Amade László: XXV. ÉDES KINCSEM, KELL NEVETNEM...
Édes kincsem, kell nevetnem,
Reménséged hogy van bennem,
Hogy részt végy én lángomban,
Ne szeress, mert csak héjában!
Bátor táplál az reménség,
Tanúld meg, mit tesz a kétség,
Midőn ha öröm helyett
Látsz lehetetlenséget.
Ne szeress, én azt javaslom,
Mert előttem csak árnyék s álom,
Melly tovább nálam nem lehet,
Csak még az napfény rá mehet.
Mások előtt téged intlek,
Azért is én nem nevezlek,
Igy mutatván hivségem',
Mondok most s mindenkor: nem!