Kosztolányi Dezső: KÓRHÁZBÓL
KÓRHÁZBÓL
1
Nyolc óra tájt
Nyolc óra tájt
Napzápor hull a tiszta folyosóra,
ezüstfehér a szűz betegszoba.
Komoly, merengő hangon üt az óra,
némán kihúny a lámpák lángsora.
ezüstfehér a szűz betegszoba.
Komoly, merengő hangon üt az óra,
némán kihúny a lámpák lángsora.
Halvány apácák, mint a vézna szentek,
csendben tipegnek elsuhanva túl
és sápatag szemmel reánk merengnek,
feszes, fehérlő főkötők alul.
csendben tipegnek elsuhanva túl
és sápatag szemmel reánk merengnek,
feszes, fehérlő főkötők alul.
Az ébredő kert harmattól vizes.
Veréb csiripel a szemét fölött,
alatta rongyos, véres sebkötők.
Veréb csiripel a szemét fölött,
alatta rongyos, véres sebkötők.
S a szűk lépcsőn, hová a sok beteg
remegve vet sötét tekintetet,
a hajnali árnyban valaki les.
remegve vet sötét tekintetet,
a hajnali árnyban valaki les.
2
A gyógyulók
A gyógyulók
Minden fehér. A nagy üvegterembe
ülnek szegény, feltámadt Krisztusok.
És gyenge hangjuk álmosan remegve
mint túlvilági muzsika susog.
ülnek szegény, feltámadt Krisztusok.
És gyenge hangjuk álmosan remegve
mint túlvilági muzsika susog.
Halkan leoldják rózsálló sebükről
a hófehér, szagos kötő-gomolyt.
Szemükben gyermekvágyak fénye tűn föl,
és sóhajos ajkuk búsan mosolyg.
a hófehér, szagos kötő-gomolyt.
Szemükben gyermekvágyak fénye tűn föl,
és sóhajos ajkuk búsan mosolyg.
A délutáni napsugárba járnak,
világos, áttetsző, magányos árnyak
s már nem félnek, ha jő az éjszaka.
világos, áttetsző, magányos árnyak
s már nem félnek, ha jő az éjszaka.
Belémerengnek a kékfényü űrbe,
karjuk kitárják, várva, mint repül le
a gyógyulásnak halvány angyala.
karjuk kitárják, várva, mint repül le
a gyógyulásnak halvány angyala.
1907
