Az orvoslás hőskora

Full text search

Az orvoslás hőskora
A járványok sújtotta középkorban nehéz feladat hárult a gyógyfüvekhez és gyógyvizekhez értő orvosokra, hiszen ezek ellen az alattomos kórokozók előidézte, s egész országrészeket sújtó, vagy sírba taszító, szinte a háborúk csapásaival felérő járványok ellen nem rendelkeztek gyógyírral. A városok számára csak a 18. században írták elő, hogy kötelesek orvosokat és sebészeket alkalmazni, de ők kezdetben csak külhoni egyetemeken szerezhettek diplomát. 1770-től végre Magyarországon is megindult az orvosképzés.

Harc az életért – szomorú járványkörkép
Korai honi orvosaink gyógyításhoz értő papok voltak, ugyanúgy, mint az I. István királynak koronát küldő II. Szilveszter pápa. Esztergomban már 1000 körül alakult egy leprásokat befogadó gyógyhely s később önálló kórház is, sőt a legkorábbi felsőbb szintű orvosi iskolánk, egy káptalani iskola is itt nyílt meg később. A tananyag ekkoriban még Galénosz műveiből, illetve a salernói orvosi iskola tanításaiból állt össze (utóbbi egy versbe szedett orvosi regula-gyűjtemény volt, amelyet néhány századra rá, 1694-ben magyarra is lefordítottak).
A hazánkban letelepedő első szerzetesrend tagjai, a bencések is foglalkoztak gyógyítással, s I. István király egyik 1015-ös okleveléből tudjuk, hogy a pécsváradi kolostor számára az uralkodó négy szolgát a betegek kiszolgálására, hatot pedig a fürdők működtetését segítendő küldött a bencésekhez. A kolostorkórházak általában források közelében alakultak, hiszen a gyógynövények mellett a legfőbb gyógyító erővel a nagy mennyiségű ásványi sót oldott formában tartalmazó forrásvizek voltak, s a Kárpát-medence híres is volt a forrásairól, közte felvidéki és erdélyi gyógyító vizeiről. Ezeket már a rómaiak is ismerték, s építettek is errefelé fürdőket.
Az ország jó néhány településén alakult kórház, Pozsonyban László király alapított polgári kórházat, Kolozsvárott a 11. századtól kezdődően majd 900 éven át ugyanazon a helyen állt ispotály, a johanniták 70 rendháza közül többhöz kórház is kapcsolódott, a János lovagok Székesfehérvárott, Keszthelyen és másutt hoztak létre kórházat.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť