Vörösmarty Mihály: AZ IFJU VITÉZ
AZ IFJU VITÉZ
Rengnek a fák, zúg az erdő,
Fergeteg támad süvöltve
| Szél kereng az ormokon, |
| Szárazon s hullámokon. |
Merre most? hah! merre fussak?
E viharnál még fenébben
| Hol találom csendemet? |
| Dúl egy kínos érezet. |
Ez riaszt ki a szabadra,
Itt bolyongok én közöttük,
| Ahol ég, föld összecsap; |
| Mindenik dúl, s le nem csap, |
Hogy maradjak ép, egészen
És ezáltal hosszas ínség
| A keservé s kínomé, |
| Aljasítson semmivé; |
Hogy kivánjak, és ne tudjak
Kegytelen sziv, Ída, szíved
| Veszni, vesztes annyiszor. |
| Az, mely ennyi bajba szór. |
Nincsen ő! Hajh! nékem élve
Harcra hát! a vad törökre:
| Meghalt; sőt nem volt soha: |
| Nincsen Ída; van haza! |
Börzsöny, 1822
