Juhász Gyula: Egy csók egy állomáson
Egy csók egy állomáson
Öt perc. Mehet. A sárga napsütésben,
Mely őszünk minden fényét nekem adta,
Egy nőnek csókja reszketett a légben.
Idegen nő. Neve Innominata.
Mely őszünk minden fényét nekem adta,
Egy nőnek csókja reszketett a légben.
Idegen nő. Neve Innominata.
Már nem emlékszik szemem a hajára
És nem emlékszik félig hunyt szemére,
De csókja édes volt, mint mustnak árja
És lángot szított bennem ifjú vére!
És nem emlékszik félig hunyt szemére,
De csókja édes volt, mint mustnak árja
És lángot szított bennem ifjú vére!
Öt perc. Mehet. A távolok már hívtak,
Szobák, melyekben álmos, ólmos ősz lesz,
Napok, mikor már arcom száz redő lesz.
Szobák, melyekben álmos, ólmos ősz lesz,
Napok, mikor már arcom száz redő lesz.
Öt perc. Mehet. S mint holmi távol csillag,
Oly messze tűnt már csókos nő, verőfény.
Megyek, mint nem várt torra megy a vőfély!
Oly messze tűnt már csókos nő, verőfény.
Megyek, mint nem várt torra megy a vőfély!
