Monumentális szobrászat

Full text search

Monumentális szobrászat
Tágabb tere nyílt az épületeket díszítő kőszobrászatnak is. A kapuzatokat, a szentélyrekesztő mellvédeket és a pillérek fejezeteit növényi formákból és állati alakokból álló, domborművű dekorációval árasztották el, és megjelentek a bibliai témákat és a szentek életét bemutató első ábrázolások is.
Észak-Itáliából jöhettek azok a kőfaragók, akik az Álmos herceg által alapított dömösi társaskáptalan háromhajós, bazilikális templomának óriási, figurális pillérfőit faragták a 12. század első felében (Budapest, Magyar Nemzeti Galéria). Sok más épületszobrászati töredék is tanúsítja ebből az időből a felső-itáliai kőfaragó stílus meghatározó befolyását a magyarországi építőművészetre. 1091-ben Szent László király alapította a franciaországi Saint Gilles-ből érkezett szerzetesek számára a somogyvári Szent Egyed apátságot, leendő temetkezési helyéül is szánva azt. Valószínűleg a szentélyt övező mellvédfalból maradtak fenn azok a márvány domborműtöredékek, amelyek a védőszent életének egyik jelenetéhez tartoztak (Kaposvár, Múzeum). Ugyanez a lombardiai tanultságú művészgeneráció hozta létre az óbudai Szent Péter prépostság domborműtöredékeit (Magyar Nemzeti Galéria), és a Tabánból előkerült Krisztus-domborművet is (Budapest, Történeti Múzeum).

Oszlopfő a dömösi prépostsági templomból (12. század első fele)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť