Talajerózió

Full text search

Talajerózió
A talajerózió követelményeiről, az erózióveszély országos helyzetéről – mivel a talaj eróziója számos kiváltó (csapadék- és lejtőviszonyok), valamint befolyásoló (a talajok szinttagozódása, a talajszintek fizikai, vízgazdálkodási tulajdonságai, pillanatnyi nedvessége, a növényborítás sűrűsége stb.) tényezőtől függ – éppen e tényezők lehetséges kombinációinak nagy száma miatt nem könynyű árnyalt képet adni. Az eróziós kártétel mértékének alakulásáról, az erózió fokozatainak területi megoszlásáról 466. oldali térképünk nyújt tájékoztatást. A várható változások előrejelzéséhez s ennek alapján a védekezési módok kimunkálásához azonban szükség van a talajpusztulás dinamikájának (a folyamat talajon belüli sebességváltozásainak) a veszélyeztetett talajcsoportokat érintő ismeretére is.
Mint arra a 7. fejezet talajgenetikai áttekintést adó részében már utaltunk, a talajpusztulás talajtípusonként, sőt azokon belül, szintenként törvényszerűen eltérő sebessége elsősorban a szinttagozódás sajátosságaival, valamint a talajképző kőzetek erodálhatóságával függ össze.
A barna erdőtalajok lepusztulásának sebességdinamikáját alapvetően az határozza meg, hogy kilúgzási és felhalmozódási szintjük agyagtartalma között van-e lényeges különbség. A két leggyakoribb és nagy területeken művelésbe vont erdőtalaj-típus példáján:
– a Ramann-féle barna erdőtalajok (barnaföldek) legjellemzőbb (típus-) bélyege, hogy szelvényükben az agyagtartalom egyenletes eloszlású, ezért mivel az erózió során mindig azonos ellenálló képességű anyag kerül a felszínre, a lepusztulás egyenletes sebességű;
– az agyagbemosódásos barna erdőtalajok „névadó” sajátossága viszont, hogy eredetileg is agyagot tartalmazó B-szintjükben felülről, az ún. kilúgzási szintből levándorolt agyagtöbblet van; nyilvánvaló, hogy az agyaghiányos A-szint rohamos lemosódása után felszínre került, tömődött, ellenálló szintben a folyamat sebessége hosszabb időre jelentősen lefékeződik.
A löszön (löszből) kialakult, egész termőrétegükben humuszos, de a mélység felé fokozatosan csökkenő humusztartalmú csernozjom talajok lepusztulása gyorsuló tendenciájú, mivel a kiváló ragasztóképességű, ezért a lehordással szemben nagyobb ellenállást tanúsító humuszanyagok mennyiségének csökkenése a felszínen a kevésbé ellenálló lösz-anyakőzet egyre nagyobb arányban való megjelenésével jár együtt.
Talajvízszint-süllyesztés talajcsövezéssel

a) Korszerű, lézeres irányítású talajcsövező munkagép…

b) …rajta feltekercselve a lyukacsos, bordázott vízelvezető csőkígyó;

c) Az árokásó kanálsor attól függetlenül, hogy a gép terepi kiemelkedésen vagy mélyedésben halad, a lézeres vezérlésnek köszönhetően automatikusan egyforma talplejtésű árkot alakít ki;

d) A gép a kiásott árokba bocsátja a talajcsövet
A homoktalajok deflációs pusztulásának mértékét elsősorban szintén az elemi homokszemcsék összetapadását garantáló ragasztóanyagok (szerves és szervetlen kolloidok) mennyiségi és minőségi viszonyai határozzák meg. A deflációnak legjobban a homokon kialakult (kovárványos, rozsdabarna) erdőtalajok állnak ellent, mivel szelvényükben rendszerint mindkét kolloidfajta megtalálható (humusz, illetve különböző vasvegyületek, sőt agyagásványok is); érthetően sérülékenyebbek a csak humuszkolloidokat tartalmazó talajtípusok (humuszos homok, csernozjom jellegű homok); s végül szabadon hordja a szél a futóhomok-talajok különálló szemcséit, amelyek csupán átmenetileg, nedves állapotban összetapadva képesek a deflációval dacolni.
Az erózió elleni védekezés módjai sokfélék; megválasztásuk elsősorban attól függ, hogy kivitelezésükhöz milyen anyagi és technikai eszközök állnak a gazdálkodó rendelkezésére. Alapvetően műszaki és agronómiai talajvédelmi eljárásokat különböztetünk meg. Az előbbiek a lejtő profiljának „átszabását”, tagolását, meredekségének csökkentését stb. célzó, rendszerint nagy tömegű föld megmozgatásával járó, költséges beavatkozásokat foglalják magukban (pl. sáncolás, teraszolás, vízfelfogó övárok létesítése); utóbbiak az adott mezőgazdasági térség sajátságaihoz ésszerűen igazodó területhasználatot, művelési módot, a termőföld védelmének egyszerű, olcsó és ötletes megoldásait egyesítő eljárások, amelyek természetesen kombináltan is alkalmazhatók (pl. a művelési ágaknak a lejtőszög-tartományok szerinti megosztása, differenciált táblásítás, talajvédő fasorok és erdősávok létesítése, szintvonalas – a lejtés irányára merőleges – szántás, talajvédő növénysorrend stb.).

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť