Palesztina
Palesztina (gör. ’a filiszteusok földje’): a bibliai események, Jézus Krisztus életének színhelye. – I. Elnevezése. Kr. e. az 5. sz.-tól a gör. hajósok és kereskedők a Földközi-tenger K-i partvidékét két részre osztották: a Kármeltől É-ra húzódó sávot a föníciaiakról, a D-i sávot a filiszteusokról nevezték el. Így lett a D-i rész neve Gé Palaisztiné, ’a filiszteusok földje’. Kr. u. 135-ben a felkelés leverése után a róm.-ak a korábbi Júdeának adták a ~ nevet. Az ókeresztény irodalomban az egész Szt.-földet jelenti. – II. Természeti földrajza. ~ a szír térség D-i, a termékeny félhold Ny-i része. Földrajzi határait csak hozzávetőlegesen lehet megvonni. É-i határa a Nar-el-Kasimije alsó folyásától a Dzsebel-es-Sejk (Hermon-hegység, 2760 m) D-i lábát átszelve a Dzsebel-ed-Druzig (Hauran-hegység, 1830 m) húzódik. K-en az Arab-sivatag, D-en a Negeb-sivatag, Ny-on a Földközi-tenger a határa. – Felszínének arculatát az üledékes kőzetekből kialakult asztal simaságú táblát meggyűrő, s a Jordán-árkot és a Kison-fennsíkot létrehozó kéregmozgások, ill. az eróziós erők alakították ki. – Tagolása. A) Ny-ról K-re haladva 4 sávot különböztethetünk meg. 1. Tengerparti sáv. A partot a Nílus hordaléka feltöltötte, ezért a Kármelig (Joppe kivételével) a homokos part lassan emelkedik a szárazföld felé. Hajóval nem is járható, kikötők csak a Kármeltől É-ra Ptolemaiszban, Tíruszban és Szidonban voltak. A parti sávot alföld követi, melynek D-i határa a Vádi-el-Arisz (Szám 34,5; Józs 15,4: Egyiptom patakja), É-i határa a Kármel. E síkság neve a Joppe–Lod vonaltól D-re ® Sefela, ettől É-ra ® Száron; a szélén futott végig a ® Via Maris. A Kármeltől É-ra a Ptolemaiszi-síkság folytatódik. – 2. A Ny-Jordániai-hegyvidék a Jordán-árokig tart; a Galileai-, Szamariai- és Júdeai-hegyek tömbjei alkotják. – 3. ® Jordán-árok. – 4. K-Jordániai-felföld. Ez őrzi az eredeti táblajelleget, csak három K–Ny-i irányú folyóvölgy tagolja. A Jarmuktól É-ra lévő rész Básán, a Jarmuk és a Jabbok között van Adzslun, Gileád és Dekapolisz vidéke, a Jabbok és az Arnon közötti rész ® Perea, az Arnontól D-re van ® Moáb. – B) É-ról D-re haladva: 1. ® Galilea, 2. ® Szamaria, 3. ® Júdea. – Vízrajza. Fő folyója a ® Jordán. Tőle Ny-ra számottevő állandó vízfolyás nincs, az esőzések idején sok vádi szállítja a vizet a Földközi-tengerbe, ill. a Jordánba. Még ® Holt-tenger. – Éghajlatát a tengertől való távolság és a felszíni alakzatok határozzák meg. Eső csak télen (okt.–márc.) van, s az év két évszakra, télre és nyárra oszlik. A csapadék eloszlása szélsőséges, de amíg erdők borították a dombok és hegyek felszínét, az aránylag kis terület sokféle tájegységre (trópusi, szubtrópusi) tagolódott, rendkívül gazdag növény- és állatvilággal. MTörv 8,7–8 szerint fő terménye a búza, árpa, bor, füge, gránátalma, olaj és méz, legfontosabb háziállata a juh volt. Joggal nevezték tejjel-mézzel folyó földnek. Az erdők kiirtása már az ókorban megtörtént, ennek következtében erős karsztosodás indult meg. – III. Történeti földrajza. 1. A Biblia előtti idő. ~ ősidők óta lakott terület volt. Az ős-, az átmeneti és csiszolt kőkorból számos lelet került felszínre az egész területen szétszórva található lelőhelyeken. Ugyanakkor őskőkori (paleolitikum) eszközökkel erre a korszakra jellemző emberfajok maradványai is ismeretesek. Az ősember különféle típusaira bukkantak a kutatók; a leletek közt akadnak valódi neander-völgyiek, más esetekben – pl. a Kármel hegyén találtak esetében – átmenetet lehet feltételezni a neander-völgyi ember és a homo sapiens között. A korabeli fauna maradványai alapján arra lehet következtetni, hogy ebben a korszakban melegebb és csapadékosabb volt az éghajlat, mint a tört.