Csokonai Vitéz Mihály: HYMNUS
HYMNUS
(Sander)
Mondj, teremtés! dícséretet,
Akinek lábainál
Az üregbe függesztetett
Sok millió világ áll.
Ki ezeket amaz üres
Éjszakából kivette,
És vélek a nagy ég széles
Környékét béűltette.
Imádd azt, ki gondolkozott
Tefelőled akkor is,
Míg az életre nem hozott,
Sőt nem voltál csak por is,
Ő már boldog lakásodra
Hazát formált, amelyben
Gyönyörködnél, mint számodra
Kipallérozott helyben.
A Teremtő hatalmának
Theátruma, magos ég!
Mondd: hogy e világ urának
Nagyságában nincsen vég.
Ti csillagok! a nyugtató
Éj tüzes címerei,
Ti vagytok a Mindenható
Nagyságának jelei.
Repűl a főld határain
Túl a világ végire,
A hajnal bársony szárnyain
Méltóságának híre.
Az ő parancsolatjától
Vár a szabad szél is szót.
Mindent felforgat és feldúl,
Ha felnyitja az ajtót:
De ha hallik csak egyetlen
Parancsolatja hangja,
Bézárja őtet ismétlen
A hegy tágos barlangja.
Szól ő és mindent béterít
Az éj setét kárpitja.
Szól ő és új napot derít,
Az ég zárát felnyitja.
Az ő haragját hirdetik
A komor mennydörgések,
A főldet megreszkettetik
Rémítő dördűlések.
A főldnek kemény csontai,
A kősziklák, repednek,
Ha napkeletről nyilai
Napnyúgotra lövődnek.
De ki meri azt magának
Vakmerően ígérni,
Hogy kész az Úr nagy vóltának
Mélységeit megmérni?
Akinek lábainál
Az üregbe függesztetett
Sok millió világ áll.
Ki ezeket amaz üres
Éjszakából kivette,
És vélek a nagy ég széles
Környékét béűltette.
Imádd azt, ki gondolkozott
Tefelőled akkor is,
Míg az életre nem hozott,
Sőt nem voltál csak por is,
Ő már boldog lakásodra
Hazát formált, amelyben
Gyönyörködnél, mint számodra
Kipallérozott helyben.
A Teremtő hatalmának
Theátruma, magos ég!
Mondd: hogy e világ urának
Nagyságában nincsen vég.
Ti csillagok! a nyugtató
Éj tüzes címerei,
Ti vagytok a Mindenható
Nagyságának jelei.
Repűl a főld határain
Túl a világ végire,
A hajnal bársony szárnyain
Méltóságának híre.
Az ő parancsolatjától
Vár a szabad szél is szót.
Mindent felforgat és feldúl,
Ha felnyitja az ajtót:
De ha hallik csak egyetlen
Parancsolatja hangja,
Bézárja őtet ismétlen
A hegy tágos barlangja.
Szól ő és mindent béterít
Az éj setét kárpitja.
Szól ő és új napot derít,
Az ég zárát felnyitja.
Az ő haragját hirdetik
A komor mennydörgések,
A főldet megreszkettetik
Rémítő dördűlések.
A főldnek kemény csontai,
A kősziklák, repednek,
Ha napkeletről nyilai
Napnyúgotra lövődnek.
De ki meri azt magának
Vakmerően ígérni,
Hogy kész az Úr nagy vóltának
Mélységeit megmérni?
