Csokonai Vitéz Mihály: Rút ábrázat s szép ész
S orcám fertelmei irtóztató nagyok. |
Olvasva a majmok között elmehetnék. |
Hanem csak egy meggyfán lebegő Tamásnak, |
A varjú csak felém jönni is irtóznék, |
Magam képe is tud játszani maskarát. |
Hogy ez csak egy essős időben nőtt gomba; |
Melyre tekinteni a szemnek viszketeg. |
Még Mídás vagy amaz régi szamár se tett. |
Kiben csak egy szóra kong a kaponya már. |
Hogy lettél csak cifra makhina, fájlalom. |
Még szebbeken járnak a szarvas borjai. |
Az anglus csikókba szebbet is szemlélünk. |
E' csak egy kotlós szív pompásabb hajléka. |
A mutató fától e díszt meg ne tagadd. |
Illene rá a cseh ló nyakravalója. |
A kecske hátúlja úgy fejérlik éppen. |
Még én veressebbnek láttam egy kutyádat. |
Erősebb az ökör s levér tégedet is. |
Megnézetem tehát Múzsámmal fejedet. |
Még sem merne reá a cinke szállani. |
Ilyen volt a Jónás félérésű tökje. |
Lehetnél a nyájba az első kolompos. |
Még ez, szép Absolon! hátha cserfán akad. |
Ezzel tépett tested szárnyára bocsátom. |
Büszkén csattogtatván aranyos szárnyadat; |
Tökéletesítvén őtet is eszemmel. |
Kár, hogy az a szép ész oly rút házba lakik. |