József Attila: KÖNTÖSÖK
Gyökérző Bánat köntösét
S tisztelni kell, ki hordja Ember
És ebfoggal nem tépi szét.
És nem libeg a test fölött,
Tapad, szorul, ölel, fujt és mar,
Az emberrel szint' összenőtt.
És néha meg rózsás-piros
És néha szemszinű, meg barna,
De mindig egyformán szoros.
És néha súlyos, mint a vas
És néha meg aranyszegélyű
S csillog, mint messzi kék havas.
Gyökérző Bánat köntösét
S tisztelni kell, ki hordja Ember
És ebfoggal nem tépi szét.
És benne jár és nem szabad.
Míg teljesen szét nem szakad.