Számok könyve
Számok könyve, Numeri, Szám: protokanonikus ósz-i könyv, a ® Pentateuchus 4. könyve. A protestáns kánonban Mózes negyedik kv.-e. I. Elnevezése. A héb. kánonban kezdő szaváról Bemidbar ’a pusztában’ a neve. A LXX a kv.-ben szereplő számok sokasága alapján Arithmoinak (’számok’) nevezi. A Vg átvette ezt és Numerinek hívja. A. Drubbel szerint ez a gör., ill. lat. kifejezés ’számbavétel’-nek is felfogható; eszerint a kv. elnevezéséhez a Szám 1,20–46; 3,14–51; 26 (Izr. fiainak számbavétele) szolgált alapul. – II. Keletkezése. A ~ első pillanatra azt a látszatot kelti, mintha egymással össze nem függő részek gyűjteménye volna. Ennek ellenére nem tételezhető fel mindjárt – mint a Ter és a Kiv esetében – több forrás; nincsenek benne egyértelműen kettős elbeszélésnek minősülő részletek, ha egybedolgoztak is bizonyos párhuzamos anyagokat. A Pentateuchus forrásaival a ~ esetében is számolhatunk. Valószínű, hogy a Pentateuchus végső formába öntésekor a ~ egy egésznek a lezárására szolgált: erre utal Áron (20,22 kk.) és Mirjam (20,1) halála, Mózes halálának bejelentése (27,12), a teljhatalomnak Eleazárra és Józsuéra ruházása (27,15–23). A szerkesztők bőven merítettek a saját P-hagyományuk forrásaiból, de a J- és E-hagyomány forrásaiból is. A Sínai-hegyen átélt kinyilatkozatás és a továbbvonulás (10,11) közé a P-hagyomány, amely a Pentateuchusban már a Kiv 25-től kimutatható, beiktatta a törzsek szervezetével kapcsolatos adatokat különféle egyéb – vegyes – anyaggal egyetemben (Szám 5,1–9,14). Ez nem jelenti azt, hogy az első 10 f. egészen a P-forrásból származik. M. Noth pl. felhívja a figyelmet az 1,5–15 tartalmazta névjegyzék régiességére, úgy hogy esetleg még a mari szövegekkel is kapcsolatba hozható. A ® pusztai vándorlás bemutatása során a Sínai-hegytől való továbbvonulástól előtérbe kerülnek a Pentateuchus régebbi forrásai (10,29 kk.); de azért nem lehet őket olyan könnyen felismerni, mint egyébként. Az exegéták általában megegyeznek abban, hogy a 11–14 főleg a J-re épült. A P-ből eredő törv.-eket és előírásokat felölelő 15 után (hogy az a szerkesztő, aki végső formába öntötte, milyen kapcsolatot látott a 15 és az előtte álló, ill. utána következő f. között, az nem világos) a 16 ismét régebbi forrásokból merített. Szembeötlő, hogy a 11–14 és 16 rokon, egymást tematikailag kiegészítő hagyományokból tevődik össze: a 10,29 szerint Hobab a vezető a pusztában, a 10,33–34 viszont a ládát, ill. a felhőt mondja vezetőnek. A Szám 12: Mirjam szemrehányást tesz Mózesnek kusita felesége miatt (12,1.12–15) s ez összekapcsolódik (12,2) Áron Mózes vezető szerepe elleni zúgolódásával. 16: ® Abirám és Dátán Mózes elleni lázadása összefonódik egy későbbi hagyománnyal, ® Korachnak Mózes elleni lázadásával. A 20. f.-től a pusztai vándorlás további része gazdag hagyományra épül. 20,14–21 és 21,12 kk.: Noth szerint itt bukkan fel először az E-forrás a ~ben. Különös helyet foglal el Bileám tört.-e (22–24): a legnagyobb összefüggő egység a ~ben, s itt találjuk a legrégibb irodalmi változatában (a 31 és a MTörv 23,5 későbbi átdolgozások). A tört. Izr. és Moáb határa táján keletkezhetett (Baal-Peor szentélye?). Feltehető, hogy a szerkesztő mind az E- (pl. Szám 22,41–23,26), mind a J-forrást (pl. 23,28–24,19) kiaknázta. A 26. f.-től a ~ tartalma a Jordánon való átkelés előtti eseményekre összpontosul. A 27–30 még Mózesnek tulajdonít bizonyos intézkedéseket. A 33: Mózes még egyszer elsorolja a pusztai vándorlás állomásait Egyiptomtól egészen a Jordánig, és utasításokat ad Kánaán földjének felosztását illetően. A ~ e részének csaknem teljes anyaga (a 32. f. kivételével) a P-forrásból származik, amely a ~ben még több más helyen is kielemezhető. – III. Tartalma. Az exegéták egyetértenek abban, hogy a ~ben alig lehet világos felépítést felfedezni. „A ~ sokkal inkább mint a Kiv, történetek és törvények keveréke, s ezek a ~ esetében annyira sem függenek össze, mint a Kiv-ben” (Drubbel). Ha a meglehetősen szórványos időrendi és földrajzi adatokat vesszük alapul, akkor a következő szerkezet rajzolódik ki előttünk: a Sínai-pusztában tartózkodás (Szám 1,1–10,10); a szomszédos pusztán át Kádes-Barneába és vidékére vonulás (10,11–22,1); a Moáb környékén táborozás (22,2–36,13). Drubbel ezzel szemben megkísérelte, hogy a pusztában tartózkodás jellegéből kiindulva tagolja a ~t: előkészület a nagy útra (1,10–10,10); sikertelen próbálkozások (10,11–20,23); a Jordánhoz vonulás (20,24–36,13). Az ilyen felosztások jogosak és hasznosak, de a tört.