Dormuth Árpád: A Vörösmarty-család multja Fejérmegyében és Székesfehérvárott a XVIII. és XIX. században. Székesfehérvári Szemle...
Dormuth Árpád: A Vörösmarty-család multja Fejérmegyében és Székesfehérvárott a XVIII. és XIX. században. Székesfehérvári Szemle. 1934. I–II. füzet. 14–38. 11. Székesfehérvár. (Különlenyomatban is!)
Schneider Miklós: A Vörösmarty-család multja. Székesfehérvár. 1934. 8° 88 1.
Schneider Miklós: A Vörösmarty-család multja. Székesfehérvár. 1934. 8° 88 1.
A két dolgozat nemcsak tárgyánál, az 1638-ban címeres nemeslevelet nyert Vörösmarty-család, közte a költő leszármazását is tisztázni kívánó szándéknál, hanem keletkezésénél fogva is szorosan összefügg egymással, amennyiben a második munka az első megjelenésével kapcsolatban támadt vitából kifolyólag jött létre.
Dormuth dolgozatában a családnak ágakra történt szétválásának ismertetése után az egyes ágak, főleg a költő ágának történetét tárgyalja részletesen, négy genealogiai táblán ábrázolva a család leszármazását. A szerző levéltári kutatásai és anyakönyvi adatok alapján újat ad és ezzel lényegesen módosítja a Vörösmarty-családról eddig bírt ismereteinket. Hogy azonban e megállapításaiban mennyi az igazság és az elhihető valóság, arra némileg világot vet Schneider Miklósnak a Fejérmegyei Napló jún. 9-i számában közölt ismertetése.
Schneidernek fenti dolgozatában is közölt bírálata több helyen kétségbevonja Dormuth állításainak a helyességét és kifogásolja bizonyításának elégtelenségét. Dormuth szerint Veresmarti Mihály convertita prédikátor (1572–1645) és a XVII. század végén Baranyában szereplő Veresmarti János nem az 1638-ban nemességre emelt Vörösmarty-családból származnak, amit azzal bizonyít, hogy családjuk Rexa Dezső: «Névmutató Fejér vármegye levéltárának nemesi anyagához» című munkája 156. hasábján Veresmarti (Vég) néven szerepel külön armálissal és pecsétcímere is elütő. Schneider ezt a hivatkozást, amikor ebben a névmutatóban csupán családnevek vannak felsorolva minden egyéb adat nélkül, nem tartja elegendő bizonyítéknak.
Dormuth a Vörösmarty-családnak eddig ismert, a társszerző András három fiától eredő három ágával szemben öt ágról tud, amit Schneider a bizonyítás hiánya miatt elfogadhatatlannak tart.
A legfontosabb pont, amiben Dormuth eltér az eddigi megállapításoktól, a költő leszármazása, mely szerinte a társszerző Andrásnak nem György, mint eddig tudtuk, hanem Gergely nevű fián keresztül vezethető le. Ez a Gergely, Dormuth állítása szerint, egy személy a Székesfehérváron 1688-tól szereplő Vörös Gergely nemes polgárral, amit ennek a Vörösmarty-család címerével azonosnak tartott pecsétje alapján állapít meg. Schneider ezt a leszármazást nem tartja elfogadhatónak, minthogy Tolna vármegye 1749. évi bizonyságlevele, amelynek alapján kelt Fejér vármegyének 1817. évi, a költőnek és atyjának, Mihálynak nevét is magában foglaló bizonyságlevele, Györgyöt nevezi ősnek és feltételezi, hogy Dormuth a Georgius nevet hibásan Gergelyre fordította. A Vörös Gergely neve mellett látható címerpecsétet is másként látja és tagadja a Vörösmarty címerrel való azonosságot. Kifogásolja még Schneider ennél a pontnál, hogy Dormuth két ízben is armálisnak nevezi a címerespecsétet. Ugyanennek az 1817. évi bizonyságlevélnek az adatai alapján kifogásolja Schneider, hogy Dormuth a költő legfiatalabb testvérét, Istvánt megtette a költő nagybátyjának, Zsigmond nevű nagybátyjáról nem tud, Ignác nevű nagybátyját pedig megtette unokatestvérének. A leszármazást nem érintő vitáspontokat figyelmen kívül hagyva, ennyi tévedés és fogyatékosság mellett, ha azok valóknak bizonyulnak, nem lehet csodálkozni, ha Schneider kifogásaiba több helyen gúny is vegyül.
Schneider bírálatát ugyancsak a Fejérmegyei Napló jún. 13-i számában nyomon követte Dormuthnak Schneider fenti munkájában is lenyomatott felelete, melyben Dormuth felháborodással, tudományos vitában szokatlan hangon utasítja vissza Schneider kifogásait, a nélkül azonban, hogy azokból elfogadható módon egyet is sikerülne megcáfolnia.
Erre az erős támadásra írta meg Schneider dolgozatát, melyben állításainak igazolására 18 darab, a fejérmegyei Vörösmartyak nemességével kapcsolatos iratot közöl szószerint Fejérmegye levéltárából, munkája elején bőven magyarázva azokat és hat genealogiai táblán ábrázolva a leszármazást. Munkája II. részében közli fenti ismertetését és Dormuth válaszát dolgozatának kifogásolt részeivel együtt. Nagyított fényképen közli Vörös Gergely vitás címerpecsétjét is, melyről már most megállapíthatjuk, hogy az semmi esetre sem a Vörösmarty-család címerét ábrázolja. A közölt 1779. évi tanuvallatási jegyzőkönyv alapján megállapítja, hogy abban egy szó sincs arról, hogy Vörösmarty Mihály Kádártáról költözött volna Pátkára, mint ahogy Dormuth állítja. Kifogásolja továbbá, hogy amikor a Dormuth-féle I. leszármazási táblán a nemességszerző Vörösmarty Andrásnak Gergely és Mihály nevű fiai szerepelnek, a IV. táblán Mihály már nem fia Andrásnak, hanem unokája, mégpedig az I. táblán feltüntetett Gergelynek a fia.
Schneider megállapításai és leszármazási táblái, amint a közölt iratokból megállapítható, pontosak és az iratok tartalmának teljesen megfelelnek, kivéve azt a kis botlást, hogy dolgozata 8. lapján egy ízben József helyet Jánost említ.
A vita tárgyát képező leszármazási adatok helyességét a Schneider által közölt és az Országos Levéltárban található iratok alapján most már módunkban van eldönteni. Sorra haladva ezeken a vitás pontokon, amikor megállapítjuk, hogy a Vörösmarty-családnak három igazolt főága volt, azt sem szabad elhallgatnunk, hogy 1793-ban, amikor a Köveskálon lakó Vörösmartyak nemességvitató pert indítottak, a családnak öt ágáról beszélnek. Ezt az állítást azonban, melyet bizonyítani nem tudtak, a kormányhatóságok nem fogadták el. (O. L. Helytt. o. Nob. 1844. f. 53.) Ennyiben tehát igaz Dormuth állítása, a felelősség azonban mégis őt terheli a forráskritika elmulasztásáért.
Dormuth megállapítása szerint a költő őse, a címerszerző János fia Andrásnak állítólagos Gergely nevű fia a veszprémmegyei Kádártán volt birtokos 81nemes és egy személy a Székesfehérváron 1688-tól szereplő Vörös Gergely veszprémi porkolábbal, akinek fiától Páltól három fiú származott, úgymint Ferenc, József és Sándor. Ennek a Ferencnek a fia volt Mihály, a költő atyja. Ennek az eddigi megállapításoktól eltérő leszármazásnak jóformán egyetlen bizonyítéka Vörös Gergely 1697. évi, a Vörösmarty-családétól elütő címerespecsétje, melyet, épp úgy mint a Vég címerpecsétet, helytelenül armálisnak nevez Dormuth. Harcias feleletében ugyan tiltakozik Schneider azon vádja ellen, mintha nem tudná, mi az armális, de abból, hogy két ízben is armálisnak nevezi a címerpecsétét, kétségtelen, hogy amikor dolgozatát írta, még nem tudta.
A Dormuth-féle leszármazásnak több meggondolás alapján ellent kell mondanunk. Ha Vörös Gergely már 1688 óta fehérvári lakos, akkor miért kérnek utódai csak 61 év után, 1749-ben nemesi bizonyságlevelet és miért Tolna vármegyétől, amikor D. szerint a Veszprémmegyében kihirdetett armálissal bíró Andrásnak mind az öt fia a veszprémmegyei Kádártán élt, a Kádártáról Székesfehérvárra költözött Gergelynek pedig, aki még fehérvári polgár korában is Veszprém vm. porkolábja volt, Tolna vármegyével semmi kapcsolata ki nem mutatható. Gergely fia Pál szintén fehérvári lakos D. szerint, de fiai, Ferenc, József és Sándor mégsem itt születtek. De miért nem, ha már nagyatyjuk is fehérvári, házzal bíró lakos volt? Ezek az ellenvetések lehetetlenné teszik a Vörös és Vörösmarty név azonosítását ebben az esetben és a leszármazás helyességének elfogadását.
A költő őséül az 1749. évi bizonyságlevélben is annak nevezett András fia Györgyöt kell elfogadnunk. Dormuth szerint a tolnamegyei tanuvallatások egyike tényleg Gergelyt mondja András fiának, de hogy ez a vallomás nem fedi a tényeket, mutatja vármegyének a tanuvallatások alapján kiadott 1749. évi bizonyságlevele, amely – bizonyára nem alaptalanul – mégis Györgyöt fogadja el András fiául. Az 1817. évi bizonyságlevél alapján, bármenynyire is tagadja Dormuth, kétségtelen, hogy a költőnek Zsigmond és Ignác nevű nagybátyjai voltak és István nevű testvére is volt. A tapasztalatok alapján kénytelenek vagyunk Dormuth többi állításainak pontos igazolását kérni, mert nincs kizárva, hogy a költő atyjának volt István nevű testvére és Ferenc nevű testvérétől Zsigmond és István nevű gyermekek származtak, de mindenesetre különösnek tartjuk, hogy nevüket nem foglalták bele az 1817. évi bizonyságlevélbe, noha ekkor már éltek, sőt egyrészük meglettkorú férfi volt.
Dormuth újat akart adni dolgozatában és megigazítani a Vörösmarty-család neves genealogusok által megállapított, de általa helytelennek tartott leszármazását, e helyett azonban téves megállapításaival csak zavart okozott és több kárt tett, mint hasznot. Amikor ebben a Dormuth által a személyeskedésig hajtott és a küzdő felek által lezártnak tekintett vitában ismertetés alakjában kimondjuk az utolsó szót, hangsúlyoznunk kell, hogy a bizonyítékokat nem a feltűnően éles hang, hanem az anyaggyüjtés, a forráskritika és az adatoknak önmagától adódó felépítése szolgáltatják, amiben bizony Dormuth tanulhat az általa tudatlansággal vádolt Schneidertől.
Fekete Nagy Antal.
