitűnő ismerője, dr. Jakubovich Emil barátom (aki folyóiratunk egyik legközelebbi számában ezt a kérdést részletesen meg fogja világítani) véleménye szerint – a Tomajnemzetségnek griffmadaras címere fejlődött. Nem szenved kétséget, hogy a tatárjárás előtti korból a kettős – bár nem királyi – pecsét a legnagyobb ritkaságok közé tartozik.
Régebbi korból való és köztörténeti fontosságú értékes anyagot tartalmaznak a Szatmár-Németi városra vonatkozó iratok is, melyek között van 6 drb eredeti középkori, 5 drb mohácsi vész utáni XVI. sz.-beli és 6 drb XVII. sz.-beli irat. Különösen fontosak mindenféle szempontból II. András királynak 1230-ki és III. András királynak 1291-ki kiváltságlevelei.
A Berzeviczy-iratok a XVIII–XX. sz.-ból származnak és főképen Berzeviczy Borbála, Egyed, Gergely, Sándor és Tituszra nyujtanak felvilágosításokat. Fontosabbak a XIX. század elején nagyobb szerepet játszott Berzeviczy Gergelyre vonatkozó iratok.
A Szmida-féle iratok a róm. kath. egyház XIX. századi történetéhez fontos és becses adalék-gyüjteményt, e mellett irodalom- és művelődéstörténeti szempontból is nagyértékű anyagot őriznek. A múzeumi Levéltár ajándékképen kapta azokat Szmida Viktor 83 éves nyug. plébánostól, aki 1875–1885-ben egri jogakadémiai tanár, 1885–1888-ban nevelő volt gróf Károlyi Alajos londoni nagykövet fia mellett s utána 44 évig falusi plébános volt s mindvégig irodalommal, tudománnyal foglalkozott, megnyervén a Szent-István akadémia tagságát is. Az iratok nagyobbik része a nagylelkű ajándékozóra vonatkozik. Közöttük vannak 4 kötetben az ajándékozó «Jegyzetei», melyeknek tárgya a «Samassa-korszak az egri egyházmegyében» (1873–1912). E kortörténeti szempontból is fontos művet szerző részben különböző források, részben meg saját tapasztalatai alapján írta meg mint ezen egész korszaknak közvetlen szemlélője. Egy másik, 2 kötetes «Visszaemlékezések» című kéziratában jogakadémiai tanári pályáját írja le. E 6 kötetben megtaláljuk szerzőnek és atyjának életrajzát is, valamint az ajándékozó költői működésének termékeit. Ezenkívül: beszédeinek kéziratai, továbbá hozzáintézett levelek, melyeknek egyházirodalmi és kortörténeti értéke kétségtelen. A levélírók között szerepelnek: Radnai Farkas c. érsek, Párvy Sándor volt szepesi püspök, Kriston Endre felszentelt püspök stb. Az iratok kisebbik 87része az ajándékozó édesatyjáról, Szmida Mátyásról őriz adatokat, ki a mult század elején, alacsony sorsból felemelkedve, végül Nyitra város polgármestere lett, klasszikus nevelésénél fogva latin verseket írt s egyebek között 900-nál több dystichonban önéletrajzát is hátrahagyta és a fiához intézett leveleket is latinul fogalmazta.
Ugyancsak a XIX. század történetének, még pedig a kiegyezés utáni korszak elejéről való eseményeknek megvilágításához szolgáltatnak értékes adatokat a Szilágyi Virgil hagyatékából származó iratok. Szilágyi Virgil (1824–1892) ügyvéd, író, újságíró, országgyűlési képviselő volt és hosszú közpályáján úgy ügyvédi, mint ujságírói és politikai működésével egyaránt kiváló érdemeket szerzett. Az 1848–49-i szabadságharc alatt a szegedi vészbizottság tagja, aztán a Bánságban egy nemzetőr-század századosa volt. Az abszolutizmus korszakában több szépirodalmi lapot szerkesztett, a törvényszéki védbeszédeiben és az 1861-i országgyülésen tanusított bátor, hazafias, erélyes fellépésével és magatartásával hamarosan feltűnt. Nagy népszerűségre tett szert 1859-ben, a felségárulással vádolt Táncsics Mihály védelmére mondott beszédének következő kijelentésével: «Felségárulásról nem lehet szó oly országban, hol nincs törvényes felség». De azon a címen, hogy az emigráció tagjaival összeköttetést tartott, nemsokára, 1862-ben maga is felségárulási vád alá került. Előbb halálra, aztán kegyelemképen 14 évi várfogságra ítélték, majd sikerült teljes kegyelmet szereznie, de az osztrák-porosz