Balassi Bálint: NEGYVENÖTÖDIK
NEGYVENÖTÖDIK
DIALOGUS, KIBEN AZT BESZÉLI EGY BARÁTJÁVAL A MAGA SZERELMÉRŐL
az "Már szintén az idő" nótájára
| 1 | Kérde egy barátom: Így miért gerjedek? |
| Mondám: Köszönhetem régi szerelmemnek, |
| Venus, kis Cupido kiben ejtettenek. |
| 2 | Kicsodák szüléid? nékem meg így szóla. |
| Szerelem, siralom hozott ez világra, |
| Dajkámat is mondám, hogy óhajtás volna. |
| 3 | Lakóhelyemet is tőlem ő megkérdé, |
| Gonddal tele cellámat mutatám, nézze; |
| Eledelemet is kérdé, ha kenyér-é? |
| 4 | Mondám, hogy az csak haszontalan reménség, |
| Hitető sok szép szó, nyerhetetlen szépség; |
| Mondám, hogy beszélni tanít esztelenség. |
| 5 | Ruhámat is kérdé, hogy miben öltözém? |
| Vajudt tagaimat hogy mivel fedezém? |
| Az szenvedést, tűrést, mondám, hogy viselém. |
| 6 | Monda: Itt mit keressz? Mondék: Szörnyű halált. |
| Monda ismét: Mit sírsz? Julia haragját. |
| Mint élsz? - úgymond. Mondék: Mint Julia-útált. |
| 7 | Örökké így élsz-é? Mondék, hogy örökké. |
| Okát fájdalmidnak mondani tudnád-é? |
| Mondám, hogy szerelem, s búmat keserülé. |
| 8 | Julia szerelmén való búsultomban |
| Egy jó barátomnak így felelék szómban, |
| Várván Juliától jómat bánatomban. |
