A kiegyezés után
A kiegyezés után
A kiegyezés utáni évtizedek eseményei (a gazdasági fejlődés, a technikai újítások, az urbanizáció és a tankötelezettségen alapuló oktatási rendszer, az olvasni tudó lakosság számának növekedése) tompították az ellentétet a polgári humanizmus eszményei és a valóság között. A nyilvánosság intézményei – vélték a kortársak – az ideálisnak tekintett módon kezdtek működni: a kommunikációs feltételek lehetővé tették ugyanis, hogy mind többen alkothassanak szabadon véleményt, illetve hogy mind több olvasó ismerkedhessen meg mások véleményével. Az 1867 utáni egy-két évtized, az európai fejlődéstől száz évvel lemaradva, a nyilvánosság szerkezetváltozásának időszaka volt. A magánember közönséggé (közvéleménnyé) vált és egy új típusú nyilvánosság hordozója lett: azé a nyilvánosságé, amelyet a tömegkommunikációs eszközök uraltak, amely szakított irodalmi meghatározottságával és a tömeg kulturális igényeit igyekezett kielégíteni. Professzionalizálódott az újságírás, a szerkesztés és a „hírszerzés” is. Létrejöttek a hírszolgáltató intézmények, mint Futtaky Gyula Budapester Correspondenze vagy a rendőrségi híreket továbbító Gyors Futár, 1881-ben felállt a Magyar Távirati Iroda. A lapkiadás üzletté vált. 1870-ben már 15,5 millió lapot szállított a posta, 1905-ben pedig 154 milliót (vagyis az ország minden lakosára hét példány jutott).