háború alatt újabb vádak következtében ismét zaklatásokat kellett szenvednie. A zaklatások csak a békekötés után szűntek meg, amikor is lelki nyugalmának helyreállítása végett családjával együtt külföldre, Olasz-, Francia- illetve Németországba költözött. Először Milanóba utazott. Olaszországban Kossuthtal, Simonyi Ernővel, Irányi Dániellel, Ihász Dániellel, Eberhardt Jánossal, Helfy Ignáccal stb. volt állandó összeköttetésben. Onnan 1867-ben továbbment Párisba, hol résztvett az emigráció azon tárgyalásaiban, melyek Kossuthnak Deák Ferenchez intézett «Nyilt levelét» eredményezték. Végül Berlinbe került, hol többek között Bismarckkal, Schulze-Delitschcsel jutott közelebbi érintkezésbe. De közben hazai elvbarátaival is állandó levelezésben állott, különösen Áldor Imrével és Böszörményi Lászlóval, ki mint a nagy kállói kerület képviselője 1865-től kezdve az 1869. III. 24-én bekövetkezett haláláig az ellenzéki 1848-as párt egyik vezéreként működött az országgyűlésen és hasonló szellemben vezette az általa 1867. IV. 1-én alapított Magyar Újságot. E hírlapban mint külföldi levelező Irányin, Csernátonyin stb. kívül Szilágyi V. is dolgozott. 1868 nyarán Szilágyi visszatért Magyarországba, hol nemsokára Hódmezővásárhely országgyűlési képviselője lett. Ettől kezdve igen élénk tevékenységet fejtett ki a katholikus autonomia érdekében: publicisztikai téren és képviselői minőségben egyaránt. Természetes, hogy ezen a réven közelebbi viszonyba jutott a katholikus egyház főpapságával és a katholikus autonomia világi hiveivel. Mindezek a körök szívesen árasztották el szeretetükkel, bizalmukkal és hálájukkal a harcos Szilágyit, ki multbeli közszereplésében is elveiért és meggyőződéseiért tántoríthatatlan bátorsággal küzdött. Összeköttetésbe és levelezésbe került egyebek között gróf Apponyi Albert, gr. Apponyi György, Haynald Lajos kalocsai érsek-, br. Jósika Lajos-, Samassa József szepesi püspök-, Simor János hercegprimás-, Schlauch Lőrinc-, gr. Zichy Nándorral stb. 1869-ben kiadta «a katholikus autonomia kérdéséhez» c. művét, 1870-ben a kath. kongresszuson vezérszerepet játszott, 1871-ben összeállította a kath. autonomia szervezeti tervét és a kormánynak ez ügyben benyujtott emlékiratot. Azután, hogy Ghiczy Kálmán felolvasta a kultuszminiszterhez e kérdésben intézett interpellációját, gr. Apponyi György egyik, Szilágyihoz intézett levelében (1871. IV. 5.) egy erre vonatkozó röpirat megírásának a gondolatát veti fel. Erre Szilágyi még ugyanaz év folyamán megjelenteti az «Észrevételek Ghiczy Kálmán úrnak a kultuszminiszter úrhoz intézett interpellációjára» c. röpiratot. Hogy mily nagy szolgálatokat tett Szilágyi ebben az időben a katholikus ügynek, kiderül a hercegprimás megbizásából Császka György által Szilágyihoz 1871. IV. 4-én írt levélből is, melyben a levélíró egyebek között így nyilatkozik: «Isten tartsa Nagyságodat a katholicizmus javára s dicsőségére». Arra vonatkozólag pedig, mily fontosnak és mérvadónak tartotta a katholikus főpapság Szilágyi véleményét ezekben a kérdésekben, igen jellemzően beszélnek Samassa József szepesi püspök 1871. VI. 30-án Szilágyihoz intézett sorai, melyekben Samassa jelezve, mily aggodalommal gondol a kath. egyházat oly közelről érdeklő önkormányzati ügyre, több ezzel összefüggő lehetőségre nézve kikéri Szilágyi véleményét. Élete alkonyán Szilágyi V. visszavonult a politikai arénáról a magánéletbe s közgazdasági ügyekkel és gazdálkodással foglalkozott. 1892. év végén halt meg. Hagyatékából a Múzeumi Levéltárba került anyagot túlnyomórészben az 1867 és 1872. évek között hozzáintézett levelek és sürgönyök alkotják, melyeket természetesen részben külföldi tartózkodása idején, részben hazatérése után kapott. Utóbbiak a katholikus autonomia érdekében kifejtett (előbb röviden ismertetett) működésére vonatkozólag tartalmaznak értékes, feldolgozatlan, ismeretlen adatokat. A külföldi tartózkodása alatti leveleket egyrészt a magyar emigráció tagjai és külföldiek intézték hozzá, másrészt otthoni elvbarátai. Az emigráns levélírók között szerepelnek: Dunyov István, Eberhardt Károly, Helfy Ignác, Ihász Dániel és Irányi Dániel. Eberhardt tábornok genuai és anconai levelei legnagyobbrészt személyi természetűek, de vannak fontos köztörténeti vonatkozásaik is. Érdekesek e levelek azon részei, melyek a hazai állapotokra vonatkozó véleményét tükröztetik vissza: rosszalását az 1867-es magyarországi politikai változásokkal és Deák Ferenc politikájával szemben. Jellemzők errenézve különösen az 1867. febr. 8-i és márc. 17.-i levelei. Az emigráns tábornok felfogását, lelkületét, ki a «Kormányzó úr»-ról: Kossuthról mindig a legnagyobb szeretet és hódolat hangján beszél, igen jellemzően tükrözteti vissza az 1867. III. 17.-i levelében következő kifakadása: «Hát már Garibaldi is szövetségese lett az osztráknak, az aki az olasz szabadsággal nem tud megelégedni, millyen kevéssel akarja hogy a magyar nemzet megelégedjék és még osztrák uralkodó ház alatt, no már itt risum teneatis». 1867. II. 8.-i levelében pedig egyebek 88között ezeket írja «Mert sajnos már, az olaszok elfeledték álnokságát és majdnem természetesnek tartják, hogy a magyarnak nincs más helye mint az osztrák járom, hallatlan dolog, mennyire megy az Önszeretet az Egoismus!» 1867. XII. 26-án meg így. ír: «Abban a reményben, hogy magyar honban találkozhassunk ollyan körülmények közt mint azt Kossuth ohajtja». Ha ez idézetek egyrészt az emigráns magyar tábornok pszihéjét mutatják be, másrészt talán indirekt annak szemléltetésére is alkalmasak, hogy az olasz nemzetnek és vezéreinek géniusza nemcsak ma, hanem már 6 évtizeddel ezelőtt is érezte, hogy végeredményben a magyar, osztrák és olasz nemzetnek egymás mellett és nem egymás ellen van a természetes helye. Érdekesek másrészt Eberhardtnak, a magyar, születésű aktív olasz tábornoknak Olaszország belső politikai helyzetéről vallott meggyőződései is. Erre vonatkozólag az 1868. I. 23.-i levelében ilyeneket lehet olvasni: «Én megvallom nem tudok kiigazodni, Garibaldi-e? vagy Ratazzi-e rossz géniusza az országnak. Ratazzinak nem lehet hinni, de Garibaldinak sem, egyszer Garibaldi azt mondja: éljen a király, máskor Mazzini, morte ai preti, azután úgy öltözik mint egy proféta és gyermekeket keresztel, Ratazzi Garibaldit meg lövöldözteti, elfogatja, azután sárba hadja a királyt és az oppositio feje és kikből áll az olasz oppositio, Borbonok, Clericalok; Maziniak, alig vagyon 20 követ szabadelvü oppositio, és ez oppositionak feje Ratazzi, generalisa Garibaldi, no már ezek politicáját nem követem». «Különös hogy én itt kormánypárti, vagyok, otthon pedig Böszörményiéhez vagyis a nép pártjához tartozok; de ott az a kérdés, hogy magyar akarsz-e lenni, itt pedig az a kérdés: engeditek-e Garibaldinak azt elrontani, egy pár nap alatt, amit a király, kormánya és az olasz nemzet évek után teremtettek?» «Garibaldi Olaszhonnak legalább is egy miliard pénzbeli kárt, tett». «És meg vagyok győződve; hogy Victor Emmanuel jobban szereti Olaszhont mint Garibaldi, mert több áldozatokat tett érte mint amaz stb». «Victor Emmanuel nélkül már Olaszhon 5 évvel ezelőtt tönkre jutott volna és most is csak ő huzza ki azon labirintból, mellybe Ratazzi belevitte a nemzetet». – Ihász D. turini levelei 1867-ből Kossuth-ra vonatkozólag tartalmaznak érdekes adatokat, egyebek között Kossuth és Napoleon herceg viszonyára, Kossuthnak a Jászladányiakhoz intézett válaszára stb, – Irányi D. párizsi levelei különösen a balpárti Magyar Újsággal állanak összefüggésben, melynek Irányi külföldi munkatársa volt és melynek szerkesztési hibáit emeli ki. 1867. X. 4.