-i események sorrendje egymagában még nem magyarázza a sok törv.-t és előírást ebben a kv.-ben. Mégis, a tartalmi tagolások arra utalnak, hogy a ~ nem teljesen önálló egység, hanem a Pentateuchus előző kv.-einek fonalát veszi fel: a ~ feltételezi a Sínai-hegyhez érkezést és Istennek itt adott kinyilatkoztatását. – IV. Teológiája. Noth szerint Mózes 4. kv.-ével kapcsolatban nem lehet csak rá jellemző saját mondanivalóról beszélni. Ennek ellenére: a ~nek vannak saját részei, témái és szempontjai, amelyek bizonyos önállóságot kölcsönöznek neki a Pentateuchus egészén belül. – 1. A Pentateuchus eszményi képet állít Izr. elé, nem jövőbeli látomásban, mint Ez 40–48, hanem úgy, hogy a múltat, főleg a pusztában vándorlás idejét eszményi állapotként mutatja be. A Kiv a Ez 25. f.-től, továbbá a Lev a szentélynek és a szentély jövendő kultuszának megszervezéséről szól. A ~ viszont azt tárja elénk, hogy a 12 törzs miként csoportosult a szentély köré: a fegyverforgatásra képes férfiak minden törzsből ott állnak a Sínai-hegy lábánál, készen arra, hogy Jahve vezetésével, aki ott van közöttük, útra keljenek. A Szám 2 pontosan meghatározza, hogyan kell a 12 törzsnek a találkozás sátora körül elhelyezkednie, tábort ütnie, a 7. f. pedig részletesen bemutatja, hogy ez az egyet akaró Izr. milyen nagylelkűen felajánlotta, amije csak volt és odahordta ajándékait Jahve oltára elé; az adományok azonos formában való számbavétele révén külön hangsúlyt kap: a nép egésze tevékenyen bekapcsolódott az áldozatba. – 2. A 12 törzs számbavételekor a levitákat nem veszik tekintetbe. Lévi törzse a szentély szolgálatára rendelve külön egységet alkot, amely előtt – az előírás szerint – táborhelye is van (3,23.29.35). Ha a leviták kiválasztottak is, a ~ szerint egyértelműen alá vannak rendelve a papoknak, Áron fiainak: az ő szolgálatukban állnak, az ő felügyeletük alá tartoznak (3,6 kk.; 4,19–28.33; 8,22; 18,2). A papi szolgálat csak Áron fiait illeti meg (3,10; 18,7); a leviták nem közelíthetnek ahhoz, ami szt., különben meg kell halniuk. De a levitáknak ez az alárendeltsége nem büntetés, ahogy Ez 44,10–14 elénk állítja. A ~ fordítva járt el; teol.-i megfontolásból indult ki, hogy a levitákat igazolja: a leviták Jahvéi az elsőszülöttek helyett, akiket valójában fel kellett volna áldozni (Szám 3,12 kk.; 40–50; 8,16). – 3. Ha a legjobb szándékkal indult is útra a Sínai-hegytől Izr., csakhamar ugyanazokat a vétségeket követte el, mint az ott történtek előtt (Kiv 14,11–12; 16,3; 17,3). Zúgolódni kezdett és ismét fellázadt Jahve, valamint Jahve szolgái, Mózes és Áron ellen (Szám 11,4; 14,3; 16,13; 20,3; 21,5). Meglepő a ~ esetében, hogy Jahve büntetéssel sújtja ezt a szembehelyezkedő magatartást: megbünteti Mirjamot (12,12–15) és Korachot társaival együtt (16,21.35) és mindazokat, akik a peorbeli Baalhoz szegődtek (25,5). A ~ a hosszú ideig tartó pusztai vándorlást is a bizalmatlanság állandó megnyilvánulásaiért járó bűnhődésként értelmezi (14,11.33); az Egyiptomból kivonulók nemzedékéből csupán Áron és Józsue maradt életben, mert ők Kánaán kifürkészése után is bíztak Jahvéban. Az, hogy Mózes és Áron nem vonulhatott be az Ígéret földjére, a ~ szerint az engedetlenség pillanatainak volt a következménye (20,12.24). Másfelől viszont Jahve készen áll arra, hogy Áron, de főleg Mózes közbenjáró imájára megengesztelődjön (17,11–15 és 14,11–20). – 4. Ezzel már az is világossá vált, hogy a ~ milyen szerepet szánt és milyen tekintélyt tulajdonított Mózesnek, Áronnak és a levitáknak, valamint a hierarchiának és az utódlásnak. A 12,7 kk. egyértelműen elsőbbséget biztosít Mózesnek a próf.-kkal és Áronnal szemben. A 3. és 18. f. Áron fiait, a papokat világosan megkülönbözteti tisztségük, szerepük és javadalmazásuk szempontjából a levitáktól. A levita Korachnak és társainak tört.-e ezt a különbséget – drámai módon – még egyszer elénk állítja, de Áron bűnhődésének epizódja is ide tartozik (17,16–26). A teljhatalom továbbadása nagy hangsúlyt kap: a 11,26 kk. szerint a 70 vén részesül a Lélekből, aki Mózesen nyugodott, hogy ha csak egy ideig is, jövendölhessenek; a 27,12–23 szerint Mózes ráruházta tisztségét Józsuéra; a 20,25–29 szerint Mózes Eleazárra adta Áron papi öltözékét (= beöltöztette a papságba); Józsuénak hozzá kell fordulnia (27,21), hogy megtudja: mit kíván Jahve.
