Szovjet–amerikai tárgyalások

Full text search

Szovjet–amerikai tárgyalások
és megállapodások a hadászati fegyverek korlátozásáról
A 60-as évek végére nyilvánvalóvá vált, hogy a két világhatalom, a Szovjetunió és az Egyesült Államok között a legveszélyesebb, a legnagyobb pusztító hatású, legmesszebbre célba találó atomfegyverek, az ún. hadászati atomfegyverek vonatkozásában kialakult a lényegi egyensúly, vagyis létrejött a szovjet–amerikai hadászatierő-egyensúly.
Ezenkívül az említett időpontra még az is nyilvánvalóvá vált, hogy az 50-es, de különösen a 60-as években végbement intenzív fegyverkezés eredményeként a felgyülemlett tömegpusztító eszközök – közöttük is elsősorban az atomfegyverek – száma sokszorosan meghaladta az egész emberiség elpusztításához elegendő mennyiséget. A rendelkezésre álló atomfegyverek és hordozóik mennyiségi, valamint minőségi jellemzőinek ismeretében két következtetésre lehetett jutni.
Az egyik az, hogy a hadászatifegyver-rendszerek telepítéséből, jellegéből kitűnik: lehetetlen az ún. első csapással hadászatilag döntő előnyre szert tenni, mivel elegendő rejtetten elhelyezett fegyver – mindenekelőtt tengeralattjáró-fedélzeti ballisztikus rakéta – marad a válaszcsapásra, amelynek pusztító hatása semmivel sem marad el az első csapás mögött.
A másik az, hogy a rendelkezésre álló kolosszális mennyiségű tömegpusztító fegyver bevetésének eredményeként egy esetleges világháborúnak nem lenne, nem maradna győztese.
Mindezen következtetések felismerése nyomán 1969-ben a Szovjetunió és az Egyesült Államok között megkezdődtek a hadászati fegyverek korlátozását célző első SALT-tárgyalássorozatok. (A SALT betűszó a Strategic Arms Limitation Talks = tárgyalások a hadászati fegyverek korlátozásáról angol kifejezés kezdőbetűinek összeolvasásából származik.)
Hároméves tárgyalássorozat eredményeként így született meg 1972-ben a SALT–I. szerződés néven ismertté vált megállapodás, amely valójában két, egymástól teljesen elkülönülő szovjet–amerikai szerződésből áll.

 

 

Arcanum Zeitungen
Arcanum Zeitungen

Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

Über uns Kontakt Press room

Languages







Arcanum Zeitungen

Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!

Zeigen Sie mir