állatalakoskodás
állatalakoskodás: állatok megjelenítése, utánzása → alakoskodással, → álarcos játékkal. A magyar → népi színjátszásban leggyakrabban a téli napforduló körüli időszakban, a → farsangi ünnepkörben, a → fonóban csak a nem vallásos → népszokásokban és a → lakodalomban fordul elő; Mo.-on legkedveltebb a → lóalakoskodás, a → kecskealakoskodás, a → gólyaalakoskodás és a → medvealakoskodás. Ritkább a szarvas-, tehén-, ökör-, szamár-, disznó-, birka- és kutyaalakoskodás. Európa-szerte elterjedt; a szomszédos népek irodalmában lényegesen több történeti utalás található rá, mint Mo.-on. Eredete az európai kultúra kereszténység előtti rétegeiben keresendő. A középkori egyházi rendelkezések különösen a szarvas-, ló- és szarvasmarha-alakoskodást tiltották. Az állatalakoskodás mai megjelenésében már elvesztette eredeti jelentését, olykor csak áttételesen kapcsolódik ahhoz a szokáshoz, amelyben ma megtalálható. – Irod. Dömötör Tekla: Állatalakoskodások a magyar népszokásokban (Ethn., 1940); Baumel, Jean: Le masque cheval et quelques animaux fantastiques (Paris, 1954); Ferenczi Imre–Újváry Zoltán: Farsangi dramatikus játékok Szatmárban (Műveltség és Hagyomány, 1962); Dömötör Tekla: Naptári ünnepek – népi színjátszás (Bp., 1964); Ferenczi Imre–Ujváry Zoltán: Népi dramatikus játékok alkalmai és típusai az Alföldön (Műveltség és Hagyomány, 1966).
Ujváry Zoltán
