Amade László: XXIV. ÁLLHATATLAN ÉN REMÉNNYEM...
XXIV. ÁLLHATATLAN ÉN REMÉNNYEM...
1.
Állhatatlan én reménnyem
Mert kétséges szerelmed;
Mért óhajtom kegyességed',
Ha nincs benned kegyelmed?
Örülsz én gyilkos gyötrelmimnek,
Mérget adsz halálos sebeimnek, -
Vallyon van-e még szived?
Állhatatlan én reménnyem
Mert kétséges szerelmed;
Mért óhajtom kegyességed',
Ha nincs benned kegyelmed?
Örülsz én gyilkos gyötrelmimnek,
Mérget adsz halálos sebeimnek, -
Vallyon van-e még szived?
2.
Majestasnak tartod, látom,
Rabságát hiveidnek;
Triumphusnak, ha hiv szivek
Lábaidnál hevernek;
Ez még kinlódjék, azt akarod,
Az meghaljon, úgy parancsolod;
Illenek-e illyenek?
Majestasnak tartod, látom,
Rabságát hiveidnek;
Triumphusnak, ha hiv szivek
Lábaidnál hevernek;
Ez még kinlódjék, azt akarod,
Az meghaljon, úgy parancsolod;
Illenek-e illyenek?
3.
Adj még egyszer annak élni,
Ki hólt érted ezerszer;
Kétség nélkül még remélni,
Ha nem többször, csak egyszer!
Megérdemli állandósága,
És szivbéli hosszú rabsága,
Szánd meg szegényt már egyszer.
Adj még egyszer annak élni,
Ki hólt érted ezerszer;
Kétség nélkül még remélni,
Ha nem többször, csak egyszer!
Megérdemli állandósága,
És szivbéli hosszú rabsága,
Szánd meg szegényt már egyszer.
4.
Dicsekedjék én szerelmem
Szerelmed mértékjében,
Két szivünket vesd egy latban,
Egyenlők nehézségben;
Te szived nehéz sok kinzástúl,
Szivem nehéz sok kinlódástúl,
Párok vagyunk ezekben.
Dicsekedjék én szerelmem
Szerelmed mértékjében,
Két szivünket vesd egy latban,
Egyenlők nehézségben;
Te szived nehéz sok kinzástúl,
Szivem nehéz sok kinlódástúl,
Párok vagyunk ezekben.
5.
Élek mégis reménséggel,
Talám lesz még kegyelem;
Bár aczél vagy, csak megemészt,
Mivel tűz a szerelem:
Nincs szebb dolog, mint az valóság,
Rabság után arany szabadság, -
Igy imádlak szüntelen.
Élek mégis reménséggel,
Talám lesz még kegyelem;
Bár aczél vagy, csak megemészt,
Mivel tűz a szerelem:
Nincs szebb dolog, mint az valóság,
Rabság után arany szabadság, -
Igy imádlak szüntelen.
