Vörösmarty Mihály: ALKU A TERMÉSZETTEL
ALKU A TERMÉSZETTEL
Természet, ki mostohám vagy,
És egyébnek abból, amit
| S tőlem mindent megtagadsz, |
| Rólam elvonsz, bőven adsz, |
Halljad egyszer bús fiadnak
Nem pör az, nem rút kajánság
| Nyílt szivéből jött szavát: |
| Ami nyitja ajakát. |
Nem kivánok gazdagságot,
Bölcsességet, terjedő hírt,
| Ékes arcot s termetet, |
| Fényes udvart, fő nemet. |
Nem kivánom; el van ez már
Késtem, amidőn sok ember
| Osztva: nékem nem jutott; |
| Kincseidből részt hozott. |
A lapos mennykő dühödve
Jégeső jött, sok barázdát
| Ki s be jár erszényemen, |
| Szánta halvány képemen. |
Bölcseségem könyveimmel
Hirre nem kap gyengeségem,
| Búmban hamvvá égetém; |
| S amit ez nyújt; nem enyém. |
Egy sötét gunyhó takarta
Itten élek; nincs nememben
| A szülőt: itt lettem én, |
| Semmi nagy, nincs semmi fény. |
És nem is kivánom én ezt,
Vagy temess el romjaidba
| Ámde halljad kértemet, |
| S dúld halottá testemet: |
Szépre szülve, szebbre nőve,
Mint kifejlő kellemében
| Egyszerűn és díszesen, |
| A virág zöld réteken, |
Dús kebellel, bájos arccal
Karja hószín, szeme villám,
| Jár amott egy deli szűz: |
| Ajka rózsa, csókja tűz - |
Hajh! de gőgös, s oly kemény ő,
Csal, hitet, bár tudja, hogy csak
| Mint én érező vagyok, |
| Érte élek és halok. |
Mostohám! nem kell ez érzés;
Vedd el, add ezt is hivednek
| Nálam úgy sincs egyebed; |
| S nála lészen mindened! |
Börzsöny, 1822
