Kassák Lajos (1887–1967)
Kassák Lajos (1887–1967)
Kassák Lajos Érsekújvárott született. Tizenkét éves korában elszegődik lakatosinasnak, utóbb Angyalföld különböző gyáraiban dolgozik. Lényegében tehát autodidakta, de erős tudásvágy van benne. 1909-ben gyalogosan bejárja Ausztriát, Németországot, Belgiumot és eljut Párizsig. Kemény, erős akaratú ember vált belőle, jellegzetes öltözködése, fekete inge, művészkalapja élete végéig elkísérte.
Hazatérése után az írói hivatást választja életcélul. Késő szimbolista jellegű versekkel indul, majd újfajta versbeszéddel kísérletezik.
1915-ben indította meg A Tett c. folyóiratot, majd ennek betiltása után a Mát.
Első alkotói korszakában, melyet önmaga aktivistának nevezett, jelenteti meg új típusú, hatalmas vihart kavaró verseit, amelyekben részint egy szintetikus (vizuális, taktilis – a. m. tapintással kapcsolatos-, mozgásos szenzációkat visszaadó) versmodellt alkotott meg, részint a tömegek, főleg a „mesteremberek”, a munkásfiatalok, az új művészek hangjának ad teret, szabadon hullámzó szabadversekben. Kassák, általában az aktivista művész „a cselekvésre, változásra kész, nagyra hivatott Ember nevében írja műveit, és mindent – a forradalmat és ipari civilizációt, a proletárnyomort és a munkás elhivatottságot, a gépeket és a természet világát együtt, egyszerre ábrázolja, az egész mindenséget szeretné magához ölelni.” (Béládi Miklós) A bérkaszárnyák és kültelkek fiatalságának hangját hallatják ezek a versek, az anyagi, erkölcsi és szexuális nyomorból való szabadulást hirdetik meg. Kassák kapcsolódott a háborúellenes mozgalmakhoz, anarchista, majd később szocialista politikai törekvésekhez.
1919 őszén Kassák Lajos és művésztársai is emigrációba kényszerültek. A költő 1926-ig Bécsben élt és dolgozott, ott adta ki a Mát. A máglyák énekelnek címmel nagy, feszült és szenvedélyes körképet ad forradalomról és a vereségről. A történelmi fordulatok hatására is költészete a végső értelmetlenség, a teljes káosz érzetét adja vissza, már csak merész képek, ugráló gondolattöredékek maradnak, a vers szövete végképp felfoszlik, megszületik a magyar dadaizmus. Az ezutáni években az ún. számozott versekkel új irányba fordult, megtartva lendületét, egyre tisztuló hangon szólt. Ő maga ekkor konstruktivistának vallja magát, a világ szilárd szerkezetét keresi, a művészetben is tiszta szerkezeteket, a technikai világ szigorát akarja tükröztetni.
Kassák és első felesége, Simon Jolán
Aktív képzőművészeti tevékenységet is folytat. Könyveinek címlapját és tipográfiáját ő tervezi, és kialakítja sajátos műformáját, „képarchitektúrának” nevezve el alkotásait. Ekkor születik talán legjelentősebb műve, A ló meghal, a madarak kiröpülnek c. elbeszélő költemény, életútjának, vándorlásainak, törekvéseinek merész síkváltásokkal megszerkesztett, nagy távlatú metaforákkal teli képe: „Én KASSÁK LAJOS vagyok s fejünk fölött elröpült a nikkel szamovár”. Ezekkel a szavakkal fejezi be az alkotást.
1926-ban hazatér és folytatja irodalomszervezői munkásságát. Előbb a Dokumentum folyóirat egyik szerkesztője, majd 1928-tól a Munka-Kör vezetője és a hasonló című folyóirat szerkesztője lett. Egyedülálló, egyik írói táborhoz sem csatlakozó, maga körül mindig tanítványokat gyűjtő művész, aki kitartott baloldali, de pártokon kívüli meggyőződése mellett.
1928-tól jelenik meg előbb a Nyugatban, majd önállóan hatalmas regényfolyama, az Egy ember élete, a legjobb magyar önéletírások egyike. Konok tisztaság-igénnyel vall benne gyerekkoráról, vándoréveiről, folyóiratáról, a kor politikai eseményeiről; éles, kegyetlen arcképeket rajzolva kortársairól. Több, leginkább tétel-regénynek nevezhető könyvet ad ki az elkövetkező évtizedekben, megpróbálva az utána következő generációk életét, vágyait is ábrázolni.
Költészete a harmincas évektől megváltozik. A 35 vers (1931) után, megtartva a szabadverses formát, hangja, magatartása szemlélődőbb, szelídebb, képei mintegy egyszerűsödnek, hangja „lehiggad”; ő is „klasszicizálódik” (Földem, virágom, 1935). Verseiben egyre gyakoribbak a művészetről szólók, egyre fokozódik a magánya és szomorúsága is.
Tanulmányokban, programcikkekben fejti ki véleményét a társadalom és a művészet kérdéseiről; közülük legfontosabbak a német nácizmus uralomra kerülése alkalmából írott helyzetelemzés és önvizsgálat, a Napjaink átértékelése, az Álláspont, Az új művészet, valamint a Pán Imrével együtt írt Az izmusok története.
1945 után Kassák előbb jelentős szerepet vállal az új irodalom szervezésében, két fontos általa alapított folyóirat, a Kortárs és az Alkotás a progresszív művészeti irányokat támogatja. A dogmatizmus éveiben háttérbe szorítják, egy időre el is hallgat. A hatvanas évektől szerepel ismét; hű önmaga eszményeihez, a modern művészet hirdetője, felfedezője marad. Ez idő tájt külföldön is nagy sikert aratnak kiállításai, a kassáki „képarchitektúra” bevonul az európai művészet alapvető értékei közé.
Kassák műve és működése mély nyomot hagyott az egész 20. századi magyar irodalmon, az európai művészet egyik fontos törekvését ő képviselte a legkövetkezetesebben.
1967-ben Kassák Lajos 80. születésnapján a tiszteletére rendezett ünnepségen
