A test békéje

Full text search

A test békéje
E században, tehát a 17.-ben már egyre több olyan szakembernek a nevével találkozhatunk, aki külhoni egyetemről tért haza, s ott az orvostudományban is jártasságot szerzett, köztük említendő a talán legkiválóbb, Pápai Páriz Ferenc, aki az első, valóban modern orvosi művet jelentette meg magyar nyelven Kolozsvárott, amelynek legalább 14 kiadása ismeretes. Ez 17. századi orvostudományunk legkiválóbb munkája, amelynek 70 fejezetében száz betegség tünetsorának leírása és gyógymódjának ismertetése olvasható, és a szerző végre határozottan fellép a babonák ellen. "Aki csudatétel által való orvosoltatást vár akkor, mikor keze között vagy keze ügyében vagyon a rendes és szabatos eszköz, vétkezik az Istentől mutatott rend ellen." Pápai Páriz jelszava ez volt: cselekedettel és valósággal. Ő pedig valóban a valóságot tárta olvasói elé, akik munkája segítségével – ha akartak – hát cselekedhettek.
E században már számos magyar nyelvű orvosi kötet is megjelent, így Csanaki Máté és Komáromi Csipkés György is a pestisről értekezett, amely hosszú ideig sajnos megállíthatatlan betegségnek tűnt, s amely már a középkor századaiban százezrek és százezrek halálát okozta, s csak 1709 és 1713 között hazánkban legalább 400 ezer ember lett e betegség áldozata.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť