Csokonai Vitéz Mihály: A kevély
A kevély
Nézd csak azt, ki amott sétálgat kevélyen,
Felemeli orrát a többiek felett,
Ezt mihelyt valami szellő megmozgatja,
Fel sem vesz senkit is nagy rátartiságban,
Sajnálja a főldre bocsátni lábait,
Nem méltóztatik ő kimondani a szót,
Ezt is foga között szűrve kell kitenni,
Sőt még nagy lelkének az esik terhére,
Hogy amely levegőt a szegény kilehell,
Most is a' derogál dagályos szivének,
| Mindent megvét s útál szemeivel mélyen. |
| Öblös vitorlája hajt igen nagy szelet. |
| Azonnal kétfelé büszkén fintorgatja. |
| Mintha csak ő volna ember e világban. |
| Útálván a véle testvér főld porait. |
| Az u-t o-nak mondja, a-nak teszi az o-t. |
| Különben parasztos s comis fogna lenni. |
| A Teremtőt azért veszi crisisére, |
| Úri tüdejének ugyanazt színi kell. |
| Hogy róla a múzsák verseket kőltének. |
