A Pesti Hírlap
A Pesti Hírlap
Hogy mégis kialakult Magyarországon a politikai újságírás, az nem kis részben Kossuth Lajosnak (1802-1894) köszönhető. A kézzel írt diétai tudósítások, s azok engedély nélküli terjesztése, a szokatlanul éles hang, mellyel a liberális nemesség követeléseit tolmácsolta, hamar népszerűvé tették a fiatal közírót. Az 1841-ben indított Pesti Hírlap megjelenésével véget ért az a korszak, melyben irodalmi lapoknak kellett ellátniuk a politikai sajtó feladatait. Az udvar taktikát váltott, már nem akarta teljes egészében kiszorítani a politikai cikkeket, hanem a „veszedelmes dolgok” tiltásával igyekezett azokat a közvélemény befolyásolására felhasználni. Már arra is lehetőség volt, hogy politikai irányzatok mentén tagolódjon a hírlapirodalom: a Pesti Hírlap mellett megjelent a konzervatív Világ (1841-1844), az Orosz József-féle Hírnök (1837-1845) és a Hazai Tudósítások utóda, az ultrakonzervatív Nemzeti Újság (1840-1848).
A kedvezőbb politikai légkör adott alkalmat Kossuthnak egy sor újdonság meghonosítására. Arra törekedett, hogy a lap egységes mondanivalója, a nemzeti reformok ügye, összefogja a különböző témákat. Nem szórakoztatni akart, nem kívánt érdekességeket közölni (szépirodalmat sem jelentetett meg). A kéziratos újságok továbbfejlesztése révén (1843-tól a Pesti Hírlapban is Vahot Imre országgyűlési tudósításai kerültek előtérbe) a nemzeti átalakulás ügyét akarta szolgálni. Kossuth nemcsak szerkesztette és a megyei tudósítói hálózat létrehozásával szervezte a lapot, hanem írta is. Megteremtette a vezércikk műfaját, amely sokáig a politikai publicisztika legrangosabb megnyilatkozási formája volt.
A lap növekvő népszerűségét még Széchenyi sem nézte jó szemmel, Kelet népe (1841) c. kötetében azzal vádolta Kossuthot, hogy népfelkelésre buzdít. A radikális Pesti Hírlap csupán 1844-ig maradt Kossuth kezében, akkor átkerült a centrista Szalay Lászlóhoz, majd Csengery Antalhoz, s 1849-ben, a szabadságharc eseményeit nyomonkövető lapokkal, a Közlönnyel (1848-49), a Nép Barátjával (1848-49), a Marczius Tizenötödikével (1848-49) együtt megszűnt.
A kiegyezésig terjedő időszak sajtójának, a szigorú cenzurális szabályok ellenére, nem kellett mindent elölről kezdenie. Az 1848-as sajtótörvényt nem semmisítették meg: mindent szabadon ki lehetett nyomtatni, de a terjesztés megkezdése előtt be kellett mutatni – engedélyezésre – a példányokat a rendőrségen. Az 1852-es sajtótörvény alapján pedig a folyamatosan „vétséget” elkövető lapokat be lehetett tiltani. Mindezek ellenére a nemzeti egységpolitika hívei, Kemény Zsigmond Pesti Naplója (1850-1939) révén, megtalálták az utat a nyilvánossághoz.
