Kölcsey Ferenc: A JEGYVÁLTÓ
A JEGYVÁLTÓ
| Vedd e gyűrűt reszkető kezemből, |
Néked minden órát életemből,
Érted vérözönnel szívemet!
Téged fognak által karjaim?
Ah, te-e, keblemnek ideálja,
Mely gyakran mint nyári est homálya
Messze lengett szél fuvalmain?
| Merre, merre lángoló hevemben? |
Mért e reszkető könyű szememben?
Mért ez édes órán új remény?
Bájos arcod, százszor boldog álom,
A multban s jövőben nem találom;
Holtan fekszem-e lágy karodon,
Vagy merengek hő hullámidon?
| Tündér kárpitot vonnak fölettem |
Érzem őket hűsen lengeni,
S égi szcénák tűnnek fel mellettem.
Mirtuszlombjaimnak enyhelyében
Én a választott, a boldog én,
Öszveomlom a kény érzetében,
S égek Armídámnak* kebelén.
Ez a név a tündérkép miatt. (Kölcsey jegyzete a Szemeréhez, 1813. szeptember 9-én írt levélben.)
Álmosd, 1813. szeptember 8.
