Ravatalképek
Ravatalképek
A portréfestészet sajátos változatát jelentik a 17. századi ravatalképek. A festményeken a felravatalozott halottat látni háton fekve, teljes nagyságban, gazdagon díszített ruhában, nevét és rangját jelző felirattal. A képsíkkal párhuzamosan, néha kissé ferdén helyezkedik el a díszes, szőnyeggel takart ravatal. Leginkább főúri, főnemesi körökből maradtak fenn ezek az ábrázolások (pl. Thurzó, Czobor, Illésházy család). Az arcok portrészerűek, plasztikusak, a szemet lecsukva, a szájat összeszorítva ábrázolják. Az elhunytak feje párnán nyugszik, kezükben kendőt vagy imakönyvet tartanak, néha a lábuknál feszület áll. A ravatalképek rendeltetése nem világos, mivel a temetések leírásaiban nem szerepelnek, nem lehetett az a funkciójuk, mint sok külföldi képé, amelyek a halotti szertartás kellékei voltak. Inkább az ős-portré műfajára kell gondolni, de a portré itt a Vanitas ( = a világ hívságára, mulandóságára való utalás) jegyében állt. A képeken, amelyek egykor a várkápolnák falait díszítették, a halott alakja sohasem a középkori ábrázolások könyörtelen módján mutatja be a halált, de figyelmeztet az elkerülhetetlen végre, s így áttételesen, az Istennek tetsző élet szükségességére.