-i időben, ill. ma. Az átmeneti kőkorban (mezolitikum, kb. Kr. e. 10 000–6000) épültek ~ban az első ® házak, majd megkezdődött a ® földművelés és az erődök (® erődítés) építése (pl. Enanban és Jerikóban). A csiszolt kőkorból (neolitikum, kb. Kr. e. 6000–4000) fennmaradt sajátos ~i kultúra maradványait a Jarmuk völgyében találták meg. A bronzkorba vezető átmeneti korszak a kőrézkor (kalkolitikum, Kr. e. 4200/4000–3200/3000), melyen belül külön szakasz a Telelat Ghasszulról elnevezett ghasszuli kultúra, amely a 4. évezred közepén jelent meg. Többszínű freskók és a ház alakú ® osszuáriumok jellemzik. A bronzkorból (Kr. e. 3200–1200) a modern kutatás egész sor várost kimutatott és részben fel is tárt. A régészeti leletekkel egybevágnak az egyiptomi fáraóknak, elsősorban III. Tuthmószisznak (ur. Kr. e. 1490–1436) a tudósításai és még inkább a IV. Amenóphisz (ur. Kr. e. 1364–1347) idejéből származó agyagtáblácskák (® amarnai levelek). Ezek a források azt mutatják, hogy ~ városállamokra oszlott. Egyiptom fennhatósága alá tartozott, de legalábbis III. Amenóphisz (ur. Kr. e. 1402–1364) óta ez a függőségi viszony egyre formálisabbá vált. Ugyanebben az időben a habiruk (® héberek) garázdálkodtak a területén. Szichem királyának az a kísérlete, hogy uralmát más városállamokra is kiterjessze, úgy látszik, csak átmenetileg bizonyult sikeresnek. I. Szeti (ur. Kr. e. 1304–1290) és II. Ramszesz (ur. Kr. e. 1290–1225) fáraók átmenetileg újra megerősítették ~ban Egyiptom fennhatóságát. A Papyrus Anastasi I., amely vsz. II. Ramszesz idejéből való, és amely egy ~ ellen irányuló egyiptomi büntető expedícióról számol be, szintén megkülönböztet ~ területén letelepedett és nomád életet élő elemeket. Etnikailag ebben az időben nem egységes a kép; a részletekben nem is lehet kiigazodni, és e téren lényegében az ÓSz sem nyújt segítséget: egyszer 3 (Kiv 23,28), máskor 5 (13,5), 7 (MTörv 7,1; Józs 3,10), sőt 10 (Ter 15,19–21) népelemet említ úgy, mint ~ őslakóit. A legfontosabbak: az ® amoriták, a ®kánaániak, a ® hettiták, a ® hivviták, a ® periziták, a ® jebuziták és a ®girgasiták. A Szám 13,29 szerint a hettiták, a jebuziták és az amoriták a hegyvidéket lakták, a kánaániak a tenger mellékén és a Jordán mentén éltek. A kánaáni egyébként földrajzi, nem etnikai fogalom. Az amoriták biztosan szemiták voltak; a hettiták legalábbis nyelvüket tekintve az indogermánok közé tartoztak. A többi nép etnikai hovatartozása kétes: lehettek – részben – a hettiták alcsoportjai is. Ennek a kornak a vége felé a partvidéken felbukkantak az ún. tengeri népek; a legfontosabb csoportot az ÓSz-ből jól ismert ® filiszteusok alkották. – 2. Az ÓSz kora. Izr. fiaival új népelem érkezett ~ba. Az őslakosokat csak lassan sikerült kiszorítaniok (Bír 1,16–36); különösen a megerősített városokban élő lakosság tanúsított szívós ellenállást. 1Kir 9,20 kk. még arról tudósít, hogy Salamon az őslakosok leszármazottai közül azokat, akik még ~ban éltek, robotra kötelezte „mind a mai napig”. Politikai szempontból nézve ~ elfoglalása (® honfoglalás) még nem jelentett államalapítást, egységbe tömörülést. Az ország törzsi területekre oszlott, amelyek határait nem is lehetett mindig biztosan megállapítani. Így Simeon törzse osztozott Júda törzsével a mélyföld sávjain (® Sefela), amely valójában Júda területéhez tartozott. E téren csak a királyság hozott változást, amikor is Saul, de főleg Dávid idején egységes birodalom keletkezett, amely összefogta a 12 törzset. Salamon (ur. kb. Kr. e. 965–926) közigazgatásilag is megszervezte az országot (4,7–19). Az ország kettéosztásakor (Kr. e. 926) ez az egységes terület két részre szakadt, a kis D-i államra, Júdára és a nagyobb É-i országrészre, Izr.-re. A határok a mindenkori hatalmi viszonyoknak megfelelően változtak, olykor Jeruzsálem közelében húzódtak. A Jordántól K-re eső országrész elvileg Izr.-hez tartozott, de csak az É-i országrész erőskezű királyainak (mint ® Acháb v. II. Jerobeám) sikerült itt uralmuknak bizonyos mértékig érvényt szerezniük. Kr. e. 734: Galilea az asszír birodalom része lett; Kr. e. 722: II. Szárgon (ur. Kr. e. 722–705) meghódította Szamariát, és az É-i országrész maradéka asszír tartomány lett. Asszír szokás szerint a lakosság nagy részét a birodalom belső részébe hurcolták, és az így néptelenné vált területet rég meghódított vidékekről népesítették be. Szancherib (ur. Kr. e. 705–681) idején a D-i országrész is csak nagy nehezen kerülte el ezt a sorsot. ® Jozija királynak – az asszír birodalom összeomlását kihasználva – átmenetileg sikerült uralmát a korábbi É-i országrésznek arra a részére kiterjesztenie, amely a Jordántól Ny-ra esett. A megiddói vereség (Kr. e. 609) folytán azonban először egyiptomi, majd babilóniai fennhatóság alá került Júda. Az ismételt lázadás először Jojachin királynak és a vezető rétegnek elhurcolását (Kr. e. 598), majd Jeruzsálem elpusztítását és Júda megtizedelését (Kr. e. 587) vonta maga után Nebukadnezár (ur. Kr. e. 605–562) uralkodása idején. A meggyöngült Júda D-i részébe ® edomiták szivárogtak be. Cirusz (ur. Kr. e. 559–529) perzsa király idejében a megújulás jegyében keletkezett Jeruzsálem körül egy közigazgatási egység (Jehud) Abarnahara tartományon belül, amelyet egy etnikailag és vallásilag egységes népcsoport lakott, ti. a babiloni fogságból hazatért júdeaiak. Ezenkívül Szamaria is önálló közigazgatási egységet alkothatott (Ezd 4,10.17 stb.). Itt bontakozott ki az újonnan alakult júdeai közösséggel való – nyílt v. rejtett – szembenállás központja. Egyébként nem tudjuk, hogy ebben az időben ~ miként oszlott meg politikailag. Nagy Sándor rövid uralma (Kr. e. 332–323) a közigazgatás terén, úgy látszik nem hozott változást. Halála után egy ideig a Ptolemaioszok (Egyiptom) és a Szeleukidák (Szíria) versengtek egymással ~ birtokáért, mígnem III. Antiokhosznak Paneász melletti győzelme (Kr. e. 198) az utóbbiak kezére juttatta ~t. Az ország Cöle-Szíria és Fönícia helytartója (stratégája) alá tartozott (2Mak 3,5; 4,4; 8,8), és úgy látszik, eparchiákra, ezeken belül nomoszokra v. toparchiákra tagolódott, amelyek határait csak részben és pontatlanul ismerjük. Az egyik ilyen eparchiának nyilvánvalóan Jeruzsálem volt a fővárosa (vö. 4,28); egy másik eparchia Szamaria volt (vö. 1Mak 3,10), egy harmadik Idumea (vö. 2Mak 12,32), vagyis Júda ősi törzsi területének D-i része, egy negyedik „Paralia”, azaz Ptolemaisz (Akkó) partvidéke egészen Egyiptom határáig (1Mak 11,59; 12,48; 2Mak 13,24). IV. Antiokhosz Epiphánész (ur. Kr. e. 175–164) erőszakos hellenizáló törekvései kiváltották a Makkabeusok felkelését a Szeleukidák uralma ellen. A kemény harcok, amelyek először a Jeruzsálem környékén létesült eparchiában lángoltak fel, de már korán átcsaptak Galileába, a Földközi-tenger partvidékére és a Jordántól K-re eső országrészre is, végül azzal végződtek, hogy Makkabeus Simon lett (Kr. e. 143) „a zsidók főpapja, hadvezére és vezetője” (1Mak 13,42). A fia, Johannesz Hürkánosz (ur. Kr. e. 134–104) és ennek utóda uralmukat Idumeára, Szamariára, Galileára és a Jordántól K-re eső területre is kiterjesztették. De a Hasmoneusok állama nem állt szilárd alapokon, a dinasztia utolsó tagjai alkalmatlannak bizonyultak az uralkodásra, és erkölcsileg is lesüllyedtek, úgyhogy a róm. Pompeiushoz folyamodtak, aki aztán Szíria provinciához csatolta ~t (Kr. e. 63). – 3. Az ÚSz kora. Sok belső zavargás után sikerült az Ideumeából származó Nagy ® Heródesnek (ur. Kr. e. 37–Kr. e. 4) Róma támogatásával uralomra jutnia. Az uralma alá tartozó terület végül kiterjedt a Jordántól Ny-ra eső országrészen kívül a Jordántól K-re fekvő ® Gaulanitiszre, ® Bataneára, Auranitiszre, ® Trachonitiszre és ® Pereára. Itt Heródes uralmának egy Pompeius alapította városszövetség (® Tízváros) szabott határt, amelyhez egyébként a Jordántól Ny-ra eső területeken Szkütopolisz (Bet-Seán) is hozzátartozott, ugyanakkor D-en a ® nabateusok birodalma gátolta a terjeszkedésben. Halála után a birodalmat fiai között osztották szét: ® Archelausz mint etnarcha megkapta Júdeát és Szamariát, Heródes ® Antipász negyedes fejedelemként Galileát és Pereát, ® Fülöp pedig, szintén mint negyedes fejedelem a Jordán K-i partvidékét a forrásoktól egészen a Genezáreti-tóig, valamint Trachonitiszt (Lk 3,1), amibe vsz. Bataneát is bele kell értenünk. Kr. u. 6: Archelauszt letették és Galliába száműzték, Júdea és Szamaria róm. fennhatóság alá került; legismertebb helytartója Poncius ® Pilátus (ur. 26–36?) volt. Nagy Heródes unokájának, I. Heródes ® Agrippának királysága, amely 37: Lizániás és Fülöp negyedes fejedelmek területeit, így Abilinát, Itureát és Trachonitiszt (Lk 3,1) ölelte fel, de amelyekhez 39: Galilea, végül 41: Júdea és Szamaria is hozzá tartozott, inkább csak Caligula császár (ur. 41–54) szeszélyének köszönhette létrejöttét, állampolitikailag nem volt megalapozott a léte. A fia, II. Heródes ® Agrippa (ur. 53–93) először Lizániás és Fülöp negyedes fejedelmek területeit kapta meg Claudius császártól (ur. 41–54), majd 55: Nero császár (ur. 54–68) Tibériást, Taricheát (® Magdala) és Liviászt is odaadta neki. ~ többi része az újra kinevezett, Cezáreában székelő helytartó fennhatósága alá tartozott, így Galilea is. A zsidó felkelés (66–70), amely Jeruzsálem és a Templom pusztulásával végződött, ~ függetlenségének végérvényes elvesztését vonta maga után. Ezen a Bar Kohba-féle felkelés (132–135) sem változtathatott. Ennek lett a jelképe, hogy felváltotta a róm. kolónia: Aelia Capitolina. (Lásd a XIV. színes képet.)
XIV. A Júdeai-pusztaság
)
146. Palesztina keresztmetszete és hosszmetszete
A metszet: Kármel – Alsó-Galilea – Genezáreti-tó – Hauran.
B metszet: Száron-fennsík – Szamaria – Jordán-völgy – Gerasza.
C metszet: Asdod – Júdea hegyei – Jeruzsálem – Holt-tenger – Nebo hegye.
A magassági viszonyok érzékeltetéséhez a függőleges lépték kilencszer nagyobb a szélességi léptéknél.
D metszet: Júdea – Szamaria – Galilea.
E metszet: Holt-tenger – Jordán-völgy – Genezáreti-tó.
A magassági lépték huszonötszörös!
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