-i levelében pedig Irányi Szilágyi barátságába ajánlja Frics József «cseh írót és száműzött hazafit, mint derék, becsületes embert, az orosz panszlavismus ellenségét» – Garibaldinak egyik 1867-ben J. G. Marcorahoz intézett eredeti levele is található a Szilágyi-iratok között, melyben Garibaldi közli egyik, Helfy Ignáchoz intézett levelének tartalmát. – A külföldiek által Szilágyihoz intézett levelek között van 3 Schulze-Delitsch-féle levél is. – A külföldi tartózkodása alatt otthonról kapott levelek a hazai közvéleményt, a Deák-ellenes hangulatot, a balpárt magatartását, a klérus tagjainak felfogását, továbbá a sajtóviszonyokat illetőleg nyujtanak felvilágosítást, Külön is kiemelendők Böszörményi László és Áldor Imre levelei. Böszörményi levelei főképen a balpárti Magyar Ujsággal kapcsolatos ügyekről, a lap anyagi helyzetéről, Heckenast kiadó felfogásáról, a szerkesztés szelleméről, a nemzetiségi kérdésről stb. tájékoztatják Szilágyit. Áldor levelei is a magyarországi belpolitikai helyzetről, az általa tervezett Kossuth-kiadványról és a «Nép» című lap kiadásáról, a sajtóviszonyokról stb. tartalmaznak érdekes adatokat. Ugyancsak az akkori, magyarországi sajtóviszonyokra vonatkozik, de már nemzetiségi viszonylatban, Bobula János 1867. év decemberében írt 2 levele, melyekben Bobula az általa «Slovenske Noviny» cím alatt megindítandó, tótnyelvű laphoz Szilágyit munkatársul kéri fel. Dec. 14.-i levelében elküldvén az új lap programmját, egyebek között így ír «Alólirott, magyarországi tót nemzetnek egyik tagja, ki a «Magyar Ujságba» is igénytelen munkáival hozzá járult, hogy elősegíthesse a nemzetek egyetértését, új évtől egy tót politikai, minden tekintetben önálló és független demokratikus lapot indít a célból, hogy a testvéries magyar nemzettel az egyetértést előmozdítsa és elérhesse. A lap programmját – mely egyszersmind ellenzéki pártunk programmja – van szerencsém jelen levelemhez mellékelni, az eredeti nyomtatottat pedig postán külön elküldeni. A mint ebből kitetszik szinte azon irányt akarunk követni, a melyet a magyar ellenzéki párt, azon jó hiszemben és reményben, hogy a magyar ellenzék ebbeli törekvéseinket saját és az emberiség érdekéből pártolni fogja». «És ha rágondolunk a jövőre, el kell ösmernünk, hogy a tót és magyar nemzet mint egy utalva van együtt élni vagy halni» – Végül meg kell említeni, hogy a Szilágyi-hagyaték őriz 5 drb magyarországi titkos tudósítást is 1867. január 7, 19, 31, február 18 és március 11 kelettel. Részben e jelentésekre hivatkozik Kossuth Irataim c. mű idevonatkozó része is.
Befejezésül megemlékezünk külön is a címeres emlékek e félévi gyarapodásáról, mely 8 eredeti címereslevelet és 2 nemességi bizonyítványt jelent. E gyarapodásból legnagyobb jelentőséggel bír egy eddig teljesen ismeretlen korai középkori- Zsigmondkori címereslevél a Vági (de Waag) család 1434. évi címereslevele, melynek teljes szövegét folyóiratunk legközelebbi számában fogjuk közölni. Az egyik nemességi bizonylatban szereplő család (Domonkos) pedig állítólag azonos volna Jókai Mór «Arany emberé»-nek a családjával. Az új címereslevelek és nemesi iratok különben a következők: 1. 1434. IV. 29. Basel, Zsigmond kir. cím, lev. Vági György fia Imre deák részére. 2. 1608. X. 14. Gyulafehérvár, Báthori Gábor cím. lev. Nádudvari János részére. 3. 1629, IV. 30. Bécs, II. Ferdinánd kir. cím. lev. Mikó Mátyás részére. 4. 1629. V. 10. Bécs, II. Ferdinánd kir. cím. lev. Farkas Tamás részére. 5. 1636. III. 5. Bécs, II. Ferdinánd kir. cím. lev. Bihari György részére. 6. 1661. VII. 8. Bécs, I. Lipót kir. cím. lev. Vlahovich Dániel részére. 7. 1712. VIII. 21. Károly kir. cím. lev. Nagy Ádám számára. 8. 1825. III. 22. Komárom, Komárom vármegye nemesi bizonyságlevele Domonkos Sándor és János részére. 9. 1835. III. 20. Bécs, I. Ferdinánd Ausztria császára cím. lev. Csek József ezredes részére. 10. 1836. XI. 28. Nagykálló, Szabolcs vármegye nemesi bizonyítványa a Bihari-család részére.
Dr. Sulica Szilárd.
