Kazinczy vonzáskörében

Full text search

Kazinczy vonzáskörében
Költői-írói pályakezdését a korszak irodalmi vezérével, a magyar jakobinus mozgalomban való részvétele miatt börtönviselt Kazinczy Ferenccel való kapcsolata határozza meg. A barátjával, Szemere Pállal együtt írt Felelet a Mondolatra c. munkával bekapcsolódik a „széphalmi mester” nyelvújító mozgalmába, költőként és a két legnagyobb kortárs magyar lírikus kritikusaként igyekszik érvényt szerezni a Kazinczy-féle „fentebb stíl” eszményének (recenziók Csokonai Vitéz Mihályról és Berzsenyi Dánielről), s végül Kazinczy ösztönzésére mélyül el a vallás bölcseleti kérdéseiben. A Töredékek a vallásról c. tanulmány azonban már a mesterrel való szembefordulás dokumentuma. Kazinczy a protestantizmus történelmi érdemeinek bizonyítását várja fiatal barátjától, Kölcsey a katolicizmus javára ítélkezik. Kazinczy elutasítja a felekezetek közötti unió gondolatát, Kölcsey az egység mellett érvel. A történetbölcseleti polémia mögött a vallásos élmény kétféle felfogásának ellentéte rejlik: Kazinczy szerint az Istenhez való viszony az individuumra tartozik, Kölcsey szemléletében Isten és a vallás a nemzeti közösség ügye. Lényegében a klasszika és a romantika emberfelfogásának a különbözőségéről van tehát szó, s amit ebben a tekintetben Kölcsey képvisel, az kétségtelenül a romantikát jellemzi. Hiszen éppen az lesz a magyar romantika egyik legszembetűnőbb vonása, hogy az abszolút értékek rangjára emeli, mintegy szakralizálja a nemzet fogalmát, s ezt teszi a politika, az erkölcs, és nem egyszer a művészet értékmérőjévé is.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť